2014. július 19., szombat



NÉZZ RÁM, URAM!  Szabóné Balogh Mária
Fáradt a lábam. Nincsen lábnyom Sem előttem, sem utánam.
A széles út kövein járok; A keskeny útra sohasem találok,
Ha nem segítesz! Tudom, hogy arra kéne mennem!
Avagy is itt van, Itt benn, benn a szívemben.
Vezető kellene. Aki elvezet a keskeny útra:
Göröngyökre, kövekre. Hogy rátaláljak, felnézzek A keresztre!
S leroskadva, könnyben úszva    Megköszönjem, hogy elvezettél
Az egyetlen, az igazi,  A keskeny útra!
--------------------------------------

Ézsaiás 54:10 - Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.                                                                                                                                      Isten szeretetének legtündöklőbb vonása az állandóság. A föld tartóoszlopai is kimozdulhatnak helyükből, de irgalmas Urunk szeretete és szövetsége soha nem hagyja cserben népét. Erős hittel megkapaszkodom ebben az ihletett kijelentésben, és ez örvendezővé teszi a lelkemet.                                                                                                                                          A világban újabb és újabb dolgok foglalják el a régiek helyét, szüntelenül változik minden, a mi Urunk azonban mindig ugyanaz marad. Hatalmas természeti erők hegyeket mozgatnak meg, de olyan erő nincs, amely megváltoztathatná az örökkévaló Istent. Semmilyen múltbéli, jelen vagy eljövendő esemény nem fordíthatja el tőlem az Úr hozzám való hűségét.                  Krisztus Jézusban Isten elkötelezte magát melletted, Isteneddé lett és megtart téged, mint népéhez tartozó gyermekét. Szeretetére és szövetségére – erre a kettőre úgy gondolj, mint biztos és maradandó dologra, amelyekben még az örökkévalóságban is részed lesz. C.H.Spurgeon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése