2014. május 8., csütörtök



Jó a Te kegyelmed.  
"Az éneklőmesternek, Dávidé; Zsoltár. Én dicséretemnek Istene, ne hallgass! Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért." Zsoltár 109,1-5

"De Te, én Uram, Istenem, bánj velem a Te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed; szabadíts meg engem! Mert szegény és nyomorult vagyok én, még az én szívem is megsebesíttetett én bennem. Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől. Sőt gyalázatossá lettem előttük; ha látnak engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a Te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a Te kezed munkája ez, hogy Te cselekedted ezt, Uram! Átkozzanak ők, de Te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a Te szolgád. Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe! Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem Őt a sokaság közepette! Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik annak lelkét." Zsoltár 109,21-31

Köszönjük Úr Jézus, hogy szólni kívánsz hozzánk. Köszönjük, hogy megérthetjük szavadat, amit mondasz. Kérünk, segíts, hogy most teljes szívvel tudjunk felelni. Vidd véghez bennünk munkádat, amit elterveztél, neved dicsőségére. Ámen.

Érdekes az első mondat, amikor azt mondja: "Én dicséretemnek Istene". Így lehetne mondani: Isten, akit dicsérek. Valóban dicsérjük Istent? Valóban hangzik Isten felé a dicséretem?
"Én dicséretemnek Istene, ne hallgass!" Olyan érdekes volt, hogy az előbb azt imádkoztuk, hogy szóljon az Úr és beszélhessünk Vele. Jó volna, ha azok, akikkel még sosem beszélt az Úr, kérnék: "Uram, ne hallgass!" Nincs annál rosszabb, mint mikor az Úr hallgat.
Még ha megró is, vagy haragszik is, csak szóljon. A legrettenetesebb, ha Isten hallgat, és nem szólal meg. Jó volna kérni azoknak, akikkel még sosem beszélt az Úr: "Én dicséretemnek Istene, ne hallgass!" Honnan tudom, hogy valaki haragszik? Nem szól hozzám.
Honnan tudhatod, hogy Isten haragszik? Ha nem szól. Mondd el ma az Úrnak: jogos, hogy haragszol, csak ne hallgass! Sokan mondják el a házastársukkal kapcsolatban, az a legrosszabb, ha nem beszél hozzám. Legyen ez az első kérésünk a héten: Uram, szólj hozzám, ne hallgass!

A belső állapota ez a Zsoltárírónak, de a külsőt is leírja. "Ide s tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől. Sőt gyalázatossá lettem előttük; ha látnak engem, fejüket csóválják." Az ember úgy érzi, mint ahogy Jób írja le a maga állapotát, testileg is, lelkileg is szenved az ember. És mégis azzal kezdi, hogy "Én dicséretemnek Istene"? A Te, én, mi tudnánk ilyen állapotban dicsérni az Urat, és kérni, hogy "Uram ne hallgass!" Minden bajom rosszabb, ha hallgatsz.

Egy ember, aki belül szenved, testileg szenved, az emberektől szenved, mégis így tud kezdeni egy Zsoltárt: "Én dicséretemnek Istene?" Olyan jó, hogy Dávid nemcsak azt írja le, hogy milyenek az emberek, hanem azt is: "De te én Uram". Elmondja, ami eddig volt, és egyszer csak szembe mindennel: "De Te, én Uram, Istenem". Olyan jó volt ez, hogy "Bánj velem". Isten öl és elevenít. Ahogy Ő bánik velünk betegségeken, embereken keresztül. Ő öl és elevenít és nincs, aki kezéből kiragadjon. Nem is akarom, hogy valaki kiragadjon.
Bánj velem Uram, ha fáj is, ha rossz is, csak Te bánj velem úgy, ahogyan szükségem van rá

Elmondja itt Dávid, mit vár az Úrtól. Olyan jó, hogy kérni lehet Tőle. Szabadíts meg engem a Te kegyelmed szerint. Aztán még egy pár mondat, ami újra Istenről beszél nekünk: "Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg a Te kegyelmed szerint. Hadd, tudják meg, hogy a Te kezed munkája ez, hogy Te cselekedted ezt, Uram!" Hadd, tudja majd meg mindenki otthon is, a régi környezetemben, hogy a Te kezed cselekedett velem. Annyira örültem ennek, hogy "a Te kezed". Rábízod-e most magad erre a leghatalmasabb kézre, amelyik a leggyöngédebb és a legszeretőbb kéz? Az Úr várja, hogy ma engedélyt adj arra, hogy bánhasson veled.
Ő soha nem nyúl bele az ember életébe, ha nem adok erre engedélyt.
Ő az ajtód előtt áll és zörget, de nem töri rád az ajtót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése