1 Mózes 35: 13-15 ,- És felméne ő tőle az Isten azon a helyen, a hol vele szólott vala. Jákób pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, a hol szólott vele, kőoszlopot; és áldozék azon italáldozattal, és önte arra olajat. És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten szólott vala ő vele, Béthelnek.

Mindannyian nagyon sok tapasztalatot szereztünk már Istennel. Emlékszünk-e ezekre? Megemlékezünk-e róla? Elmondjuk-e másoknak? Állítunk-e emlékoszlopokat mi is?

Egy történetet szeretnék elmesélni, egy emlékoszlopomat, tapasztalatot az Úrral.

Budapestre utaztam a gyerekeimmel, autóval. A karácsonyi ajándékokat szerettük volna megvásárolni, úgy gondoltuk, szánunk rá egy napot, hogy mindent beszerezzünk. Korán reggel indultunk el, mert 150 km-t kellett megtenni. Rutinos sofőrnek számítok, mert szinte minden nap vezetek. Szemerkélt az eső, és az ablaktörlőm nem működött rendesen. Azon bosszankodtam, hogy nem lehet egy olyan ablaktörlőt kapni, ami két hónapnál tovább használható lenne anélkül, hogy ne nyikorogna. Épp egy dombra kapaszkodtunk fel, és nem láttam, hogy a távolban egy autó áll keresztben az úton, annyira el voltam foglalva az ablaktörlővel, mert egyre rosszabbul törölte a vizet. Egyszer csak teljesen váratlanul minden előjel nélkül leállt az autó. A műszerfal teljesen elsötétedett. Az út szélére kormányoztam, hogy ne legyünk útban. A gyerekeim megijedtek, hogy talán elromlott az autó, és akkor itt maradunk az úton. Kiszálltam. Meg kellett kapaszkodnom az ajtóban, mert majdnem elestem. Jégpáncél volt az úttest. Az ablaktörlő is azért nem működött rendesen, mert az ónos eső ráfagyott. Előttünk mintegy 20 méterre állt egy fehér autó, keresztben az úttesten. Egy másik éppen megelőzött minket. Át kellett térni az út bal oldalára, hogy kikerülje, de megcsúszott, az autó kormányozhatatlanná vált, és merőlegesen az árokba borult. Szerencsére nem volt mély az árok, és a sofőr lélekjelenléte is sokat segített, mert azonnal balra kormányozva az autót, egy kanyarral a bekötőútról vissza is hajtott a forgalomba. Kicsit megállt az autós, és kiszállt. Látszott rajta, hogy ő is megijedt, de ezen kívül se neki, se az autónak nem esett baja. Megkérdeztem, segíthetünk-e valamiben. Elhárította. Visszaült az autóba és most már óvatosabban továbbhajtott. Én is autóba ültem, és megpróbáltam beindítani. Minden rendben volt, azonnal indult. Ekkor értettem meg, Isten milyen csodálatosan vigyázott ránk. Nem tudom, mi történt volna, ha akkor nem áll le az autó. A csúszós úton nem biztos, hogy ki tudtam volna kerülni az akadályt. Sokszor eszembe jut ez a történet, és ha csak tehetem, elmesélem másoknak is. Hálát adok Istennek, hogy vigyázott ránk, és ilyen egyszerű megoldást választott a megsegítésünkre.      M.M.