Az egyház fundamentuma.

Az egyháznak csak Jézus
A fundamentuma,
A szent Igére épült
Fel lelki temploma.
Leszállt a mennyből hívni
És eljegyezni őt,
Megváltva drága vérén
A váltságban hivőt.

Kihívott minden népből
Egy lelki népet itt,
Kit egy Úr egy keresztség
És egy hit egyesít.
Csak egy neved magasztal,
Csak egy cél vonja őt,
És egy terített asztal
Ád néki új erőt.

A világ fejedelme
Föltámad ellene,
Vagy hamis tudománytól
Gyaláztatik neve;
S míg egykor felderül majd
Az Úrnak hajnala,
Csak virrasztói kérdik:
„Meddig az éjszaka?”

Sok bajban, küzdelemben
Meghajszolt, megvetett,
De szent megújulásért
És békéért eped;
Míg látomása egykor
Dicsőn beteljesül,
S a győzedelmes egyház
Urával egyesül.

A háromegy Istennel
Már itt a földön egy,
S az üdvözült sereggel
Egy nép és egy sereg.
Ó, mily áldott reménység:
Ha itt időnk lejár,
Te boldog szentjeiddel
Fönn nálad béke vár!
S. J. Stone (1839-1900)

---

Sirató.

Mozaik kockákból szerkesztett színes kép:
Testvéri közösség.
A Mester képmását ábrázolja ki,
Művét szemlélteti.

A különbözőség egységgé szentesült;
nektárdús szőlőfürt.
Jaj, jaj, mivé lettél, hogy taposnak rajtad
szennyes csizmatalpak!

Halálos mély a seb, amit orvul kaptál,
tán Krisztus sem véd már!
Élve eltemetnek, Mély sírba letesznek,
kegyetlen álszentek.

Tompa zuhanással hull szavak röge rád;
Sötét lesz éjszakád.
Gerő Sándor, Bridgeport, 1980 július 19

---

A LEGNAGYOBB CSALÁD.

Ismertem egy kínzott embert.
Árva volt szegény.
Evezőjét vesztett bárka
a lét tengerén.

Édesanya nem ölelte,
Nem féltette őt.
Apai szív nem sugárzott
Szívébe erőt.

Űzött vadként kóborolt, mint
Egy halálra szánt,
Míg egy csöndes estelen egy
Ház előtt megállt.

Apró otthon ablakából
Ének hangja szólt,
Megragadta ott az úton
Búsan baktatót.

Majd behívta és bevonta.
Félve engedett.
Ige mellett volt együtt egy
Kis gyülekezet.

Fájó szívét megragadta
Isten szent szava.
Üdvösségben részesült ott
Akkor éjszaka.

És ki addig hontalan volt,
Otthonra talált.
Anyja helyett anyát kapott,
Testvért és apát.

Mert család az Úrnak népe,
Szent és drága nép:
Földre szállott szép mennyország,
Üdvös menedék!
Gerzsenyi Sándor

---

BETŰK

Sokféle betű van - van kisebb és nagyobb,
Rövidebb és hosszabb; van mely dísztől ragyog;
Van egész egyszerű, álló, vagy dőlt alak;
Van aztán olyan is, mely vékony, más vastag.
Ki-ki maga helyén, a maga sorjába‘
Alkotják e könyvet szép harmóniába.
Hogy elmélkedem e sok betű felett,
Egy példázat jelzé, illetté lelkemet.
Hogy az Isten népe is egy élő Biblia,
Minden egyes hívő egy-egy betű abba‘.
Ez eleven könyvnek te is betűje vagy;
Minőséged szerint lehetsz kicsiny, vagy nagy.
A jó égi Mester jelölt néked helyet.
Ne tekints más felé, üdvöd csak itt leled.
Úgy lehet, csak egy kis közönséges ‘i‘ vagy,
Ámde hivatásod igen fontos és nagy,
Ha előtted „h” áll és „v” követ téged:
‘Hív‘-nek olvastatol, jelentve hűséget.
Ámde ha kicsúszol társaid köréből,
Szereped kiesik jelentőségéből...
Avagy talán „g” vagy, e szóban, hogy „igaz”,
De nem tűröd meg a „i”-t, ne előzzön meg az,
Ellenben, látod, „gaz” szó jön ki vele...
Ne légy türelmetlen, vesd el önhittséged;
Ne tartsd magad nagyra, a kis pontot se nézd le;
Inkább szállj magadba, és helyeddel érd be.
Mert a kis pont is van ám olyan fontos,
Mint a felkiáltójel, az „horihorgos”!
Ő jelöli azt meg, hol a mondat vége,
Aztán sok betűnek szintén ő az éke.
Azért én azt mondom, legyen köztünk béke,
Becsüljük meg egymást, éljünk egyetértve,
Hogy ki minket olvas, újuljon szívébe‘,
Elhagyva a gonoszt, Jézushoz megtérjen...
Ez a hivatásunk, ezért adjunk kezet.
Kívánom, hogy az Úr áldjon meg titeket!