2014. január 30., csütörtök



Ébredjünk végre fel.
            
Még most is a saját életünket akarjuk élni, pedig átadtuk azt Jézusnak. Megbíztunk benne amikor azt tettük. Vagy talán mégsem? Nem vesszük észre, hogy új életünk van, amiben már más szokások, más életvitel van? Nem élhetünk többé úgy, ahogy éltünk azelőtt, amikor még nem ismertük Jézust!
Nem élhetünk a mi erőtlenségünkben, gyengeségeinkben, bűneinkben.
"Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Szellememmel! Azt mondja a Seregeknek Ura." Zak. 4:6
Nem élhetünk többé úgy, mintha nem történt volna semmi! Sokszor a körülményeink vezetnek bennünket, pedig az Úr megmondta, hogy ne a láthatókra tekintsünk, hanem a láthatatlanokra!
"Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." 2Kor. 4:18
Elég volt a lustaságból, lazaságból, nemtörődésből, a jégcsap kereszténységből!
Ébredjünk fel végre! Az ellenség nem győzhet le! Ne legyünk hullámzó keresztények!
Egyszer fent, egyszer lent. Amikor halljuk az Igét, fent vagyunk a csúcson, de néhány óra és már lent is vagyunk az alján, mert hagyjuk, hogy az ellenség lelökjön. A világ evangéliumát a sátán írta, és a feltételek is tőle vannak. Abban nagy a pusztaság és sok az ígéret.
Úgy kampányolja magát: "gyere hozzám itt van a sok pénz, öröm, gazdagság, jó munka vár rád,..."
"A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson."
Ján. 10:10

Az Erő, az Út az Igazság és az Élet Istennél van és nem a sátánnál. Ezt az evangéliumot kell követnünk, ezt kell kivinnünk! Gerjeszd fel a Tüzet, hadd söpörjön végig ebben az országban!
Az ébredés itt van már, nekünk csupán fel kell kelnünk a helyünkről, ki kell rúgni a lustaságot,
a bátortalanságot és a kis tüzünket vinnünk kell, hogy hadd egyesüljön a nagy Tűzzel!
Isten Tüzével! Az majd lángra lobban, és kiégeti az ellenséget bandájával együtt az életekből!
Ha azt a Vizet iszod amelyet Jézus kínál neked, soha nem leszel szomjas.
"Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik, hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz Őbenne." Ján. 4:14
Hatalmas munka vár rád odakint! Az elveszettek nem találnak a gyülekezetbe, mert akadályok vannak az útjukban. Menj, és nyúlj ki értük, gördítsd el ezeket az útjukból.
Az elveszettek, a bűnösök nem jönnek a menny kapuja felé, talán nem is tudják, hogy oda lehet jönni. Ők egy másik kapu felé haladnak, ahol a fogcsikorgatás, jajveszékelés, halál vár rájuk.
    
Mentsd meg őket! Hozd ki őket a pokol kapujából!
„Mentsd aki, aki elmerül, óvd, aki pusztul: fogd szelíden fel a bűnbe esőt. Szánd, aki téved, emeld a bukottat: mondd neki: Jézus meg mentheti Őt!
Metsd, aki elmerül, óvd, aki pusztul!
Jézus jó, Jézus ó menteni vágy! „
A te felelősséged, hogy megtalálják a helyes kivezető utat. Vidd nekik az öröm üzenetét: Jézus él, és szereti őket.
Segíts nekik, hogy szabadok lehessenek a kötelékekből, amelyekből nincs más kiút, csak Jézus!
Segíts nekik, hogy arrafelé tartsanak amerre te! Ne elégedj meg azzal, hogy te már jó úton vagy hazafelé! Tehozzád is küldött Isten egy eszközét, hogy megszabadulhass a sátán fogságából.
 Mondd el nekik, hogy egy igazi otthon várja őket is! Minden nap ott áll az ajtó előtt

Valaki, és sóvárogva várja haza az eltévelyedett gyermekeit, mert szeretné átölelni, megcsókolni őket. Ne gondolkodj azon, hogy mit mondjál, majd Ő betölti a szádat szólásra. Természetesen üres kútból nem lehet mit meríteni! Szánd oda szívedet az evangélium terjesztésére. Csodákat fogsz látni.

A csodák ideje nem járt le, mert nyitva van a menny kapuja! Látni fogod az Urunk nagy irgalmát, könyörületességét, amikor kinyúl az emberek felé, hogy magához emelhesse őket.
    
Látni fogod a fényt, a ragyogást a szemükben, amikor Jézus életre kelti őket a "halálból".
Részese lehetsz tanúként a gyógyulásoknak, szabadulásoknak. Én nagyon vágyakozom arra, hogy egy ninivei megtérésben lehessen részem. Te hogy vagy ezzel?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése