ELINDULNI A KERESZT ALÓL

Boldog titok: a Golgotán kezdhetek el minden napot,
megköszönve a meghálálhatatlan, csodálatos áldozatot …
s akkor csupa fény lesz a reggelem, minden úton ez a fény jár velem.

Hisz bűnteher és gondteher lehull és ottmarad
a szabadulást hirdető Krisztus kereszt alatt!
Szabad szívvel, kézzel indulhatok ha várnak rám az új feladatok.

Biztatóbb, szebb és boldogabb  új reggel lehet-e:
elindulni mint Isten  megváltott gyermeke,
kinek szíve szeretetről dalol, a Golgotáról, a kereszt alól.
 -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

 Elvonult az Isten
Mi csak kőből építettünk templomot Neki, Ki egy mindenséget alkotott,
S az egész nagyvilág is kicsi arra,  Hogy Őt, a hatalmast befogadja.
Szinte ujjongott a szent Isten szíve, Mikor képmásául az embert teremtette,
S hogy a hasonmását még hűbbé tegye, Önnön szívéből tett szívet bele.
Így ébredt életre az első ember,  Nem sejtve, hogy benne isteni szív dobog,
De Isten úgy vágyta � szinte remegve -, Hogy emberképmása e szívvel szeresse.
Bár hódolt Előtte a Föld és az Ég,  Dicsérte nagy műve: a Mindenség!
De Neki mindebbe nem telt öröme, Szeretetre vágyott isteni szíve.
Vágyott Ő olyan kicsinynek lenni,  Hogy az emberszívben tudjon megpihenni,
S mikor szívajtókon halkan kopogott, Mi csak kőből adtunk Néki templomot.
Ő szíveink meleg, szent szerelmét várta,  De mi be akartuk zárni a kőházba,
S amíg úgy gondoltuk, otthona lesz ebben, E világból csendben elvonult az Isten
Jöttek dögvészek, éhségek, háborúk,  Az egész nagyvilág jajszóvá alakult,
S míg Istent keresve kőtemplomba jártunk,  Kő-istenek között kőszívűvé váltunk.

-----------------------------------------

ÉRETLEN GYÜMÖLCS  

Minek annyit beszélni súlytalan, felesleges, haszontalan beszéddel!

Mint éretlen gyümölcs, a szél ha rázza fák ágait, úgy hullanak

szét az ízetlen, meg nem ért szavak. Ha több a csend, ha mind megérik lassan, mennyi édes íz fér meg a szavakban.

Csak egyetlen szóban is!Hogy íze, súlya legyen a szavaknak,

Lélek, előbb hallgatni taníts!

 -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
 ÉSZREVÉTLEN                                                                             
Ki vette észre csillogó Athénben, egy szürke barbár hogy jő-megy, tanít.
A bajnok győzni acélozta testét, a művész kőbe véste álmait.
A bölcsek eszmék utait keresték,a lantot dalra hangolták az esték.
Lágyan illatozó virágok lepték a márványistenek oltárait.
És Pál ott járt-kelt szürkén, észrevétlen.Történetírók büszke stílusa
miért jegyezte volna a napot? De láng lobogott szavában, szívében,
és szívről-szívre égve átcsapott. Kigyúltak, mint az Úrnak csipkebokra.           
S porladás várt a márványtemplomokra. Nőtt a kereszt s a kereszt Krisztusa, 
Aki halott világokat lerombol.
Új világ és új Athén született az észre sem vett Evangéliumból.
Ma se jegyezd fel, ó történelem, ha sebzett szívünk csendesen kitárul,
és közöttünk a Krisztus van jelen. Titkon jön el és észrevételen.
Hadd számoljon tovább a porral, sárral,vassal és arannyal a vak jelen!
Bábeltornyai semmivé omolnak. Mi Reá nézünk, Akié a holnap,
a mindent újjá tévő győzelem!

---------------------------------------------

ECCE HOMO   (Munkácsy képéhez)
A rónaságon bús böjti szelek Zúgása zengi: Krisztus közeleg,
Ma is, mint rég a szent Sión felé,Romlástól népét, hogy megmentené,
S a bűneimmel együtt lép elébe, Munkácsy zordon Ecce homo képe.
Oszlopos tornác közepén állván Bíborköntösben, mereven, márvány-
szoborként - kezében kormánypálcaszerepét leveles nádszál játssza -
Tomboló viharban gránitsziklaszál:Bősz, dühtengerárban Jézus Krisztus áll.

Révedező szeme messzire néz,Homlokán a töviskorona kész.
Gyógyító két keze kötözve csüng.- Borzadva fordul el tekintetünk
E képtelen képtől, hogy Isten Fia Szívének értünk mit kell hordania.

Szitokra nyílt tömegnyi kerge száj Hazug beszédje mind feléje száll,
A szent és tiszta Megváltó felé.De Ő csak áll. Isten Így rendelé:
Megostoroztatik, megcsúfoltatik,Pogány helytartó kezébe adatik.

Pilátust nézd! Ruhája római.Tekintete? Megalkuvó mai.
A képen ott áll Jézus oldalán.Megvédné. De bajba jutna talán.
Ecce homo! Királyotok! Vigyétek!Mosom kezem. Nem terhel semmi vétek.

Krisztus csak áll. A tömeg háborog,“Feszítsd meg őt” - kiáltja száz torok.
Öklök lódulnak levegőbe fel,- Magdolna már az Úrhoz esdekel,
És Mária némán, halotthalványan Ott roskadozz az apostol karjában.

------------------------------------------

EDDI     

 Napsugaras vasárnap reggelen a villamos sárgán megáll velem.

A kis téren keresztülsietek. Iskola vár. Iskolásgyerekek.

Elhagyom az arany-sugárözönt, és csendülő „Erős várunk!“ köszönt.

Állok az ünneplőbe öltözött pöttöm fiúk, pici lányok között.

Szívünkből ének, imádság fakad és elhagyja a komor falakat.

Száll, száll a kéklő magasságon át. Keresi Istennél az  otthonát.

Iskola ez. Tanulunk valamit.  Nyitva a Bibliánk. Hinni tanít.

Elolvassuk a szent történetet,ahogy a nép ezrével sietett

hallani a Mester szelíd szavát... s a pusztaságban, ahol rátalált,

nem volt kenyér. Csak egy fiúgyerek vitt két halat s öt árpakenyeret.

S ötezrek mind jóllaktak vele!Hogyan lettek még kosarak tele

az eledellel, ami megmaradt a kék galileai ég alatt!

Évi kételkedik. Az nem lehet!Hogy ennék öt kenyérből eleget

ötezer ember. Nem sok egy falat,annyi sem jut egynek, s dehogy marad!

Fürtös fejébe ez sehogy se fér.Jól tudja ő, hogy mennyi egy kenyér,

és megtanulta, mi az egyszeregy. Akárhogy számolgat, most mégse megy.

 Nem látja Jézust. Hiába az egész.De máris ugrik, bátor harcra kész

a másodikos, szőke kis Dezső.Jézus tette! Mindenre képes Ő!

Ha egy darab kenyér lett volna csak,akkor is elég, akkor is marad,

akkor is megcselekszi a csodát,és ezereknek táplálékot ád!

Eddike is nagyon jelentkezik.Felém mutatja csöpp, rózsás kezit

- Csak egy falat sima gyerektenyér - :„Ha ekkora lett volna a kenyér!“

(kisujjából mutat egy darabot):„Ha ennyi kenyér lett volna csak ott:

az ÚR Jézusnak nem nagy valami  ötezret ennyiből jóltartani!“

 Boldogan, mosolyogva hallgatom.Napsugár csillan be az ablakon.

Ó, most kilesett bennünket a nap!Látta, hogy Eddiék tanítanak.

Hisz bárha mind idesereglenék ez a hitetlen, koldus nemzedék

és megtanulná, mért olyan szegény,elsős kis Eddi gömbölyű kezén!

Én, a tanítvány boldogan lesem. Csak egy áment mondok még csendesen.

- Napfény nevet be a nagy ablakon. - Hazafelé is elmondogatom

az új leckét... A Mester adta fel:„Ha mint a gyermek, olyan nem leszel...“