De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. Ne sírj többé, Sion népe, amely Jeruzsálemben laksz! Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked.” Ézsaiás könyve 30:18-19

Türelmesnek lenni nem könnyű dolog. Különösen akkor, ha valamit többször elmondtunk már, de úgy tűnik, mintha a falaknak beszélnénk. Nincs eredménye. Azok, akiknek gyerekük van, bizonyára már megtapasztalták ezt az érzést. Elmondjuk egyszer, hogy: “Ne tedd!”, aztán még egyszer, és harmadjára már felemeljük a hangunk, mert látjuk, hogy süket fülekre talál. Nincs válasz. 

Egyszer valaki megfigyelte a húszgyermekes Susannah Wesley-t (John Wesley édesanyja), amint az egyik kisfiát egész délelőtt igyekezett megtanítani arra, hogy ne felejtse el becsukni az ajtót maga után ha kimegy, vagy ha bejön a szobába. Húsz alkalommal figyelmeztette őt csendesen, míg végül megtanulta. A megfigyelő csodálta az anya türelmét, és így szólt hozzá: 

“Tisztában van vele, hogy húsz alkalommal mondta el ugyanazt a dolgot ennek a kislegénynek ma délelőtt?”

“Igen - mondta-, ha csak eggyel kevesebbszer tettem volna, csődöt mondtam volna, mint anya.” (Karen Holford: Kérlek Istenem, tedd kedvessé a Mamit!”, Advent Kiadó, Budapest, 1998, 129. o.)

Vajon hányszor mondta már el nekünk Isten, 

“Azt ne tedd, nem helyes!”, 

“Ne menj arra az útra, veszélyeket rejt!”

“Figyelj szavamra! Én jót akarok neked!”

“Gyere hozzám, én segítek!”?

És mi hányszor voltunk engedetlen gyermekei, akik nem hallgattunk szavára, hanem más utakat választottunk.

Izrael nem Istenhez fordult segítségért, nem hallgatott szavára, hanem Egyitomtól várta a szabadulást. Ment a maga feje után. És szomorú következménye lett. Segítség nélkül maradt, nyakában a pusztítókkal.

Isten végtelenül türelmes hozzánk. Még Susannah Wesley türelmét is felülmúlja. Nem húszszor, hanem annál sokkal többször szól hozzánk. Vár ránk. Azt szeretné, ha engedelmes gyermekei lennénk, ha meghallgatnánk figyelmeztetéseit, ha segítségért hozzá fordulnánk és nem az idegen hatalmasságokhoz.

Milyen jó érzéssel tölt el, ha gyerekünk végül engdelmes lesz. Nemrégen egy dacosabb periódus után egy olyan napot éltem át kisfiunkkal, ami nagyon jól esett a lelkemnek. Bármit kértem tőle, mindenre azt válaszolta: “Igen, Anyuci!”, “Itt vagyok, Anyuci!” Olyan jó érzés, ha gyerekekünk hallgat ránk, félreteszi saját meglátásait, a dacot és engedelmeskedik nekünk.

Valószínű Isten szíve is megtelik melegséggel, amikor hívására engedelmeskedünk, szavára hallgatunk és nála keresünk segítséget.

Ézsaiás szava ma reggel hozzád is szól: “De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. Ne sírj többé, Sion népe, amely Jeruzsálemben laksz! Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked.”

Bármilyen rossz útra sodort is az élet, bármennyire dacoltál is Istennel, bármennyiszer voltál engedetlen neki, ő még mindig szeret, mert gyermeke vagy. Gyere ma , mert vár rád, hogy friss kegyelmet adjon neked!