Túrmezei Erzsébet S.O.S.
Órámra pillantok: sietni kell.

Vár a vonat, a busz , a munkahely,
várnak a feladatok, küldetések...
És Mesteremre gondolok.
Neki nem volt órája, mégse késett.
Soha egy percet se késett.

Mesteremre, aki gyalog járt.

Megállt betegek és virágok mellett.
Mégis odaért vonat, autó, repülő nélkül
mindenhova, amikor kellett.

Mesteremre, aki nem ismert

rohanást, hajszát, időzavart.
Csak egy láthatatlan órát figyelt,
egy láthatatlan vezérlő kezet...
s mindent elvégezett.
*
Élő Mesterem, irgalmazz! Segíts!
Szent titkodra taníts meg engem is!
-----------------------------------------------------------------------
Bács Ibolya-Katalin: ISTENHEZ.
Versbe szólni hozzád Istenem,Hogy mernék én, gyarló firkász,
Napszakonként csak a fohász Volt ,mit halkan elrebegtem.

Hallgatnék szívemre, Bíznám a lelkemre,
De méltó szóval, hogy szólnék Én bűnös, Istenhez.

Itt vagy örömünkben, Ott vagy mindig a gyáva,
Rettenetes, gyenge, Fehér éjszakában.

Érezlek az erdő, mező zúgásában, Virágban, fában, fűben,
Aranysárga pünkösdi rózsában, Itt vagy te mindenben.

De csak tehetetlen, ni hogy megrekedtem, Nem találok szót, hogy dicsérhesselek.
Itt állok és várok, szólni nem is merek,
Csak annyit, hogy szeretlek Istenem.

--------------------------------------------------

NOKA-VALLATÓ

Értelme sincs talán még, meglehet,
hogy csendben veled beszélgetek.
Pedig, amíg formálnak ős csodák,
őrt áll nekik s neked a nagyapád,
s kérdezgeti a nagy Titoktudót:
milyen leszel, nagyon vár, csöpp utód?
Miből szövi lényednek szövetét
szellem, anyag, test-föld és lélek-ég?
Áldás leszel? Szelíd dal, halk derű?
Katáng szemű vagy gesztenye szemű?
S milyen nemű? Fiú, lány? Mondd, ki hát?
Sudár fa, vagy lehajló kis virág?

Akármilyen s akárki is leszel,.                              
de küldetést hozol… Hiszem… hiszem! Füle Lajos

---------------------------------------------

EGY ÉLETEN ÁT FOLYTON TÁVOLODNAK.

Egy életen, át folyton távolodnak,
huncut, parányi léptekkel elébb,
sokszor léptük, útjuk, vágyuk egyre hosszabb.
Érzékeikbe gyűjtve messze visznek
sok-sok meleg színt, mint hamubasűlt
emlékpogácsát, hazai derűt…
Más illatokkal, színekkel telik meg
mégis a szívük, és lassanként lekoptat
róluk idő, kor sok-sok otthonit,
szeretetük is részvétté kopik,
s egy életen át folyton távolodnak… Füle Lajos