MÉG HULL A MAG...

- Még nincs vége, még egyre hull a mag,

A gigászi kéz még egyre szórja,

A nagy példázat még nem vált múlttá,

Mert még nem jött el a számadója,

A magvető még egyre szórja...

- Szántóföldek! Ekétlen, vad utak!

Kősziklás, bogáncsos, tüskés helyek!

Esőre szomjas, kiszáradt rögök,

Fájó ugarok, terméketlenek!

A példa nektek szól, ti - emberek!

A magvető - az Isten! A magot,

Az élet-igét még egyre szórja.

Hirdettetik az egész világon,

Hogy a bűnösnek van Megváltója,

Aki a váltságot már lerótta!

Odakerült, világ közepére

Az Isten oltára, a Golgota!

Ahol megbékélt veled az - Isten,

Ahol érted halt az Isten Fia,

A kegyelem nagy inspirátora,

Aki, ha eljő majd az ítélet,

Odaáll közéd s az Isten közé:

Vérző testével betakar - téged,

És kezét nyújtja a Bíró felé!

- Őt már ne, Uram, már ne sújts felé!

- Őérte én a váltságot letettem,

Az ő bűneiért szenvedtem én!

Őérte Te már elhagytál - engem!

Ígéreted szerint Ő az enyém!

- Szerető szívedre hadd hozzam én!

- Halld, ó világ! Neked szól az ige:

Békét kínáló drága üzenet...

- Esőre szomjas, kiszáradt rögök!

- Fájó ugarok, köves vad helyek!

- Szántatlan földek! Szívek! Emberek!

      Lukátsi Vilma

---------------------------------------------

AKKOR.   Máté 24:30.-„ És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.”

Feltűnik majd az Ő jele  és sírni fog a föld bele.

A hívő, mert örül a lelke,  a hitetlen, mert nem szerette.

A lagymatag, a lágymeleg  Ó, hogy remeg, ó, hogy remeg!

S Ő, számadásra jött ítélő,  méri a lelket, hogy mit érő?

A tiedet, az enyémet, minket,  keres benne szent, égi kincset.

Akkor… kitárod lelked álmát,  és lengeted győzelmi pálmád!

Akkor… szomorún mondod: nincsen,  sose kerestem égi kincsem…

Akkor… gyáván, rettenve kéred,  - Uram, szeretni foglak Téged!

Akkor… késő! - Ma nem! Sietve bízd csak magad égi kezekre!

S ha feltűnik jele az égen,  lelked áldassék, seregében!

   Kárász Izabella   "Fényből fényességet" 197.

-----------------------------------------

Dániel próféta könyve 5:1 Belsazár király nagy lakomát szerez az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék.

5:5 Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írnak a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala.

5:25 És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszi

5:26 Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.

5:27 Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjával találtattál.

5:28 Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és perzsáknak

Megmérettél…

Mérlegre tettem bűnös-önmagam,

s a számadásnál búsan sírnom kellett.

A kegyelemnek dús asztala mellett

mily ösztövér maradtam! Nincs szavam,

hiányos életem hogy mentegessem,

Zuhog fejemre a „Mene, tekel!”

… Ha az ítélet szele rám lehel,

halomnyi polyvám közt nem lesz mag egy sem?

Uram, ments meg a vétkes könnyűségtől!

Terhelj meg áldón azzal a teherrel,

mely irgalomként hull alá az égből;

törődj, Uram, súlytalan életemmel.

Ha üt az óra sürgős - hirtelen,

maradjak én erős tenyereden.

  Gerzsenyi Sándor  (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)