IGAZ MESE A NAPSUGÁRRÓL. 

Ismerek egy fényes napsugarat.

Naphazája meleggel volt tele.

Naphazában otthon mégse maradt.

Megszánta a dermedt rügyecskéket,

Napkeletre menekült fecskéket.

Szánta a sok hallgató madárkát.

Fájt szívének a fagyos kopárság.

Elgondolta: „Megyek és leszállok.

Tudom én azt, hogy telet találok.

De mire a világot bejárom,

Virág virul minden merev ágon…

Virág virul, meleg tavasz támad!

Odahagyom napfényes hazámat.”

Leszállott a jégbevont patakra,

Meleg szóval hívta, szólongatta.

De a patak kemény, hideg maradt

S tovább aludt a jégpáncél alatt.

Szép napsugár búsan repült tovább

Keltegetni kankalint, ibolyát.

„Kis ibolya, dugd ki kék fejecskéd,

illatodat messze eregesd szét,

hirdess vidám tavaszi mosolygást!”

Kis ibolya álmodik még folyvást.

Szép napsugár felröppen a fára,

Téli fának lombtalan ágára,

Simogatja mind  rügyecskéket,

De mi haszna, ha egyik se ébred.

Hallgatnak a madarak az ágon.

Alszik minden az egész világon.

Szép napsugár, menj vissza az égbe!

Láthatod, hogy hiába jöttél le.

Ez a föld a halál birodalma.

Nem bírsz vele, oly nagy a hatalma…

„Ha nem használ egy simogatásom,

használni fog száz simogatásom,

s fakad a rügy, tűnik a tél, széled.

Halál felett mégis győz az élet!

Egy meleg szó ha talán hiába,

Száz meleg szó majd nem lesz hiába,

Kifakasztja fák, mezők virágit.

Lesz még egyszer virágos világ itt!”

Szép napsugár virágtól virágig

Repül egyre, szólongatja váltig.

Némelyik már ébred a szavára.

Tavasz is lesz, tudom, nemsokára.

Ismerek egy fényes napsugarat.

Naphazája meleggel volt tele.

Naphazában otthon mégse maradt,

Jézusunk az. Ő mosolyog rátok.

Ti vagytok a szunnyadó virágok.

Bár az első hívogató szóra,

Új életre mind kivirulnátok!

Tárjátok ki szíveteket előtte!

Hadd jelentsen tavaszt a lejötte. Túrmezei Erzsébet

--------------------------------------------

A MEZŐK IS PRÉDIKÁLNAK. .

November végi fáradt, szürke tájon -

az elmúlásnak síró dala kél.

Fönt mozdulatlan felhőóriások;

ólomlepellel közeleg a tél.

Lelkem, szívem száz marok szorítja,

sóhaj rezdül át egész lényemen:

bútól s gondtól kavaró életemben

ó adj egy biztató jelt, Istenem!

s a jelre várva nézem, egyre nézem

a hervadást mint lassú temetést,

s meglátom hirtelen a messze nyúló,

zölden zsendülő őszi új vetést.

S az Isten szól a fűszálon keresztül:

,, Miért gyötörnek régi s új sebek?

Ádventi zöld van minden szürkeségben,

miért nem látod s miért nem keresed?"

Megértem, amit a mező üzent most,

s míg elnézem a zsenge, új vetést:

megköszönöm szívem mélyén a néma

s oly sokatmondó igehirdetést!

          Haluszka Margit

----------------------------------------

DICSÉRJE ŐT A KÖD IS! 

Minden lélek és minden létező,

hó és szélvihar, tűz és jégeső,

Dicsérjétek az Urat!

Még a köd is dicsérje szent Nevét,

ez a nyirkos szürke pára.

eloszlik majd nemsokára,

ha egyszer Isten azt mondja ELÉG!

Lelkem, dicsérd a Urat!

Ne csak a napsugarakért,

Virágos, tarka rétekért,

áldást osztó őszökért,

gazdag kijelentésekért

testvéri, meleg szívekért -

hanem a ködért is!

Lelkem, ne utáld meg a ködöket,

a botokat, a vesszőket,

a sötét, járatlan utakat!

Meglásd, tündöklőbb lesz a nap,

s túláradóbb szívemből a hála,

mikor a Mester parancsára

felszáll a köd, s világos lesz újra.

Ó, zengjed, zengd hát szívem húrja!

Köd... sok nehéz óra - ,

dicsérd az Urat.

Legyen szívem mélyebb alázatosabb!

Ködök, vigyétek végbe rendeletét,

amíg csak ő nem mondja:

,, Most már ELÉG!"