NE HIDD!

Te már talán idegen bolygón
pihenheted ki évi negyven
munkaheted, első osztályú
rakétán szállva, csillagok közt,
álmaiddal azonosulva.
De azt ne hidd, hogy ott leled meg
a boldogság kulcsát, ne gondold,
hogy technika, sebesség-mámor,
űrrandevú, utópiáknak
hétköznapi valóraváltja,
betöltheti a lelkedet, mely
az űrben is oly nyugtalan lesz,
mint itt, a tér szűkebb honában.
Mindaddig, míg fénnyel, Igével
eléri a MEGVÁLTÓ ISTENT
és fészket, találsz szívén örökre.  Füle Lajos

----------------------------------------------

MEGTÉRÉSEK

 „Megtértem” – mondod halkan, én
hittel bólintom rá az áment.
Itt járt, lelkedhez ért a Szél,
ki tudja, honnan jött, s hová ment.
***
„Hát megtértem apám…”
– Ha te tudnád ebben a részed,
így szólnál szelíden, meg-megakadva, fiam:
„Megragadott az az Úr, AKI van,
AKIRŐL te beszéltél,
AKI elől a szívem
éveken át menekült”. Füle Lajos

------------------------------------------

A SÁMLI

A sámli szürkén, személytelenül
kuporgott benn a leghomályosabb
sarokban… ott a fényes bútorok
honában eltűrt senki volt az árva.
A pianínó szinte meg se látta,
az intarziás szekrény gőgösen
illegetett fején egy hetyke vázát,
kuncogva álltak tarka szőnyegen
a karcsú lábú székek: büszke pávák.
Mikor a szöszke kisfiú belépett,
felé fordultak hívón mosolyogva.
De ő szaladt az elhagyott sarokba,
és átölelte szótalan a sámlit,
kicipelte a szoba közepére,
s hozzásimult, mint hűséges barát…
– És betöltötte lassan a szobát
a kicsinyek különös dicsősége. Füle Lajos

------------------------------------------------------

ÉLŐ TÜKÖR

Lelkünket, mint a fényt az este,
az ég magához visszavonja.
Hanyatló árnyék hull a rögre:
a testünk porrá lesz a porba’.
Utánunk másik nemzedék jön.
Mi lesz szerelme, álma, útja?
Eltéved-e a rengetegben,
nyomunkat hogyha szél befújja?
Én nem tudom, de lelkemet, mint
élő tükröt, a fénybe tartom,
hogy ISTENÜNK örök derűjét
sugározza fiúnkra arcom.
Kegyelme százezernyi színét
szeretném így tükrözni vissza.
Hadd láthasson ő is az égig,
Míg lelke ezt a fényt felissza! Füle Lajos

---------------------------------------------

BOCSÁSD MEG EZT!

Nézd, kisfiam, apád ma fáradt,
nem bírja el terhét a szónak.
Nincs itt helye a nyargalásnak,
csend-jászolhoz kösd most a csikódat!
Tudom, tudom: már reggel óta
várod, hogy majd az esti óra
új színeket, élményeket hoz.
Bocsásd meg ezt: búmban ne ostorozz!
Csókolj meg, így, ne sírj, no, menj el,
játssz egy kicsit! Én meg lefekszem.
Takarj be egy kevéske csenddel!
Könnyebbedik talán kereszten. Füle Lajos