Élünk vagy csak létezünk?

Egy pár héttel olvastam ezt a kérdést egy meghívón. És elgondolkoztam, hogy mit is jelent ez a két fogalom, élni, létezni nem ugyanaz a kettő? Tettem fel magamban a kérdést, és a válasz nyilvánvaló volt számomra, hogy nem. És most erről szeretnék írni, hogy mit jelentett számomra létezni és mit jelent élni.
13 éven keresztül léteztem. Megszülettem egy református keresztyén családban, szüleim megpróbáltak a legjobban a legjobbra nevelni. Kicsi koromtól ismerem Istent és azt, hogy van Mennyország és Pokol. Azt is tudtam, hogy a Mennyország az egy gyönyörű hely és oda azok jutnak akik szeretik Jézust. Persze tudtam ennek az ellentétéről is a Pokolról, ami a fájdalom és az örök szenvedés helye és azt is, hogy oda azok jutnak akik nem fogadják el Jézust. És én elfogadtam Őt 4 évesen. Aztán ahogy nőttem úgy alakultak ki baráti köreim, kezdtem iskolába járni és nagyon szerettem tanulni. A létezés alapfeltételei megvoltak nálam: ettem, ittam, játszottam, tanultam, kirándultam és mikor nagyobb lettem lázadtam. Ez mind szép, de nem elég. Élni valami mást jelent. Ahogy nőttem próbáltam az embereknek, barátoknak, tanároknak megfelelni. Nem volt igazi boldogságom, soha nem éreztem beteljesülést bármit is értem el. Elkezdtem templomba is járni, sőt még káté órákra is. 13 éves voltam amikor nyáron meghívást kaptam egy ifi táborba. Őszintén nagyon vonzó volt: hegyek, fiatalok, új barátok szerzése, szórakozás, kikapcsolódás, ez az ami kell. Elmentem ebbe a táborba és itt történt valami, és ez az miről igazán szeretnék beszélni.
Keresztyén tábor volt, így esténként igehirdetések voltak. Első este ledöbbenve hallgattam a prédikációt, gondoltam magamban ez nem lehet igaz a lelkipásztor teljesen engem ír le és az én üres, bűnös életemet, szégyeneltem magam. Éreztem, hogy így nem mehetek tovább, változásra van szükségem. Volt lehetőség vissza maradni alkalom után imádkozni és átadni az életünket Jézusnak. De én nem tettem, arra gondoltam akkor nem lesznek barátaim és nem leszek menő. Elmentem lefeküdni, de nem tudtam aludni, mert a bűneim nem engedték és rájöttem, hogy igazából csak akkor fogok élni, ha elfogadom az életet amit Jézus ad. Másnap este eldöntöttem, hogy visszamaradok imádkozni és megvallottam bűneim és kértem Jézust, hogy költözzön az életembe és vegye át annak irányítását. Ezt nevezik kegyes szóval "megtérésnek". Tehát megtértem, elfordultam a bűntől és odafordultam Krisztushoz. Ő életet adott nekem, betöltötte az űrt az életemben és igazi boldogságot adott. Nem volt azután könnyű, jöttek a megvetések, de ez már nekem nem számított, egy volt csak fontos élni és igazán élni Jézus Krisztusban.
Sok minden történt utána az életemben. A következő bejegyzésemben erről fogok beszámolni ami azután következett, hogy az életem átadtam Neki.
Kedves barátom azt szeretném kérdezni, hogy te élsz vagy csak létezel?
Gondolkoztam azon, hogy mihez tudnám a legjobban a keresztyén életet hasonlítani ebben a romlott világban és rájöttem a droghoz. Hogy kezdődik a drogozás? Elhív egy barátod buliba, azután megmutatja neked a drogot és megkínál vele. Te elfogadod és csak egy kicsit kipróbálod, azután megint elmész és újra szívsz belőle kicsit többet és mind így míg függővé válsz. Ugyanígy van a keresztyén élettel is egyszer valaki elhív egy keresztyén közösségben ott megmutatja neked Jézust és te egy kicsit kapsz belőle azután újra elmész és már több kell addig amíg teljesen függővé válsz. És ha Krisztus függő vagy akkor vagy igazán szabad, mert Ő szabadságra hívott el minket.
Én nem magamról szeretnék beszélni, hanem szeretném neked bemutatni Jézust és megkívántatni veled. Szeretném azt, hogy még jobban megismerd Őt és az Ő hatalmát és szeretetét.
Gondolkozz el ezen: "A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen sőt bőségben éljenek."(János evangéliuma 10,10)
Bátorítalak, hogy válaszd az életet!

----------------------------

 JÉZUS KRISZTUS KÖZELSÉGE

Boldog remény, visszatérsz majd,
nem hagysz árván idelent,
hamarosan új éneket
zeng majd ajkunk odafent.
Szívünk tiszta kívánsága
lesz életünk boldogsága!
Ott már nem lesz nyomorúság,
nem lesz sírás, fájdalom.
Krisztus áldott közelsége
a legdrágább nyugalom!
A szívekben boldogság:
az Örökkévalóság!
Imádattal énekel majd
Isten minden gyermeke:
Krisztus vérén megváltott nép:
hívők boldog serege.
Ennél nagyobb öröm nincs:
amit Ő ad, drága kincs!

----------------------------------------

 A néni gazdag?
Ott toporogtak a szélfogó ajtajában - két gyerek rongyos, kinőtt kabátban.
- Néni kérem, nincs fölösleges újságpapírja?
Nem értem rá, már a nyelvemen volt, hogy nincs. . . míg le nem néztem a lábukra. Vékony talpú cipőjüket átáztatta a havas eső.
- Gyertek be, kaptok egy csésze forró kakaót.
Több szó nem esett köztünk. Átázott lábbelijük foltot hagyott a kőpadlón. Kakaóval és vajas-lekváros pirítóssal vendégeltem meg őket, hogy kicsit átmelegedjenek, hisz majd megvette őket az isten hidege. Aztán igyekeztem vissza a konyhába, háziasszonyi teendőimhez. . .
Hirtelen feltűnt a nagy csönd az utcai szobában. Bekukkantottam. A kislány az üres csészét forgatta. A kisfiú bátortalanul kérdezte :
- A néni. . . . gazdag?
- Hogy én gazdag? Ugyan, dehogy! - néztem le kitaposott papucsomra.
A kislány óvatosan helyére tette a csészét.
- A csészék összeillenek a csészealjjal - állapította meg, s koravén hangjából időtlen, étellel nem csillapítható éhség csendült ki.
Azután távoztak, újságkötegeiket szélvédő pajzsként tartva maguk elé. Meg sem köszönték a szíveslátást, bár nem is hiányoltam. Többet kaptam ennél. Olcsó kék keménycserép csészéket és csészealjakat. De egymáshoz illőket. Megszurkáltam a krumplit, megkevertem a mártást. Burgonya és barnamártás, födém a fejem felett, férj jól fizető, biztos állással - ezek is mind szépen összeillenek.
Visszatoltam a székeket a tűz mellől a helyükre, rendet raktam a nappaliban. A sáros kis lábnyomok még mindig nedvesen csillogtak a kövön. Nem bántam. Legszívesebben otthagytam volna őket örök emlékeztetőül, hátha elfelejtem, milyen gazdag is vagyok.