ÁTRAGYOG-E RAJTUNK? 

Benéz a nap a templomablakon.

Átragyog a színesruhájú

tizenkét férfialakon.

Tarka foltokat vet a padsorokra,

s a kisfiúra édesanyja mellett.

Az nézi egyideig álmélkodva

a szép mozaik templomablakot,

a tizenkét sugárzó alakot.

Aztán kérdez, legrosszabbkor talán.

Megkérdi: ,,Kik azok, édesanyám?’’

Tart még az igehirdetés.

Édesanyja csak arra figyel.

S a kis kérdezőt súgva, hirtelen

egyetlen szóval csendesíti el:

,,Keresztyének!’’

S hangzik tovább a prédikáció,

szól az orgona, zeng az ének.

,,Gyerekek!’’ - vetődik fel hittanórán

néhány nap múlva váratlan a kérdés:

,,Milyen emberek a keresztyének?

Ki mondja meg nekem?’’

S a kis csapat nagy igyekezettel

töri a fejét a feleleten.

Aztán egy kisfiú jelentkezik.

- Tanítója ilyen feleletet

egyhamar újra aligha kap. -

,,A keresztyének olyan emberek,

akiken átsüt a nap!’’

Milyen gyermeki, igaz felelet!

Lehet-e annál drágább feladat,

mint hogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön

átsüssön-ragyogjon a Nap?!

Átragyogjon sötét világba,

és beragyogjon sötét szíveket!

Nem, ennél szebb feladat nem lehet!

Kísérjen hát egyre a kérdés

tovatűnő évek alatt:

Átragyog-e, átsüt-e rajtad,

átragyog-e rajtam a Nap?!

-----------------------------------------

Átszegzett kezednek köszönöm

Jézusom, a te irgalmas kezed Megkötözték, keresztre szegezték!

Hogyan simogatta a gyermekeket, Érintette leprások sebes testét,

Osztott az éhezőknek kenyeret, Intett csendet szeleknek és haboknak…

Látásra nyitotta a vak szemet,  És életre keltette a halottat.

De csodatévő, irgalmas kezed Megkötözötten és átszegezetten

A legcselekvőbb, a leghatalmasabb! Bűn rabjai ujjonganak: „Szabad lettem!”

Hogy a bilincs ezer darabra tört, Kitárulhatott átkos börtönöm,

S szabaddá tettél boldog szolgálatra: Megkötözött, keresztre szegezett

Kezednek köszönöm!

-------------------------------------------
 BETEGEN

 Mintha ízekre hullnánk szerteszét...
lehúz a test, kábult az agy... nehéz
megragadni Jézus erős kezét,
ha idegen volt addig az a kéz.

 BETEGEN JÉZUSSAL

 Talán másra erő nem is telik,
imára, igeolvasásra sem,
csak estig és estétől reggelig
fogni Jézus hü kezét csendesen.

 BEZÖRGET MINDENÜTT! 

Most készítsd, Isten népe,

a szívedet elő!

A bűnösöknek üdve,

az Isten hőse jő,

Kit irgalomból küld,

mint rég ígérte néked,

mert Ő a fény, az élet!

Bezörget mindenütt!

Hogy elkészüljön útja,

jöjj, építsd örömest!

Ha vársz az égi Úrra,

mit gyűlöl, messze vesd!

Mi  egyenetlen itt,

hegy és halom ledőljön!

A völgy, amerre Ő jön,

felemelkedjék mind!

Ó, engem szegényt, Jézus,

Te nagy kegyelmeddel,

e szent napokban, kérlek,

jöjj, magad készíts el!

Végy szállást énbennem!

A szívem legyen jászlad!

És mindörökké áldlak

víg hálaénekben.

      Valentin Thilo éneke (1607-1662)

Ford: Túrmezei Erzsébet

----------------------------------------------

 BIZTATÁS

/Maria Nels után németből/

Hidd el, az utat veled járóknak szüksége van
jóságodra, megértésedre bizonyosan.
Tiszta, egyenes lelkületedre,
mely hirtelen ítélkezéstől ment,
hüséget tart, igazat mond,
bizonyos nemet, igent;
veled a tisztaság jelenlétére,
szavad súlyára, szelíd erejére,
s arra, amit leginkább nélkülöznek,
hogy úgy járj közöttük, mint ismerője
a Világosságnak, az Öröknek.

 Biztató látomás

 „A királyi szék előtt aranyoltár,

Rajta a szentek imádságai!”

Bíztasson minket János látomása

Egyre hűségesebb esedezésre,

Egyre buzgóbb fohászkodásra!

Segítsen kérni és kiáltani!

Fekete, barna, fehér, sárga

Kezek kulcsolódjanak

Együtt imára

Afrikában, Európában,

Ázsiában, Ausztráliában,

Amerikában s a szigeteken

Egy örök Istenünket

Sok nyelven egy szeretetben,

Egy hitben áldani…

Életért könyörögni, hogy Ő segítsen

Halál útja helyett

Az örök életet,

Jézust választani!

Hisz a jánosi látomásban

Fel a titkok fátyola lebben!

„A királyi szék előtt aranyoltár,

Rajta a szentek imádságai!”

Hiszünk a meghallgattatásban!

Hiszünk a feleletben!

 Boldog út 
Eljön az ősz, meghal az ének.                                                                                    
  Elnémul a fülemilének

zengő szava és minden hallgat.

Dérré dermed hamar a harmat.

Falevelek aranyló ezre

zizegve hull az ösvényedre.

Szívedben halk melódiákkal

mégy a százszínű őszön által.

Virág hervad el utad mellett,

halkan érint hideg lehelet,

de a te lelked nem remeg meg

érintésén fagyos szeleknek.

Hullhat a lomb, halhat az ének

tűntével a nyár melegének.

A szél süvölt, a tél havaz bár,

terád tavasz, tavasz, tavasz vár.

S lelkeden át már fénye rezdül,

amint mégy az őszön keresztül.

A köd mindjobban szerteszéled.

Ó, boldog út! Ó, örök élet!

---------------------------------------------------

 CSAK ALAGÚT          

Ahogy az alagútba értünk,

egy kicsi lány fölsírt nagyon.

Édesanyja hiába békítette:

’’Mindjárt kiérünk! Ne sírj csillagom!’’

Végigkísért a rémült sírás,

végig a biztató szavak:

“Meglátod, milyen hamar világos lesz!

Meglátod, milyen szépen süt a nap!’’

És ez a kedves, biztató szó

égi üzenet volt nekem,

amint egyre csengett a nagy sötétben:

“Hamar kiérünk! Ne sírj, gyermekem!’’

Hisz Jézus is így biztat mindig

a sötét alagúton át.

A végtelennek tetsző éjszakában

egyre hallom vigasztaló szavát:

“Hiszen hazatartunk a fénybe!

Hamar elérjük a kaput,

és akkor minden sötétségnek vége!

Ne félj, ne sírj! Hiszen csak alagút!’’

Kiértünk. nevetett a napfény.

A kisleány is nevetett.

“Csak alagút!’’ - ismételgettem egyre

magamban a drága feleletet.

 ---------------------------------------