JELIGE .

Kínálhattak arannyal és ezüsttel,

bíborpalásttal, hiú tömjénfüsttel,

Barát volt, egyszerű, igénytelen.

Megállt és keményen azt felelte: „Nem!”

Mert nem tehetek másképp…”

Ezért lett nagy, ezért lett Isten hőse,

Diadalmas, véres tusák erőse.

Emlékéhez,  nem győzhet a pokol:

Új nemzedék ezért zarándokol:

Mert nem tehetett másképp.

Bár így állhatnék kőszikla-keményen,

Gyönyör ne vonna, ne riasztna szégyen!

És lenne úr az életem felett

Egy akarat, egyetlen felelet:

Én nem tehetek másképp.

Akarja Isten? Így akarja? Akkor

Nem tudok másról, vágyról, akaratról.

Vérezzen bár a lázadó szívem.

Nekem mennem kell. Indulok. Igen.

Én nem tehetek másképp.

Gúny, megnemértés, rágalom ha hull rám,

De akkor is, ha szeretet borul rám,

Lepergő könny áztatja lábnyomom,

Hadd égjen ott vonagló ajkamon:

Én nem tehetek másképp.

Lutheri lélek, légy úrrá felettem,

Homályba födve bár és megvetetten –

De bélyege dicsítse homlokom,

S valljam áttörve minden poklokon:

Én nem tehetek másképp.

            Túrmezei Erzsébet

ISTEN HARSONÁSA 

Mint gyermek indult el a kis bányász házból,

Aztán elbúcsúzott jó tanítójától,

Majd egy napon feltűnt, mint Ágoston-barát,

Kolostori cella képezte otthonát.

Sanyargatta testét, böjtölt és vezekelt,

Alig vett magához valami eledelt.

Bünnel terhelt szívét egy vágy töltötte el:

Üdvösség honába hogyan juthatna fel.

Kolostortársai látták térdepelni,

Mert az üdvösséget ki kell érdemelni! –

Ezt vallotta akkor minden ő kortársa.

Suhogott is sokszor önsújtó korbácsa

Mely ott függött mindig kis cellája falán,

Ha testi vágyai rátörtek néha tán.

S egy napon csodásan ragyogott fel benne

Isten Igéjének tiszta, szent értelme.

Isten mindenkinek adott ammesztiát.

Mindenkiért halni engedte szent Fiát!

Kegyelem, hit által, minden elitéltnek!

Gyógyír volt ez Luther megsebbzett szívének.

S e naptól túlnőtte cellája négy falát,

Levetette végleg a szürke szőrcsuhát.

Repesett a szíve és lángolt a lelke.

Börtön volt már neki a kolostor csendje.

Szívée szorítva kapcsos Bibliáját,

Vitte azt, mint Isten Igéje fáklyáját.

Szentlélek járta át, hevítette lelkét,

S eloszlatta minden eddigi félelmét.

Bár sokszor szembe szállt vele a fél világ.

Ő akkor sem hátrált, nem adta fel tanát.

Írása eljutott országhatáron át.

Távoli népek is figyelték már szavát.

Krisztus volt alapja harcának, hitének,

Csatlakoztak hozzá gazdagok, szegények.

Bár ellenségei nem nézték tétlenül,

Luther mégis helytállt mindenütt emberül.

Így lett a szerzetes Isten harsonása,

Beszél ma helyette sok szép tanítása:

Csak hit által lehet igazzá az ember,

Csak Krisztussal nyerhet csatát a bűn ellen!

Bár a fáklya vivőt már rég Kripta zárja,

De mit bátran emelt, ma is ég a fáklya,

S lobogva hirdeti szerte e tiszta fény:

Hit által van üdvünk, a Krisztus érdemén.

            Pecznik Pál 1986