ÖREG BOTOK A KAPUBAN .
Két bot feküdt az
Ékes-kapunál,két megkopott, elhasznált mankó. Szembetűnő és szinte
prédikál,szívdobogtató, könnyet fakasztó. Beszél sok-sok év
szörnyű nyomoráról,s az új elképzelhetetlen örömről, hogy szökdel és újjong, ki
sánta volt,mert minden kincsnél ma többet kapott. Lehullt nyomora súlyos
bilincse,mert az Úr szolgája jött el erre,a Lélek erejével felvértezve,az
imádkozás órájára, kilencre... Mikor a vasárnapi harangszószent vágyat
ébreszt a szívemben,. és az imádkozás
órájáraelindulok és is csendesen, az Úr
házának ajtajában áhitattal réved rá szemem a kün hagyott öreg botokra. Drága,
öreg testvérek támasza!
Ismerem mind. Símára koptattagazdájuk ráncos, reszkető keze, mely
az életet átrobotolta. Nézem és
szívem hálával tele,mert még itt vannak, itt várnak sorban, míg nincs szükség rájuk itt
pihennek,s a kedves öregek bent a padokban. Ott, hol elfedi a test nyomoráta
lélek öröme, mely ujjongva kiált, szárnyakat ad és szökdellni tanít,bátor a
szív és kín nem lakik itt.
Terítve vár az Ige asztala,dícséret zeng és hála szava ,
erőtlen testben az erős lélekszárnyakat adó diadala.
A botok megint kézbe kerülnek,ha elhangzik végül az áldás. Kip-kop! Rójják
újra az utat, mint egy-egy hűséges segítőtárs. S ha
helytálltak a hétköznapokban, vasárnap itt pihennek újra. Hányszor látjuk, mielőtt
belépünk az imádkozás órájára! De jaj! Ha
a botoknak híja van, akkor szemünk forró könnyet ejt, s szívünkbe fájón beledobban,
hogy egy öreg szív végleg hazament.
Oláh Lajosné . A JERIKÓI ÚTON.
Ott feküdtem a
jerikói úton,kifosztva és megsebesítve. Harmatozott az út porába Szememből a
csalódás könnye, .
Sebeimből a szívem vére. Úgy éreztem: az életemnek vége. És jött a pap. Szép fehér
gyolcsban,S bár sarúját a por belepte, tiszta kezeit fehér leplébekenetteljesen
elrejtette.
Segélykérő szavamra meg se fordult,úgy elmerült imádságába a törvénynek, a prédikációnaksok fenséges gondolatába.
Lealacsonyította volna annakgyakorlati alkalmazása.
Jött a lévita is serényen,Őt is templomi szolgálat várta. Sebes porfelhőket kavarta
forró úton siető lába.
Dehogy ért rá most olyan kitérőre,hogy sebeimet akár csak meg is
nézze,
és jaj, hogyan márthatta volnatiszta kezeit a porba Elhagytak, és én ott maradtam,a porban, a
jerikói úton.
S akkor már tudtam, megéreztem:el kell véreznem,
meg kell halnom, mert nekem nincs
Samaritánusom...És ott... akkor jelent meg Jézusom.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,,,-,-,-,-,-,-,-,-
Ölbey Irén
. A földre jött.
A földre jött az örök szeretet, Hogy
megismerjék Őt az emberek.
A földre jött az örök
szeretet, Hogy hozzon nekünk égi kincseket.
A földre jött az égi szeretet, Hogy legyen
lelkünk izzóbb, nemesebb!
A földre jött az örök szeretet, Hogy béke
töltse be a szíveket…
A földre jött az örök
szeretet, Hogy megmentse azt, ami elveszett!
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
HAJNALI HARMAT. Integetnek
a barna bokrok,a napsugár olyan feloldott, illatos, könnyű szél suhan.
Fák nyújtózkodnak arany ködben,alattuk kék pillangó röppen, a csendnek ezer hangja van. Legyek
harmatcsepp hús hajnalban,csillogj bennem és süss át rajtam, Téged tükrözzelek,
Uram.
----------------------------------------------
AZ ÉKES KAPU ELŐTT.
. . Ap. Csel. 3: 1-10.
Egy sánta ez Ékes kapu előtt. Ünnep s nyomor oly
közel vannak itt...A templom égi fénybe öltözött. A sánta hordja koldus-rongyait Körülte emberfolyam kavarog. Vallásosak és vallástalanok, Közömbösek, hívők, hitetlenek, Ünnep s nyomor
oly megszokott nekik, Ki-ki hordja baját vagy örömét. A sánta vár és
tártja a kezét:, földhözragadt szegény?Az emberfolyam kellős
közepén Megáll a sor. Hangzik Péter szava: Tekints reánk, te fájdalmak
fia! Nincsen nekünk ezüstünk,
aranyunk,De van mennyben feltámadott Urunk! Az Ő nevében mondom én neked: Kelj
fel és járj! Ő gyógyítód neked. S míg megfogja a remegő kezet, Átjárja a
reszkető térdeket,, Jézustól jött,
szent, gyógyító erő;Feláll, ujjong a régi szenvedő. Első útja a templomba vezet,Lássa, hallja a
nagy gyülekezet,
Hogy míg ott benn a szertartás folyik:Ott kinn Jézus gyógyít,
munkálkodik. Nem hallott már. Él és uralkodik,S kit kézbe vett, az hozzá
tartozik. Így történt az Ékes kapu
előtt. S mi még itt ülünk, hívjuk, várjuk Őt, Gyermekünk, magunk terhét
hordozók,Százak, ezrek, sírók, imádkozók. Jártunk mi már orvostól orvosig,De a
nagy baj mind Őrá tartozik. Uram Jézus!
Áraszd ki az erőt!Mint egykor az Ékes kapu előtt!
--------------------------------------------
HÁNYSZOR?
Az Úr
Jónáshoz másodszor is szólt, megismételve a küldetést. Azt a parancsot, ami ellen tiltakozott a
szíve, a lelke, ami elől futott és
menekült, amíg az ÚR - tól nem érte.. Míg meg nem járta azt a mélységet, ahol
megtanulta az engedelmességet, és fölismerte, hogy az Úrnak különös terve van
vele. Az
Isten ma is számít gyermekére,Terve van veled és velem Mert oly
sok még a bűnös város,ahol nem tudják, mi a kegyelem, és mennyi a halálra ítélt, saját vesztébe
rohanó ember! Ki mondja meg nekik, hogy közel a vég? Ki
látja a sok vergődő szívet, nyomorral, bajjal terhelt életet, ki adja át az üzenetet,
hogy van számodra, van megoldás még?
Az Úrnak terve van velem s veled,
s bárhová futnál előle, a küldetést el nem kerülheted! Szólt egyszer... talán
szólt másodszor is, Mondd, hányszor várt hiába reád? Saját terveid, vagy üvöltő
zene, nem nyomhatja el
többé szavát, szíved mélyén egy halk hang egyre sürget. Ne várj addig míg a
mélységbe vet! A küldetést el nem
kerülheted.
------------------------------------ -,-,-,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése