OKTÓBER 31 UTÁN    

Vitára senki sem jelentkezik.

De a tételek világgá röpülnek,

Mint fészekhagyó madarak.

Már nyomtatott lapon suhannak,

Most még latinul,

Holnap németül,

Azután mindenféle nyelven.

S a wittembergi szerzetes,

Teológia tudós tanára

Döbbenve nézi röptüket.

„Istenem, Istenem!

Ha Te játékot akarsz kezdeni

Szegény szolgáddal, énvelem,

Temagadért cselekedd egyedül!

S oltalmazz, bele ne keverjem

Tulajdon bölcsességemet!”

A tételmadarak suhanó röptét

Megállítani többé nem lehet.

Luther lázasan írni kezdi hát

Tételeinek magyarázatát:

„Az egyház reformációra szorul.

És az nemcsak a pápák dolga,

Hanem az egész nagyvilágé,

De méginkább magáé az Istené.

Mikor jön el, Ő tudja egyedül.”

És mélyet sohajt: Bár ma kezdené!

Bár ma virradna boldog hajnala!

Nem sejti még, hogy, amit várva vár,

Isten már el is kezdte – általa.

            Túrmezei Erzsébet

LUTHER 

A terem tömve, feszült csend van.

A viharvert wormsi falak

Lélekdermesztő komolyságban

Zord vádaktól visszhangoznak.

Istenkáromlás! Eretnekség!

Szörnyű szók csattogva szállnak…

A tömeg izgatott, lázban ég:

Ennyi bűn csak halált várhat.

Luther áll és keményen hallgat.

Lélekharcát már megvívta.

Vallani ő csak egyet vallhat,

Kár minden szó, minden vita.

Jöjjön börtön, és jöjjön halál.

Száz veszély és ezer örvény:

Ott fenn az ormon, ahol ő áll

Más a rend és más a törvény!

Nem ember írta, hanem Isten,

Abból elvenni nem lehet.

És nem tehet hozzá senki sem,

Ez az amit ő hirdetett.

S körülte tovább dúl a szóharc,

Záporoz a szitkok nyila.

Gyülölködve nézi száz meg száz arc

S kiáltja, hogy „vonja vissza!”

Tovább hallgatni nem lehetett,

S szólt Luther hős-szerényen:

„Itt állok… másként nem tehetek!

Isten engem úgy segéljen!”

            Nemes Erzsébet