Bizonyságok fellegében

„Annak-okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.”(Zsidókhoz írt levél 12. fejezet, 1-2. vers)

Van egy mondás, miszerint a bolond embert, mivel elsősorban ösztönei vezetik, minden baj utoléri, és mindenféle csapdába beleesik. Az okos ember annyival különb, hogy bár ő is beleesik a 'gödörbe', de mivel okos, ezért tudja, hogyan kell kimászni belőle. S ki a bölcs ember?                     A bölcs az, aki elkerüli azt a csapdát, amiből az okos még ki tud mászni.

S ha megnézzük a Szentírást, Isten szándéka, hogy ne csupán okos, hanem bölcs emberek legyünk.  Ám ez a bölcsesség nem egyenlő a logikai gondolkodás képességével, nem puszta lexikális tudás, és nem egyetemi, bölcsészdoktorátussal lehet mérni.

A bölcsesség, ahogy a Szentírás számos helyen hirdeti, az istenfélelemmel kezdődik. (Zsolt. 111:10; Péld. 9:10). Vagyis, hogy az ember elkezd érdeklődni, elkezd figyelni Isten szavára, azaz elindul a hit útján.

De a hit, az Isten felé fordulás, a prédikációk hallgatása, vagy a Biblia, a reggeli dicséret olvasása csak a kezdet. Jézus a Hegyibeszédben úgy mondta; „Valaki azért hallja én tõlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez” (Máté 7:24)

S mikor később Pál felemlíti a hit hőseinek élettörténeteit, azt írja ezek, „a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tûrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.” (Róm.15:4), „akikhez az időknek vége elérkezett.” (1Kor.10:11)

Hiszen ugyanaz a reménység, amely miatt Noé bárkát épített, amiért Ábrahám elhagyta szülőföldjét, és kész volt a számára legdrágábbat is feláldozni, amiért Mózes inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást. Igen, ugyanaz a reménység késztet bennünket is tettekre.

Hogy Jézusra nézve, nemcsak meghallgatva, hanem ráhallgatva bölcs emberként, az ő példájukból tanulva kerüljük el az akadályokat, a megkörnyékező bűnt. És kitartással futva jussunk el a célig.

S ha bolond, vagy okoskodó emberként a magad választotta úton járva éled tovább az életed, az a te döntésed. Az Isten kívánsága azonban, hogy bölcs emberként okulj mások tapasztalataiból, és fogadd el és fogadd meg Jézus tanácsait, úgy élve, ahogy Ő élt.

-----------------------------------------------------

Jézus a betegek nagy orvosa

Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged. Lukács evangéliuma 17. fejezet 17-19 versei

Ez egy nagyon érdekes történet a Bibliában! Egy tíz fős társaság akik, gyakorlatilag halálra vannak ítélve (10 leprásról van szó), meglátják Jézust, és elkezdenek kiabálni, hogy: „Mester gyógyíts meg minket!” Erre a felelet az volt, hogy menjenek el a paphoz, a kor tisztiorvosához azért, hogy mutassák meg magukat neki. Különös hogy mi történik, hiszen még betegen indulnak el a paphoz, és mire odaérnek, a pap azt kell, hogy megállapítsa, hogy ezek az emberek nem betegek. Micsoda hit kellett ahhoz, hogy még betegen elinduljanak?

De csak egy gondolta úgy, hogy neki ezt meg kellene köszönni annak, aki megszabadította a betegségtől. Most persze megfogalmazódik a fejünkben, hogy irgum-burgum, hogy lehetnek ilyen szívtelenek, hogy még csak köszönetet sem nyilvánítanak a Szabadítónak, de azért, hány olyan eset volt, amikor az Úr megszabadított bennünket nehézségektől, és nem mondtunk semmi köszönetet érte! Egy azonban visszament, aki ráadásul samáriai volt, és dicsőítette Őt.

A Nagy Orvos akkor fejezi be a gyógyítás munkáját, amikor az az egy visszament és áldotta azért, mert megszabadította a halálos kórtól. Azt mondta, hogy kelj fel és menj el, a te hited megtartott téged! A gyógyulást itt kapta meg a hitelesítést.

Jézus felhasznál különböző élethelyzeteket azért, hogy megmentsen bennünket. Ne felejtsük el soha, hogy kitől kapjuk a szabadulást. Egy barátomnál, fiatal korában diagnosztizáltak egy halálos betegséget. Egy hónapot adtak neki az orvosok. Azonnal változtatott az életmódján, és fogadkozott, hogy ha túléli, akkor életét átadja Krisztusnak. Az egészségi állapota napról napra javult. Eltelt pár év, és miután kilábalt a nehezéből akkor visszavonta az ígéretét. Élte tovább életét, úgy ahogy azelőtt. A betegségének a diagnosztizálásának napjától eltelt már több mint 5 év, és azt tudom, hogy az orvosok megállapították, hogy a betegsége, amiből úgy érezte már meggyógyult, kiújult, és ismét veszélyezteti az életét? Lehet-e játszani az ilyen ígéretekkel? Érdemes-e? Nem jobb-e hálával áldozni a Nagy Orvosnak?

A betegség nem büntetés, hanem eszköz arra, hogy az ember szívét még közelebb vonja az Atyai szívhez! Isten áldását kívánom!

------------------------------------------

Háborús sebesültek

„Menj vissza és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az Úr, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az Úr házába.” Királyok második könyve 20:5

Ezékiás, Júda királya megbetegedett. Úgy tűnt, hogy nincs kiút, meg fog halni. Amikor ezt megtudta, Istenhez fohászkodott, életéért könyörgött és sírt. Isten meghallgatta és Ézsaiás próféta által közölte vele a jó hírt: meg fog gyógyulni, tizenöt évvel tovább fog élni.                       Micsoda örömhír egy halálos kimenetelű betegségben szenvedőnek!                                                     Ezékiás könyörgött és Isten meghallgatta. De vajon mindig ilyen egyszerű a gyógyulás?

Hányan vannak, akik gyógyíthatatlan betegségük gyötrődésében csak erre az egy mondatra vágynak: „Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél, meggyógyítalak!”

De a várva várt mondat nem hangzik el, a hőn óhajtott gyógyulás nem következik be. Miért? Miért van annyi betegség? Miért nem gyógyul meg mindenki, aki őszintén könyörög Istenhez?

Hogyan dolgozhatja ezt fel egy keresztyén?

Bibliai nyelveket tanító teológiai tanár volt. Szeretett hallgatói társaságában lenni, és mindig örömmel tanított. Egyszer aztán pár hétre eltűnt. Mint később kiderült, szklerózis multiplexet állapítottak meg nála. Helyettesítő tanár érkezett az egyetemre, hogy ideje legyen átgondolni, hogyan tovább. Néhány hét elteltével visszatért, és pár évig tanított még, a vége felé már tolókocsiban. 

De annyira rohamosan romlott az állpota, hogy ott kellett hagynia hőn szeretett hallgatóit és az egyetemet, hogy családja körében, visszahúzódottan éljen. Amikor egy alkalommal meglátogatta egy lelkész, a tanár így nyilatkozott: „Minden háborúban vannak sebesültek. Egy nagy küzdelem folyik a világegyetemben a jó és a gonosz erői között. Én ennek a harcnak vagyok az egyik sebesültje.”

Milyen más így gondolni egy betegségre! Nem csökkenti a fájdalmat, a szenvedés érzését, a látszólag meg nem hallgatott ima miatti csalódásunkat, de segít más oldalról megközelítenünk ezt a kérdést. Egy hatalmas küzdelem áldozatai vagyunk, s tudjuk, hogyan fog lezárulni ez a háború. Ha az ellenség sebesített is meg, királyunk magához vesz és bekötözi sebeinket.                      Lehet, hogy gyógyulásunk gyorsan bekövetkezik, mint Ezékiás esetében, de az is lehet, hogy megmaradnak a sérülések, sőt előbb-utóbb halálunkat okozzák.

Mindnyájan sebesültek vagyunk. Ki itt, ki ott vérzik. Kiáltsunk segítségért és kérjük a legnagyobb katonai orvost, gyógyítsa be sebeinket, de ne csak a külső sérüléséket, hanem legfőképpen a belsőket!