„KÉRJETEK  -  ADATIK’’  

Igérted, Uram: Kérjetek adatik.

Nem mindig azt kaptam, amit kértem,

De mindig kaptam Tőled valamit,

a legtöbbet: magadat adtad nékem.

Imádkozó szívem oly oktalan!

Köszönöm, hogy Lelked kérni oktat.

Köszönök sok meghallgatott imát

s az irgalmadból meg nem hallgatottat.

Sikári kútnál kérdezte az asszony:

Istent imádni vajjon hol lehet?

- Vannak Uram, szép kőtemplomaid

és lelki templomod: a gyülekezet.

Drága ajándék a belső szoba.

Ott térdrehullok s beszélgethetünk.

Lehull az álarc, karod átölel,

bevallhatom - eldobhatom a bűnt.

De a mindenség is templomod!

Forró imádság a napfényes réten,

- áldás zuhatagért felhőszakadáskor,

alföldi tanyán, erdő sűrűjében.

Te vagy az útitárs, ha vontat zakatol,

oltalmaz hű kezed, míg száll a gép velem.

Nem fárasztó az út. Jól elbeszélgetünk

Benned erőre kap csüggedt lelkem.

Magas sziklafal: hófödte hegyormok,

s a holland tengerparton: az óceán . . .

Míg bámulom az alkotás csodáit,

az Alkotó arca tekint reám.

Milyen nagy Művész, kinek műhelyében

pacsirta terem és orchideák.

Mily nagy az Isten, ha hegyormai

és tengerei is ekkorák . . .

Hívtalak pesti csúcsforgalomban

s útitársként velem gyalogoltál.

Könyörögtem iskolák folyosóján

s a hű Barát és súgó: Te voltál.

Mellettem voltál műtőasztalon,

s míg virrasztottam, a kórházi ágyon.

Úszás közben felismertem: vársz rám

bent a mély vízben Balatonbogláron.

Friss sírhant emlékek sorát idézi.

Porló csontokat takarnak rögök.

Uram, a csöndben jó veled beszélni.

Emléket - reményt Néked köszönök.

Kezemre lepke száll s imádni késztet,

zsoltárt fakaszt a csillagfényes ég.

Sejteti minden részlet az Egészet,

a meghitt Otthont - a nagy messzeség.

Istenhez szálló, lélegzésnyi sóhaj

- s újul az erő, éled a remény.

Hol van az Isten? - kérdik sokan tőlem.

Hol nincs az Isten? - válaszolom én.

     Siklós József

KÖSZÖNÖM 

Harangszó hív zengőn és melegen.

Benne a Te hívásod hallgatom,

s oltáraidnál megtalálhatom

fészkem, fáradt madárként, Istenem.

Testvérek énekével száll feléd,

milliók énekével énekem.

Irgalmadat velük dicsérhetem.

milliókkal borulhatok eléd.

Szegényen, koldusmódra érkezem.

Feléd nyújtom kérő, üres kezem.

Tied a gazdag ajándéközön.

Gazdagokat elküldesz üresen,

de éhezőt-szomjazót sohasem.

Terített asztallal vársz! Köszönöm!

         Túrmezei Erzsébet  „Emberré lettél...”