Reményik Sándor: Csendes csodák.

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát..                                                                                                                             A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák. 
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Korhadó fa.

Mint kidőlt fatörzs, és annak Egykoron zöldellő ága,
Úgy múlik a dicsőség, és Pusztul az ember világa.

Korhadó fatörzs, mely valaha oly büszke és kecses volt,
Most kidöntve fekszik, s várja, mit szán neki a kegyes sors.

 

SZIKSZAI BÉNI.. TEREMNI VÉGIG.

Nem akarok korhadó fa lenni, száradó ágakkal, gyümölcstelen.
Teremni vágyom megszakítás nélkül és szüntelen.

Imádkozni végig, futni kitartón és merészen a célig.
Nem topogni tehetetlen, körben járni, mindig csak várni, várni, várni,
míg valaki koldusgarast dug a zsebembe.
Gazdagon szeretném végigjárni az utat. Tele marokkal osztogatni,
soha nem fosztogatni, de mindig adni, adni, amíg az áldozatban majd
szívem megszakad, s az ég befogad.