ELVÉGEZTETETT!

“Elvégeztetett!”
Ki annyi jót tett járva-kelve,
A bűnös embert úgy szerette,
Hogy trónusát elhagyva érte,
E földi kínnal elcserélte.
Kiben bűn nem találtatott,
Kiben az egy Isten lakott:
Lelkét az Őr kezébe adta,
És lett a bűnök áldozatja.

“Elvégeztetett!”
Kik felfeszíték a keresztre,
Látták, hogy szíve vért ereszte,
És megnyugodva elmenének,
Örülve a bűn győzelmének,
Hívén, hogy Ő legyőzetett,
Hogy elveszté az életet.
Nem tudva még, hogy van hatalma:
Letenni azt, és felvenni újra.

“Elvégeztetett!”
Kik a Messiást benne látták,
Kik a mennyek országát várták,
Miként a vert nyáj, szétfutának,
Leverve őket a kétség, bánat,
Bolyongtak szerte, szótlanul:
“A Mestert elhagyá az Úr!
Ki hatalmas volt szóban, tettben,
Ím elvérzett már a kereszten.”

“Elvégeztetett!”
Isten, s embertől elhagyottan,
Ott csüng az Úr Krisztus halottan.
Néhányan sírnak csak fölötte,
Gúny és szitok hangzik körötte:
“A népámító elesett.
A nagy harc elvégeztetett!
Kereszten a ‘zsidók királya’
Ím, így végződött el munkája!”

“Elvégeztetett!”
Igen, a váltság műve teljes,
Az Isten irgalmas, kegyelmes.
Ő egy Fiát halálra adta,
Hogy mi ne jussunk a kárhozatra.
Meghalt, de el nem rothadott!
Az Úr Krisztus feltámadott!
Legyőzve bűn, s halál hatalma:
Miénk az Úr örök irgalma!

 ----------------------------------------

 LÁTTAD-E ŐT.

Testvér, ki az élet töviseit téped
Láttad-e a lelket-tépő vak sötétet,
Ami nagypénteken e bűnös, nyomorult,
Hazug, álnok, rút, földi világra borult?
Láttad-e a szörnyű golgothai képet:
S e bűnös világért egy életet adott...
Láttad-e Őt: Krisztust, aki föltámadott!?

Megáldott-e az ég csodás, nagy kegyelme,
Láttad-e korbáccsal Őt véresre verve?
Mint szánja a gyarló, vak embertömeget,
Mely zúgta szerte a bűnt: a 'feszítsd meg'-et.
Láttad-e e világ diadalmámorát?...
A nehéz keresztet... s a töviskoronát,
Mit egy bűnös világ durva keze rakott
A Krisztus fejére, aki föltámadott!

Várod-e Őt testvér? Vagy óh! nem hiszel benne,
Hogy Jézus nincsen ott lent a sírüregben?
Menj el a lásd meg, hogy nyitott a sir szája,
Ahol a hitetlent égi angyal várja,
Ki áldó kezével rámutat a kőre...
Nem kérdi, miért mégy, tudja ő előre.
Érzi, hogy a lelked vérzik és elhagyott,
Megvigasztal, mondván: 'Nincs itt! Feltámadott!'

Testvér! Ki láttad Őt keresztre szegezve,
Mért nem tudsz hinni ma, vagy remélni Benne?
Az élet-utakon lábad mér tántorog?
Hiszen Ő létezik, mondják a vándorok.
Ott van Ő szüntelen jó utakon veled,
Meglátod, csak keresd, vesd Rá lelki szemed.
A Benne bízóknak új életet adott
A mély sziklasírból mikor föltámadott.
 

 TÖRÖLD LE HÁT KÖNNYEDET!

Töröld le hát könnyedet
Gyarló keresztyén!
Mért hurcolnád bűnödet?
Megváltotta éltedet
Jézus keresztjén.

Töröld le hát könnyedet
Félénk keresztyén!
Mért emészt a félelem?
Felírva a győzelem
Jézus keresztjén.

Töröld le hát könnyedet
Síró keresztyén!
Mért epeszt bú, fájdalom?
Ott az ír: az irgalom
Jézus keresztjén.

Töröld le hát könnyedet,
S kövesd az Urat!
Egész világ ellened,
De semmit nem árt neked:
Ő veled marad!

--------------------------

Ébredés.
“Nem az az ébredés, hogy nagy dobveréssel kiözönlünk az utcára, hanem az, hogy nagy zokogással visszamegyünk a Golgotához.” – Roy Hession
Édesanya
A londoni nemzeti galériában van a “Kornélia és ékszerei” című festmény, amelyen két asszony beszélget egymással. Az egyikük megmutatja Kornéliának a drágagyöngyeit, és megkérdezi a Gracchi gyermekek anyjától, hogy mik az ő ékszerei. Kornélia átöleli két fiát és így szól: “Ezek az én ékszereim.”
Egy szombaton az egyik édesanya megkérte a férjét, aki történetesen a statisztikai hivatalban dolgozott, hogy vigyázzon a gyermekekre, amíg elmegy bevásárolni. Mikor visszatért, férje teljesen kimerülten átadta neki a jelentést, hogy mi történt, amíg a felesége távol volt: 14-szer letöröltem a gyermekek könnyeit 16-szor megkötöttem a cipőfűzőjüket, 22-szer vizet adtam nekik. Gyermekenként 3 luftballont vettem. A luftballonok átlagos élettartama 12 másodperc volt. 34-szer figyelmeztettem a gyermekeket, hogy ne menjenek át az utcán. A gyermekek 34-szer át akartak menni az utcán. Hányszor fogom ezt újból elvállalni? Egyszer sem.
Évekkel ezelőtt olvastam egy édesanyáról, aki hat fiút nevelt felnőtt korukig és munkáját elvégezve, lefeküdt, hogy meghaljon. A fiúk hazamentek, hogy még egyszer lássák édesanyjukat, és legidősebb fia, egy nagy, tagbaszakadt férfi, odatérdelt ágya mellé, törölgetve édesanyja homlokán a verejtéket, ezt mondta neki: “Édesanya, nekünk, fiúknak, te mindig jó édesanyánk voltál.” A fáradt asszony becsukta szemét, és nagy könnycseppek gördültek végig az arcán, aztán kinyitotta a szemét és megkeresve tekintetével az elsőszülött fiút, ezt mondta neki: “Fiam, többet imádkoztam azért, hogy mind a hat fiamnak jó édesanyja legyek, mint bármi másért. Attól féltem, hogy valahol nem teszek eleget feladatomnak. Egészen mostanáig nem tudtam, hogy vajon nem volt-e bennem hiányosság. Egyikőtök sem mondta soha, hogy jó édesanyátok voltam, csak most.”