Filippibeliek 4:11/b-13

Mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek.

Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít

A nagy szakadék

Egy ember, aki sohasem volt elégedett sem önmagával, sem a többi emberrel, folyton zsörtölődött Istennel:

- Ki mondja azt, hogy mindenkinek viselnie kell a maga keresztjét? Lehetséges volna, hogy tényleg nem létezik semmilyen eszköz, amivel ez elkerülhető lenne? Elegem van már a mindennapi terhekből!

Az Isten egy álommal válaszolt neki. Emberünk álmában a földi élet, mint valami végtelen körmenet jelent meg. Mindenki lassan és kitartóan cipelte keresztjét. Ő is ott volt a végeérhetetlen menetben, vállán a súlyos teherrel. Hamarosan azonban észrevette, hogy az ő keresztje sokkal hosszabb, mint a többieké, ezért cipelte olyan nehezen.

Arra gondolt, jó lenne megrövidíteni, akkor nem lenne olyan nehéz cipelni. Le is vágott egy jókora darabot belőle.

Amikor újra elindult, sokkal könnyebben és fürgébben haladt, különösebb fáradtság nélkül ért arra a helyre, ahová a körmenet tartott.

Egy szakadék volt – egy széles nyílás a földben – amelyen túl az „örök boldogság országa” kezdődött.

Nem voltak se hidak, se pallók, amelyeken át lehetett volna kelni, ezért az emberek levették a vállukról keresztjüket, átfektették a szakadékon, és így könnyen átkelhettek, a kereszt pontosan áthidalta a mélységet. Csak az emberünk maradt odaát, mivel levágta a keresztjét, és az most rövidnek bizonyult az átkeléshez. Kétségbeesve fakadt sírva: - Ó, ha tudtam volna …De már késő volt, hiába siránkozott.  Bruno Ferrero (Körök a vizen című könyve alapján)