Isten ekéje

Fájdalom az Isten ekéje, mellyel szívemben szántogat,

új barázdát hasítva, tépve  hol új életté nő a mag.

Láttam gazdát, ki földet szántott, mélyen eresztve az ekét,

nyomán a talaj más színt váltott,  kicserélte felületét.

Isten ekéje, szántsd a szívem, porhanyíts megkövült kérgét!

Hátha akad lent a mélyiben életerő, igaz érték.

Nagyra nőtt benne a gaz, a gyom  virágja tövissé válik.

Uram, ne hagyj engem parlagon, Itt van a szívem, szántsál itt.

S ha felzokognék ekéd alatt, s könnyem hull a barázdára:

csak a régi, rossz gyökér szakad,  haladj tovább, meg nem állva,

hisz tudom, hogy könnyeim patakja, harmattá lesz egy reggelen;

áldott esőként hull a magra s új életet ad Istenem.

A szívem, a lelkem hadd legyen, Uram, a te szántófölded,

művelj csodát rajtam és bennem,  hogy jóból teremjek többet!

Áldó kezed legyen az ekén,  mely a szívemben szántogat.

Szántóvető Gazdám, szeretlek én,  mert munkád boldogságot ad.

   Betkó András     (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

--------------------------------------------------------------