Türelem

„Az ember okosságát türelmén lehet lemérni, és becsületére válik, ha a hibát el tudja nézni.” /Káldi Neovulgata/

(Példabeszédek könyve 19. fejezet 11. vers)

Mondd csak, te hogy állsz a türelemmel?

Próbálsz türelmes lenni, de reggel elaludtál és épp a legnagyobb dugóba kerülsz. Aztán a késés miatt a munkahelyen a leszúrás mellé már megint valami alja meló jut rád, és bent kell maradnod túlórázni, amit meg se fizetnek…

Próbálsz türelmes lenni, de mikor már több órája vársz a sorodra a hivatalban, vagy rendelőben ahova időpontra jöttél, és látod, hogy mások minden gátlás nélkül megelőznek és bemennek előtted…

Próbálsz türelmes lenni, de mikor már annyiszor kérted Istentől, hogy segítsen, hogy mutasson utat, hogy adjon egy társat, valami jelet, hogy mi a célja az életeddel, de semmi válasz...

S tudom szerény vigasz, hogy mindannyian hasonló cipőben járunk, S előbb vagy utóbb mindenkinél elpattan egyszer a cérna, eljön a pillanat, hogy nincs tovább, mikor elfogy a türelem.

S mit tehetsz, ha mindezek ellenére szeretnél türelmesebb lenni? Először is jegyezd meg, a türelem nem tétlenség, hanem folyamatos növekedés.

Ahogy a kertben minden erőlködés nélkül egymás után kibújnak, majd virágoznak és termést érlelnek a növények.

Ahogy egy csecsemő, aki először csak bömböl magatehetetlen, majd ahogy naponta növekszik, csúszik, mászik, majd felhúzza magát, s jó pár fenékre esés után elkezd egyedül totyogni.

Igen, a türelem nem más, mint szemben a mai ’azonnal’ világgal elfogadni, megtanulni Isten és a dolgok valódi időrendjét. Hogy nem előbb és nem később, hanem mikor ’eljön az idő teljessége’.

Így kérjük ma együtt:

Uram, segíts elfogadni azt, amin változtatni nem tudok, és adj erőt, hogy feladás nélkül megtegyem, ami rajtam áll.

Kérlek, érleld bennem a türelem lelki gyümölcsét!

-------------------------

Fegyelmezés, szeretettel

Állandóan visszatérő kérdés – Hogyan nevelhetném JÓL gyermekemet? Rengeteg neveletlen vagy éppen „elnevelt” gyerekkel – később felnőttel találkozunk életünk során. Mi a hiba? Hol rontottuk el? Hogyan lehetne még valamit korrigálni? Összeegyeztethető-e a szeretet a fegyelmezéssel? Milyen fegyelmezési formákat gyakoroljunk – gyakorolhatunk?

Három kulcsszó a neveléshez:

= Következetesség

= Fegyelmezés

= Szeretet

Sok embernek nehézséget okoz a gyermekek fegyelmezése.

Vajon a szeretet és a fegyelmezés kizárják egymást?

Isten azzal bízta meg a szülőket, hogy fegyelmet tartsanak. Az Efézusiaknak írt levél. 6. fejezetében Pál a szülőkre és gyermekekre vonatkozó együttélési szabályok alapelveit gyűjtötte egy csokorba. Ezek az elvek ma is érvényesek.

Sok szülő panaszkodik a tiszteletlen fiatalokra.

Azokat a szülőket, akik nem tudnak fegyelmezni, nem sokra tartják, nem tisztelik gyermekeik.

            Hogyan lehet tiszteletet „kiérdemelni”, tiszteletet „parancsolni”? Ésszerű követelményeket kell felállítanunk. Őszinte szeretettel kezelni gyermekeinket, tisztelni őket, de határokat szabni, és ezeket be is tartatni velük – ez a tisztelethez vezető első lépcsőfok.

Ábrahámról olvassuk: „Tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját…” Hogyan parancsolt tiszteletet Ábrahám? Háznépe látta, amint naponta tisztelte Istenét, ahogy ’megőrizte az Úr útját’ – és ez a példa volt „parancsoló” erejű. Ezek a példák hiányoznak napjaink családjaiból. A következetes becsületesség, a következetes igazmondás. Ennek hiányát látva – gyermekeink számára hitelét veszti a tisztelet. Ez a tisztelethez vezető második lépcsőfok

Gyermekeink fegyelmezésénél kétféle gond merülhet fel:

1.      Mit tegyünk, amikor akarati, tudatos engedetlenséggel szembesülünk?

Ha a gyerek toporzékol, ordít, élelmiszerboltban hisztizik?

2.      Mi a teendő, ha egyszerűen csak képtelen feladatai elvégzésére?

Amikor ügyetlen, feledékeny, felületes.          
 

A kétféle magatartást észre kell vennünk, és meg kell különböztetnünk. A második esetben egyértelmű, hogy türelmesen kell figyelmeztetni, és segíteni kell – ügyelve arra, hogy el ne veszítsük türelmünket.

Helytelen az, amikor büntetünk – pedig türelmes megértésre, segítségre szorulna. Ha véletlenül eltör valamit, és ezt maga is bánja.

De helytelen az is, amikor csokival “kérleljük”, hogy tegyen végre rendet a játékai között.

            Nem azért korlátozzuk őket, mert nem szeretjük, hanem mert javukat akarjuk.

A gyermek szereti pontosan tudni, hogy mit engednek, és mit tiltanak neki.

Szereti, ha a korlátok, amik körülveszik – stabilak – és nem a hangulatunk függvényei, azaz – jó kedvem van, most mindent szabad, fáj a fejem, most meg semmit sem szabad. Akkor érzi jól magát, akkor érez biztonságot, ha tudja, hogy a korlátok védik őt, érte vannak. Ezért aztán gyakran próbálkozik: Megnézi, hogy a helyén van-e még az a bizonyos korlát. Megpróbál tiltott helyre merészkedni. Ha senki nem szól rá, azaz nem lesz következménye, akkor elbizonytalanodik. „Mi történt – kérdi magában – tegnap ezt nem tehettem meg, ma meg semmi baj nem történik, ha ezt megteszem?” És máris labilissá válik. Rájön, hogy elég egy kis sírás, máris elkerül onnan az a cölöp. És minél több kerítéselem elmozdítható, annál bizonytalanabbá, labilisabbá válik, annál többet hisztizik, sír, toporzékol, mert elveszítette biztonságérzetét.

Őt is meg lehet kérdezni a szabályok lefektetésénél, de aztán ügyelnünk kell arra, hogy amiben megállapodtunk, azt meg is tartsa.

            Tehát a szülő vigyázzon arra, hogy ne változtatgassa az irányelveket és a határokat nap, mint nap, aszerint, hogy milyen a hangulata.

Helytelen, ha fenyegetőzünk, de fenyegetéseinket nem váltjuk valóra.

Ha a gyermek megértette, hogy mit várnak el tőle, szükséges a számonkérés is.

Minden gyermek megpróbálja valamilyen módon kikezdeni a szülői tekintélyt, és kipróbálja, hogy a szülők azt gondolják-e, amit mondanak, komolyan veszik-e amit mondtak.

Ha engedetlenkednek, nem kell kiabálnunk, sem elkeserednünk. Inkább az a fontos, hogy mi, szülők, legyünk a helyzet urai, különben a gyermek nem vesz minket komolyan, és nem fog tisztelni.

Már a legkisebb korban tanítsuk meg gyermekeinkkel a tiszteletet. A generációs ellentét oka a tisztelet hiánya. A fiatalok azért vetik el olyan határozottan az idősebb nemzedéket – gondolkodásmódjukat – mert nem tudják becsülni az idősebbeket.

Soha ne szégyenítsük meg mások előtt gyermekünket.

Ne hozzuk zavarba, ne nevessük ki, vagy ne tegyük nevetségessé őket.

Ha ezt tesszük, inkább fél tőlünk a gyermekünk, minthogy tisztelne.

Legyünk következetesek, de szeretettel fegyelmezzünk.

Ha egy négyévest nem tudunk rávenni arra, hogy elrakja játékait, hogyan akarjuk elérni, hogy a serdülő meghallgasson minket?

Szeretet, kényeztetés, fegyelmezés. Hol a határ? A szeretet határát Jézus mutatta meg. Ő úgy szeretett, hogy életét adta azokért, akiket szeretett. De azért adta életét, mert nem hagyta a bűnt büntetés nélkül. Gyermekeink szeretete, kényeztetése - fegyelmezés nélkül éppannyira természet- és szeretetellenes, mint következetes fegyelmezésük - szeretet nélkül.

Jegyezzük meg, amit az Ige tanácsol: „És ti apák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint.”

Efézus 6. rész 4. vers