Ne
légy bosszúálló
„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged.”
Példabeszédek könyve 20:22
Ősi szokás, hogy a rosszért rosszal fizetnek. A vérbosszú például olyan erősen beleivódott bizonyos kultúrákba (Korzika, Szardínia, Albánia, bukovinai székelyek, kaukázusi népek, stb.), hogy a megtorlás kötelezettsége több generációkon át, apáról fiúra száll. A bosszú motivációja ezeknél, a népeknél a meghalt ősök szellemétől való félelem. Ha a hozzátartozó nem torolja meg a megölt rokonán esett sérelmet, átok telepszik a családra.
Ma már talán nem hiszünk az ilyen mesebeszédben, de a bosszú bizonyos formáit még mindig elfogadhatónak tartja a társadalom. Koller Éva pszichológus például így fogalmaz: „Bármennyire is furcsa, a bosszúval paradox módon éppen a megsérült kapcsolat helyreállítására törekszünk. A legfőbb jó ugyanis az életünkben az, ha együtt tudunk részt venni a helyzetekben. Arra törekszünk, hogy megosszuk egymással az érzéseinket.”
Így, vagy úgy, de a bosszú mindegyik megközelítése – a vérbosszú, vagy a modern pszichológus magyarázata – abból indul ki, hogy te irányítod a sorsod. Vagy azért, hogy így elhárítsd a családodat, fenyegető átkot, vagy azért, mert csak érzéseidet szabadon kifejezve élhetsz kiegyensúlyozott, teljes életet. Isten azonban valami egészen mást tanácsol. Ha magadban bízol, akkor félresiklik az életed. Ha azonban a Mindenhatóban, akkor biztonságban vagy. Nem azért, mert akkor senki nem bánthat meg, hanem azért, mert tudod, Isten majd gondoskodik arról, hogy a végén mindenki igazságosan kerüljön ki az eseményből. Ha sérelem ér, akkor nem nekünk kell cselekednünk, hanem bízhatunk abban, hogy Isten majd lerendezi az ügyet. Akkor lesz kiegyensúlyozott és nyugodt az életünk, ha képesek vagyunk ezt elfogadni, és képesek vagyunk letenni a bosszú dolgát Isten kezébe. Higgyük el, így nem csak nekünk, hanem a másiknak is jobb lesz.
„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged.”
Példabeszédek könyve 20:22
Ősi szokás, hogy a rosszért rosszal fizetnek. A vérbosszú például olyan erősen beleivódott bizonyos kultúrákba (Korzika, Szardínia, Albánia, bukovinai székelyek, kaukázusi népek, stb.), hogy a megtorlás kötelezettsége több generációkon át, apáról fiúra száll. A bosszú motivációja ezeknél, a népeknél a meghalt ősök szellemétől való félelem. Ha a hozzátartozó nem torolja meg a megölt rokonán esett sérelmet, átok telepszik a családra.
Ma már talán nem hiszünk az ilyen mesebeszédben, de a bosszú bizonyos formáit még mindig elfogadhatónak tartja a társadalom. Koller Éva pszichológus például így fogalmaz: „Bármennyire is furcsa, a bosszúval paradox módon éppen a megsérült kapcsolat helyreállítására törekszünk. A legfőbb jó ugyanis az életünkben az, ha együtt tudunk részt venni a helyzetekben. Arra törekszünk, hogy megosszuk egymással az érzéseinket.”
Így, vagy úgy, de a bosszú mindegyik megközelítése – a vérbosszú, vagy a modern pszichológus magyarázata – abból indul ki, hogy te irányítod a sorsod. Vagy azért, hogy így elhárítsd a családodat, fenyegető átkot, vagy azért, mert csak érzéseidet szabadon kifejezve élhetsz kiegyensúlyozott, teljes életet. Isten azonban valami egészen mást tanácsol. Ha magadban bízol, akkor félresiklik az életed. Ha azonban a Mindenhatóban, akkor biztonságban vagy. Nem azért, mert akkor senki nem bánthat meg, hanem azért, mert tudod, Isten majd gondoskodik arról, hogy a végén mindenki igazságosan kerüljön ki az eseményből. Ha sérelem ér, akkor nem nekünk kell cselekednünk, hanem bízhatunk abban, hogy Isten majd lerendezi az ügyet. Akkor lesz kiegyensúlyozott és nyugodt az életünk, ha képesek vagyunk ezt elfogadni, és képesek vagyunk letenni a bosszú dolgát Isten kezébe. Higgyük el, így nem csak nekünk, hanem a másiknak is jobb lesz.
Ezékiel 36:26-27.
És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.
És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet, megőrizzétek és betöltsétek.
„Különösképpen a fiatalok hajlamosak tévedésbe esni, hogy mi is az az új szív. Nem tudják, hogy ez mit jelent. Különleges változásra várnak az érzelmeikben. Ezt értik megtérésen. E tévedés miatt ezrek és ezrek szenvedtek lelki hajótörést, mivelhogy nem értették meg jól e kijelentést: ’ szükséges néktek újonnan születnetek’. Sátán törekszik úgy formálni az emberek gondolkodását, hogy úgy véljék, ha bizonyos érzelmi elragadtatást éreznek, akkor már megtértek. A gyakorlati életük azonban nem változik meg. Cselekedeteik ugyanolyanok, mint azelőtt. Életükben nem láthatók a jó gyümölcsök. Gyakran és hosszan imádkoznak, és állandóan az érzelmeikre hivatkoznak, amelyeket ekkor meg akkor éltek át. De nem nyertek új életet. Megcsalatottak. Tapasztalatuk nem hatol mélyebbre érzelmeiknél. A homokra építenek, és amikor a vad, viharos szelek jönnek, elseprik házukat…
Amikor Krisztus új szívről beszél, akkor az elmét, az életet és a teljes emberi lényt érintő változásról beszél… Új szívet nyerni annyi, mint új gondolkodást, új életcélokat, új indítékokat nyerni. Mi az új szív külső jele? Egy megváltozott élet. A naponkénti, óránkénti meghalás az önzés és a büszkeségnek.” E.G.White
----------------------------
II
Timótheus 4:7-8
Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.
Jó néhány évvel ezelőtt a Sattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult…. mindegyikük. Az egyik Dow-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.
Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani. Egy gyertya nem veszít semmit, ha meggyújt egy másikat.
Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.
Jó néhány évvel ezelőtt a Sattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult…. mindegyikük. Az egyik Dow-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.
Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani. Egy gyertya nem veszít semmit, ha meggyújt egy másikat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése