Az utolsó naplemente

„Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus”

János első levele 2:1

Hazafelé vezetsz a lemenő nap fényében. Most csak komótosan nyomod a gázpedált, a mai munka kezd a végéhez közeledni, és már semmi kedved nincs a sietéshez. Szemed újból és újból az alábukni készülő sárga óriásra téved, és különös érzések kerítenek hatalmukba. A színek fájdalmasan gyönyörűek, és olyan, mintha örökre búcsút mondanának a Földnek. Mintha a nyugvó Nap többet nem kelne fel beragyogni tragikus bolygónkat. Mintha megelégelte volna a sok gonoszságot, és nem akarna többet látni belőle. Mintha ez a naplemente az utolsó lenne. 

Felhőréteg vonja be az eget feletted, és csak a nyugati határt hagyja szabadon, teret engedve a búcsúzó fény utolsó pillantásainak. Sárga, piros, lila, kék, és az összes létező árnyalat jár táncot szemeid előtt, míg gondolataid már hangosabban kiabálnak a színek fájdító vibrálásánál. 

Mi lenne, ha ez lenne az utolsó naplemente? Vagy ha neked ez lenne az utolsó naplementéd? Mit tennél másként, hogyha percre pontosan tudnád, mennyi van még hátra? Mit rendeznél, mire mondanál igent, és mit utasítanál el a lehető leghatározottabban? Milyen batyukat cipelsz magaddal, amit az utolsó naplementét követően már nem hordhatsz tovább? Mi húzza púposra a vállaidat? 

Egy hibás döntés, amit annyiszor megváltoztattál volna. Egy gyermekkori sérülés, amin próbálsz túllépni, de talán nem is sikerül. Konfliktusok, hibák, rosszul elsült jószándék, életed legnagyobb bukásai. 

Isten ma reggel hív, hogy lépj elé, és kezdd el rendezni a dolgokat! Ne vigyél magaddal felesleges terheket, miközben az Ő lábai elé is helyezhetnéd azokat. Van pártfogód a mennyben, van Valaki, akinek számítasz, és aki a legjobbat tartogatja számodra. Van Valaki, aki úgy szeret, mint senki más, aki örök életet akar neked adni megszámlálhatatlan naplementével. Van Valaki, aki neked festette meg az eget, hogy ezzel is üzenjen: Ő nem feledkezett meg rólad. Ő számít rád, számol veled. Hát lépj hozzá bizalommal, beszélj Vele őszintén, rendezd, amit rendezned kell, és élj Vele egy igazán teljes életet! 

------------------------------------------------------------------

Mi jobb az életnél?

"Ez az én életem
Most vagy soha
Nem fogok örökké élni
Csak élni akarom az életem, amíg élek,
Mert ez az én életem!" 

Énekelte teli torokkal John Bon Jovi és mi fiatalok vele együtt üvöltöttük, amikor szólt a rádióban. Ó, mekkora sláger volt! Arról szólt, amit akartunk: élni a saját életünk úgy, ahogy mi szeretnénk. Van valami jobb az életnél?

Hiszen annyi örömöt kínál: család, amiben felnövünk, gondoskodó édesapa, törődő édesanya, testvérek, kényeztető nagyszülők.

Barátság, olyan igazi, életre szóló, önzetlen, ami gyermekkortól elkísér a sírig.

Ismerkedés, udvarlás, szerelem, szeretet. Az IGAZI, csak így, csupa nagybetűvel, mert ő jelenti az egész világot. És csak álmodjuk tovább, hogy tökéletes, hogy hiba nélkül való, vagy ha van is hiba, ott a megbocsátás, kibékülés szelíd gyengédsége.

Majd jönnek a gyerekek. Elképzelni sem tudtuk addig a büszkeség jogos örömét. Amikor úgy néznek fel rád, mint addig senki. A szülőség áldásai, ovi, iskola, az elengedés édes-keserű boldogsága.

Azután nagy lesz a család, Fiaink lányokat hoznak, leányaink fiúkat, akik olyanokká válnak, mint az édesek, és unokákkal, sok-sok unokával ajándékoznak meg bennünket.

Végül, amikor visszatekintünk, látjuk, hogy mindent megéltünk, amit az élet adhat. Kellemes utazások, hasznos ismeretek, kielégítő szórakozás. Mindent összevetve, több, mint ami sokaknak meg sem adatik és több annál, mit megérdemelnénk.

De aztán mindez egyszer véget ér.

Mi lehet akkor több az életnél? Talán az, ami örök.

"Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakaim hadd dicsérjenek téged."

Zsoltárok 63,4