2015. január 17., szombat



A napokban olvastam egy történetet egy hölgyről, aki egyszer hallott Jézus feltámadásáról, és ez olyan mélyen megérintette, hogy szinte nem tudott másról beszélni. Minden ismerősétől, barátjától, rokonától megkérdezte, hogy ismerik-e a húsvét történetét, és már mondta is, hogy mi az a történetben, ami őt rendkívül szíven ütötte. Olyan meggyőzően és szeretettel beszélt Jézus golgotai áldozatáról, határtalan szeretetéről, hogy mások szíve is megnyílt és kezdték más szemmel nézni a világot.
A hölgy kapott egy levelet orvosától, hogy egy bizonyos napon jelenjen meg a rendelőjében. A hölgy elment, és a váróteremben, mivel várnia kellett, elkezdett beszélgetni a mellette ülőkkel kedvenc témájáról. Egyre többen hallgatták, volt, aki könnyes szemmel. Amikor rákerült volna a sor, az orvos azt mondta az asszisztensének, még ne hívjuk be, mert ő ott kint a betegek között egy másfajta terápiát alkalmaz. S amikor végül behívták, az orvos szomorúan közölte vele a hírt, hogy megtámadta szervezetét a „KÓR” és nem sok ideje van már hátra. A hölgy egy pillanatra elgondolkozott, majd mosolyogva így szól

Doktor úr, szeretnék minél előbb befeküdni a kórházba a kezelésekre, hogy szobatársaimnak beszélhessek Jézusról, míg még van rá időm.
Hogyan lehet egy halálos hírt félelem nélkül, mérgesség, elkeseredés nélkül fogadni?
Hogyan lehet egy veszteséget elhordozni?
Hogyan lehet bántalmazást eltűrni?
Hogyan lehet békességgel a szívünkbe - élni?
Pál azt üzeni ma neked: „MINDENRE van erőm a KRISZTUSBAN, aki engem megerősít”
Filippibeliekhez írt levél 4:13.
MINDENRE!!!
KRISZTUSBAN!
Ő MEGERŐSÍT!
---------------------------------------
Ézs 54,14- Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közeledik hozzád.
Jer 1,8- Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr..
JSir 3,57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!- 
Ez 2,6 - Te pedig, embernek fia, ne félj tőlük, és az ő beszédüktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédüktől ne félj, orcájuktól ne rettegj, mert ők pártos ház.
Dán 10,19- És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szól velem, megerősödém, és mondák: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet.
Jóel 2,21- Ne félj, te föld! Örülj és vigadozz, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr!
------------------------------------------------------------------------
                      Kis fiú…..
Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt. Az apja adott neki egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be egy szöget az udvar végén levő kerítésbe.
Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. Az elkövetkező napok során meg tanult uralkodni magán, és a kerítésbe ütött szögek száma napról-napra csökkent. Felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mint a szögeket beütni a kerítésbe.
Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a kerítés fájába. Ekkor megkereste az apját és elmondta neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie. Az apja azt válaszolta, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből...
A napok teltek, amikor a fiú közölte az apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben... Az apa így szólt: Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg, hogy mennyi lyuk van ezen a kerítésen! Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor összeveszel valakivel, és egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen. Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod, de a seb örökre ott marad. Mindegy, hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad. A szavakkal okozott seb is olyan, mint egy fizikai seb. A barátok nagyon ritka ékszerek, megnevettetnek és bátorítanak. Mindig készek téged meghallgatni, mindannyiszor, ahányszor neked arra szükséged van. Támogatnak, kitárják előtted a szívüket. Mutasd meg a barátaidnak, mennyire is szereted őket! És végezetül: A barátság öröme azt jelenti, hogy valaki rád bízott egy titkot...
(Alessandro Manzoni)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése