2015. január 31., szombat



De térjünk vissza a mi Urunk Krisztus Jézus tanításához, és nézzük meg hogyan látta  és hogyan magyarázta Ő, azt, mint jelent benne hinni, és így mit jelent, az hogy örök életünk van.
1. Jn.3.16 – magyarázata – 18-21 versek – 12r46 
    A 18-as versben meg ismétli a 16-os verset, csak más megfogalmazásban:  „A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” Ján 3:18  - negatívumba mondja el ugyanazt.  És ezután magyarázza el Jézus mi a kárhoztatásuk - miért ítéltetnek el - miért kárhoznak el azok akik nem hisznek benne.
  „Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak.” 19v. – Jézus egy másik beszédéből tudjuk, hogy Ő a világosság (“Ismét szól azért
hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” Ján 8:12  ) – Jézus eljött és az emberek nem hittek benne. Az ő hitetlenségük abban ált, hogy inkább szerették a sötétséget, tehát a világot, mert az ő cselekedeteik gonoszak, és azért nem jönnek Jézushoz – azért nem hisznek Jézusban-, mert ők szeretik a gonoszt tenni, nem akarnak megváltozni. Van egy másik nagyon fontos ige: “Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz. Ján 12:46 – Jézus azért jött hogy megszabadítson bennünket a sötétség hatalmától,  és akik benne hisznek,  akik befogadták őt nem járhatnak a sötétségben, nem járhatnak a régi bűnös életük szerint, nem cselekedhetik a gonoszságot. Azért folytatja  a 21.v-ben, hogy akik befogadták őt, akik hisznek benne, azok a világosságra mennek, mert azoknak a cselekedetei igazak és Isten szerint való cselekedetek.
    Láthatjuk, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy az életünket megváltoztassa, megszabadítson a sötétségtől és annak hatalmától, azoktól a gonosz cselekedetektől, bűnöktől, aminek rabjai voltunk. Jézus Krisztusba vetet hitünknek, és annak hogy őt befogadtuk az életünkbe elkerülhetetlen következménye az, hogy meg kell, változzon az életünk. Jézus Krisztussal való közösségünk, a vele való életünk meg kel, hogy változtassa az életünket.  Ha nem engedjük, vagy nem akarjuk, azt hogy Ő megváltoztassa életünket, azt jelenti, hogy nem hiszünk benne. Ha még mindig a bűn, és a világ utáni vágy jellemzi az életünket, ha nem láttunk változást az életünkben mióta az Urat, elfogadtuk, baj van velünk.
    Az Úr Jézus Krisztus azért jött, hogy akik hisznek benne azoknak az életük megváltozzon, és Isten szerint való cselekedeteik legyenek az ő cselekedeteik gonoszak voltak.” 19v. – Jézus egy másik beszédéből tudjuk, hogy Ő a világosság .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése