ISTEN SZERET! 

Láttam Istent az örvénylő vizen,

a nyomorban, a gyászban, és hiszem,

vallom szentül és messze harsogom;

égjen  bár korbácsod nyoma arcomon,

legyen sebes a talpam és kezem,

ne legyen soha nyugalmam nekem;

éhezzek, fázzak, legyek megvetett,

ajkamon ott ég mégis szent neved

és súgva mondom, ha hangom se lesz:

- Higgy benne, Testvér, hogy Isten szeret!

Higgy Benne, Testvér, hogy kínok között

viharos éjjel a lelked fölött

őszi szelekben, zörgő avaron,

az Ő Lelke hív minden kis dalon.

Téli éjjel, ha fagyasztó a szél,

Ő vigyáz rád és Ő mondja: ne félj!

ha koporsóra hajtod a fejed,

érezd, Ő mégis Istened neked,

Kiben hinned kell a halálban is,

és vallani: Ő szeret engem is…

Lázas fejjel nem értve itt alant

e vad hideget és a zűrzavart

e kétkedést, hogy holnap vajh mi lesz?

nem törnek-e majd össze a szívek?

A lázadást, a kétségbeesést,

a megszűnni akaró reménykedést,

a kapkodást, az el nem érhetőt,

a sok bukottat, a sok elveszőt,

mondjad nekik, hátha megmentheted:

Nézz az égre, hidd, az Isten szeret!

Látlak, Uram, a kínok közt, amit

tűrve hordtad, és elbírtad a kínt.

látlak ma is, és tudom biztosan,

kit szenvedtetsz, az a szívedben van.

Mert akkor büntetsz, amikor szeretsz,

Csak ott nem hagyjuk tiszta szívedet.

Csak ott lássunk az örvénylő vízen

És mondhassuk bízva, hogy: hiszem,

Látom, hogy ott vagy a habok felett,

Mert engem, Uram, oly nagyon szeretsz.

   Kárász Izabella    "Fényből fényességet" 195.

Gondolunk rád…

Úgy hallom, eltűnt arcodról a rózsa.

Szívedet naponta bánat járja át.

Ne hidd, hogy végtelen lesz rajtad a próba

Csak tartsd ki hűen! Az győz, ki megállt!

Az imádság naponta száll érted,

Hogy Isten óvjon, védje ügyedet,

Ha leroskadsz néha, már-már nem bírod

A korbácsütést… a keresztedet.

Az Isten igaz! És Ő hívott téged

Csak le ne tedd, testvérem, a terhedet.

Mert Krisztus lesz az, ki leveszi rólad;

Ne sírd el utolsóig a könnyedet.

Tudom, nehéz most. Nincs közel barát,

A „testvérszív” is oly könyörtelen.

Aki szeretne közel lenni hozzád,

A kőszív-bástyán átjutni képtelen.

Ne sírj tovább! Imáink szállnak érted.

S ha testben ott nem is lehetünk,

Szívünk ott dobban fájdalmaidban,

És rád gondolunk,

Ha nyugalomra hajtjuk elfáradt fejünk.

De rád akkor is, ha ránk köszönt a reggel

S bíbor fényében ránk ragyog a nap!

Istent kérjük, álljon ott melletted,

És hallgassa meg imádságodat.

   Czeglédi Tíborné   (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

-----------------------------------------------