Ne sírj!

Csukva a sírbolt, benne a Mester.

Koporsó száját nehéz kő zárja.

Bérelt vitézek őrizik a sírt,

Éjjel és nappal vigyáznak rája.

Elült már a zaj, csendes lett a táj,

A Názáreti a sírban pihen.

Bús tanítványok haza széledtek,

Kétség s bánat dúlt mindegyik szívben,

Fájt a lelküknek a nagy vesztesség,

Hiába volt hát a hit s a remény?

Koldussá lettek, elhagyatva,

Mert Jézus nélkül éltük oly szegény.

De ne sírj szívem, félre csüggedés!

Harmadik napnak kora reggelén;

Jézus feltámadt, kijött a sírból,

Nem szégyenült meg sem hit, sem remény;

A Máriáknak, kik sírhoz mentek,

A nagy csodáról már Angyal regél;

Aztán ők mentek, hogy elhirdessék:

Jézus feltámadt! Jézus újra él!

Félre fájdalom, félre csüggedés,

Már szívemben is bíztat e remény:

Én is ott leszek, ahol Jézusom!

A feltámadás dicső reggelén!

            Vad Lajos

-------------------------------------

Egy régi Húsvét

Rendezgetek az emlékek polcain

- Lent a frissek, fent régi történetek.

Itt az életből apró mozzanatok,

Tapasztalatok és kedves élmények.

A legfelső sarkon egy régi húsvét,

- Egyszerű mint mindegyik; mégis csodás

Imák szállnak az öreg kápolnába,

S a medence körül én, mint fehérruhás.

De előbb… találkozásom volt Vele.

Ketten voltunk ott… a Jópásztor és én,

S ő, a mindenség Ura, ennyit mondott:

„Érted is meghaltam – légy az enyém.”

Érted is… Ebben benne volt Golgota,

S hogy nagyon szeret… Ez elég volt nekem.

- Akkor és most sem tudok mást mondani,

Uram… kezedbe teszem az életem.

Rendezgetek az emlékek polcain,

A felső polcon van az én történetem,

És boldog vagyok, hogy ezt a Húsvétot,

Imádkozva, újra megköszönhetem.

            Tamáska Gyula

Húsvéti ének

Bánatos éjszakán,

Madár se szólt a fán –

Ködös, bús tavaszon,

Meghalt a nagy úton…

Siratta Őt a föld,

Nem várták: visszajött!

Csodálatos napon

Fényes, nagy hajnalon…

Ki e földön megáll,

Várja bár száz halál

A Krisztus oldalán –

Feltámad, igazán!

            Somogyi Imre

------------------------------------------

AZ ÉLET DIADALA

Sötét a sírnak éjszakája,

Sötét a bánat és a gyász,

Sötét ott a szív birodalma,

Hol nincs senkinek nyugodalma,

S nem hallik más, csak zokogás.

A Mester meghalt a szégyen fáján!

A kétség ott ül sok tanítványán:

Kialudt hát a szent Világosság?

Romba dőlhetett a nagy Igazság?

Egy áruló csók bitóra vitte,

S a nép, mely sokszor Illésnek hitte:

Megkorbácsolta, földig alázta,

Arcul verdeste, szidta, gyalázta!

Elhamvadt tűz lett az örök Élet?

Elhervadtak az üde remények?...

Csak állnak, várnak bús imádsággal,

Királyt sirató szomorúsággal...

Nagy fájdalmukat, ó, ki érti meg?

A Mester hallgat, -

Az ajka néma, a teste hideg.

Kajafás főpap s cinkostársa mind

Kaján mosollyal és dőre gőggel

Az elcsendesült Golgotára int:

,,Aki szerette, most menjen vele!

Fusson az kinek ő volt Istene,

Most ott pihen a halottak között,

Nem uralkodik Izráel fölött...

Ki mindig tudott máson segíteni,

Miért engedte magát felfeszíteni?’’

Bár sír takarja a nagy halottat,

A rút irigység örömmel kongat,

S hol önző, tévedt emberszív dobog

A gyűlölet még mindig föllobog:

De Kajafások,

Ne siessetek!

Messiástiprók,

Ne tapsoljatok!

Csak három napig

Várva várjatok!

Hallgassatok el kereszt-ácsolók,

Hamis vádolók, gonosz csácsogók!

Ne gyűljetek lakomára, ne még4

Ne bántsátok a megfélemlített

Tanítványoknak örök Istenét!

Bús tanítványok,

Emlékezzetek!

Az élő Mester

Mit mondott nektek?...

Szükség volt, hogy Ő testben meghaljon,

Hogy harmadnapra az Írás betelvén:

Föltámadhasson!

Az égi Atya akarta így ezt,

Áldozatoltár volt a fakereszt,

Hol bűneinket mosta el vére!

Most álom borult kedves szemére...

Tekintsetek föl - bízva - az égre!

Múlnak a napok és az éjjelek,

S harmadik hajnal bíborfényében

megnyílnak az egek!...

Ne sírjatok és ne féljetek már,

Csak higgyetek!

Minden zord télre rügyfakadás jön,

Szomorúságra támad az öröm;

Sziklák mozdulnak, a kripta nyílik,

Isten hatalma elhat a sírig,

Sűrű homályból világosság lesz,

Ó, nem káprázat, szent valóság  ez;

Sötét  üregben nincs már halott,

Angyal hirdeti: az Isten Fia

Föltámadott! Föltámadott!

Az egész világ

Hittel csodálja,

Tavaszi szellő

Ezt orgonálja...

,,Halál, hol a te fullánkod éle?

Hol a győzelmed, koporsó mélye?’’

Vissza, kísértők! Félre, csüggedők!

Gátat szaggatnak titkos, nagy erők,

S eltörpül minden emberi gazság,

Mert a halálon diadalt arat

Az Élet, az Út és az Igazság!

Nyíljatok ki mind, fehér virágok,

Illatozzátok be a világot,

Minden bús szívben öröm fakadjon,

Ének zendüljön minden hű ajkon,

Magasba törő, ujjongó ének:

Győzött a Krisztus,

Győzött az Élet!

            Somogyi Imre

(Mustármagok c. verskötetből)