Légy példa a beszédben! (1Tim.4:12) 

,,Két évünkbe telik, míg megtanulunk beszélni és egész életünkbe, míg megtanulunk hallgatni.” - mondta Mark Twain. Megtörténik sokszor, hogy elhamarkodottan beszélünk, de ha már egyszer kimondtuk, nem vonhatjuk vissza és annak hatása lesz a környezetünkre, sőt az életünkre is. (Péld 29:20). A Biblia szerint, ami kijön a szánkból, az a szívből származik és az teszi tisztátalanná az embert. (Mt 15:18). A Máté 12:36 szerint minden haszontalan szóért számot kell adni.  Emlékezzünk vissza és valljuk meg az Úrnak, ha olykor semmitmondó beszédeket szóltunk, amivel nem mutattunk jó példát osztálytársainknak és kollégáinknak. Pedig jó példával kellett volna előljárni a beszédben és az olcsó fecsegések helyett Jézusról kellett volna bizonyságot tenni és bátran megvallani őt. Tarts most önvizsgálatot és gondold végig, mi jön ki a szádon!   ,,Egy kedves szó enyhítheti a terhet, egy örömteli szó felvidítja a napod. Egy jól időzített szó csökkentheti a nyomást, egy szeretetteljes szó gyógyíthat és áldást hozhat.” . Szavaink által tudunk másokat építeni vagy éppen rombolni, elcsüggeszteni vagy éppen lelkesíteni. Legyenek szavaink hitelesek és jellemépítők!

-----------------------------

Túllépni az ábrándozáson
  Dosztojevszkij híres regényében, a Karamazov testvérekben szerepel egy jelenet, amikor egy úri hölgy keresi fel Zoszima sztarecet. Ő egy szentéletű, bölcs szerzetes, aki általában csak meghallgatja a hozzá érkező embereket, máskor viszont egészen bölcs tanácsokat ad nekik. A hölgy elmondja élete gondját: késznek érzi magát arra, hogy más  embereken segítsen, életét  nekik szentelje, ápolja a betegeket és gondozza a szenvedőket, de amikor arra gondol, hogy esetleg hálátlanságot fog tapasztalni jócselekedeteiért cserébe, akkor elszáll a bátorsága és   elmúlik elszántsága. Úgy érzi tehát, hogy a szeretet megvalósítása csak ábrándozás marad. A szentéletű szerzetes egészen meglepőmódon válaszol neki: Bizony, ez csak ábrándozás! De te csak ábrándozz tovább, hátha egyszer ebből az ábrándozásból megszületik a tevékeny szeretet.
 Talán mindannyian éreztük már legalább egyszer életünk során, hogy  milyen jó volna úgy élni, ahogyan Isten kívánja tőlünk. Mindenben megfelelni az ő törvényeinek és teljesíteni akaratát.                Milyen jó volna, ha a veszekedéseknek és a haragnak, az irigységnek és az önzésnek nem volna többé helye életünkben, hanem igazi szeretettel tudnánk fordulni mindenki felé. Jézus a következőt kérte egykori tanítványaitól és mai követőitől, tőlünk: „Legyetek tökéletesek, amint a  ti mennyei Atyátok is tökéletes!”(Mt  5,48). Igen, Jézus nagyon magasra teszi a mércét, a lehető legmagasabbra: törekedjünk a tökéletességre, az életszentségre! És amikor ezzel szembesülünk és megértjük, hogy mennyire komoly ez a kérés, akkor elbizonytalanodunk. Nem tartjuk alkalmasnak magunkat a szeretet tökéletes megvalósítására. A viszonzatlan szeretetet pazarlásnak gondoljuk, vagy talán még azt is hozzátesszük, hogy az emberek méltatlanok a  szeretetünkre. Néha eltölt bennünket a lelkesedés, máskor erőt vesz rajtunk a csüggedés, s ebben a folyamatos lelki hullámzásban csak ábrándozás marad számunkra az életszentség.
  Egy bölcs szerzetes, mint például Dosztojevszkij hőse biztosan, azt mondaná nekünk, hogy csak  ábrándozzunk tovább, hátha ebből az ábrándozásból konkrét lépések születnek, amelyek előbbre visznek minket az életszentség útján.
 Nem szentnek születnek, hanem tudatosan törekednek Isten akaratának megismerésére és teljesítésére, s ez által szentté válnak. Ebben a  törekvésünkben lehetnek számunkra példaképek.                      Az életszentség számunkra is elérhető, megvalósítható. A szentek kivétel nélkül boldogok voltak.        Úgy törekedtek az örök életre és boldogságra, hogy közben a jézusi boldogságban éltek.                             A mai evangéliumában-/Mát.5:48.v./ a boldogság útjáról tanít Jézus. Furcsának tűnhetnek számunkra ezek a mondásuk, mert mi egészen másként szeretnénk boldogok lenni, más elképzeléseink vannak a boldog életről. A szentek viszont ezen az úton találták meg a boldogságot. Mert nem a maguk elképzelését  akarták megvalósítani és nem a maguk feje után mentek, hanem mindent elfogadtak Isten kezéből. Az élet sokszor próbára tette őket. Volt részük a szegénységben és a sírásban.                            Sokszor nélkülöztek, és üldözést szenvedtek. A szelídség, a tisztaszívűség, az irgalmasság, a békesség irányította őket, amely mások számára talán a gyengeség jele, de számukra ez volt az erő forrása. Istenre bízták életüket, aki boldoggá tette őket. Ne maradjon számunkra ábrándozás  és képzelgés az életszentség! Bízzuk magunkat Istenre, hogy szentté válhassunk!

    Urunk, Jézus! Tudjuk, hogy az életszentség útja a szeretet útja, a szeretet megélésének útja.  Segíts minket abban, hogy egyre jobban törekedjünk akaratod megismerésére és teljesítésére!  Segíts bennünket a szeretet gyakorlására mindenki felé! Segíts minket szentté válni!