Istennek tett fogadalom
„Ne
beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat,
mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! Mert ahogyan a sok munka
álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel.” Prédikátor könyve 5:1-2
Középiskolás koromban volt egy osztálytársunk, aki
rendszeresen kért kölcsön kisebb összegeket, amit többnyire soha nem adott meg.
Mai fejjel inkább koldulásnak mondanám, mert általában csak annyit kért, amit
még nem bántunk nagyon, ha soha nem kapjuk vissza. Mi is a baj ezzel, hiszen
senkit nem ér nagy veszteség?! Anyagilag nem, de erkölcsileg mégis lehet
veszíteni. Elveszett a becsület, az adott szó értéke. Végül senki nem vette
komolyan a fiút.
Mi a helyzet velünk, mikor Istennek „fűt-fát” megígérünk?
Voltunk már olyan helyzetben, mikor azt mondtuk: „Istenem, ha most az egyszer
megsegítesz, örökre a te hűséges szolgád leszek...”
Két gond lehet ezekkel az elhamarkodott fogadalmakkal: az
egyik, hogy a legtöbb esetben a veszély, vagy nehézség elmúltával hamar
elfeledkezünk ígéretünkről. Éljük tovább életünket, és talán azt gondoljuk,
valójában nem is Isten segített, hanem „valahogy” rendbe jöttek a dolgok.
A másik probléma pedig az Isten előtt való becsületünk. Nem
mindegy, hogyan közeledünk Istenhez. Nem mindegy, hogy mit mondunk előtte és
mit teszünk. Istent imádni, Istenhez imádkozni (beszélni vele) csak úgy lehet
és érdemes, ha megtiszteljük személyét, szentségét, és minden egyes szavunkat
meggondoljuk előtte. Isten a barátunk lehet, de nem egy „haver”, akivel
tiszteletlenül bármit megtehetünk.
Ha komolyan
vesszük Istent, ő is komolyan vesz bennünket. Ha megtiszteljük Őt, ő is
tisztelettel és örömmel tekint ránk.
1Krón 28,20- Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor
és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én
Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed
az Úr háza szolgálatának minden művét
2Krón 20,15- És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben
lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne
féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velük,
hanem az Isten.
Jób 5,22- A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem
félsz.
--- Zsolt 23,4- Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem
félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak
engem.
Zsolt 27,3- Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám,
mégis ő benne bízom én
----------------------------------------------.
Vigasztalás.
Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem régen tragikus körülmények között halt meg.
- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem hiányzol neki!
- Azért mentem át, hogy megvigasztaljam a nénit.
- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvigasztalni a bánatos asszonyt?
- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele.
Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem régen tragikus körülmények között halt meg.
- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem hiányzol neki!
- Azért mentem át, hogy megvigasztaljam a nénit.
- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvigasztalni a bánatos asszonyt?
- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele.
------------------------------------------
A
mérleg
A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.
Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni amit, kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt!
Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.
A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.
A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.
Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni amit, kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt!
Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.
A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése