Olyan jó és üdítő, hogy a Biblia nyelvezete tele van képekkel. Kár, hogy legtöbbször nem állítjuk szemünk elé ezeket, a képeket, pedig mennyi örömöt szerezhetnének! Lássuk például a 23. zsoltárt! A zsoltár így kezdődik: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet.” Mindjárt felötlik képzeletünkben a viruló, zöld réten békésen legelésző nyáj, és az előtte járó, hívó hangjával juhait ösztökélő pásztor, a nagy botjával, széltől lengetett köpenyével. „Csöndes vizekhez vezetett engem” – mondja tovább a zsoltár, és már látjuk is szemünk előtt a csendesen folydogáló patakot. Tiszta a vize, fűzfák szegélyezik, az állatok vígan lefetyelik a kristálytiszta vizet, fejük tükröződik is benne. „Az igazság ösvényein vezetett” – szól tovább a zsoltár, és már láthatjuk is a kanyargó ösvényt, amelyen biztonságosan vezet a pásztor a vágyott otthon felé. Erre viszont egy félelmetes kép következik: „Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy.” Mindnyájan tudjuk, mi a halál, mindnyájan szereztünk tapasztalatokat a sötét árnyakról, mindnyájunkra rátört néha a félelem, ha sötét, veszedelmes utakon jártunk. De itt a vigasztalás: Velem vagy! Gyakran tapasztalhatjuk: a kisgyerek nem fél, ha fogja kezét az édesapja. Vidáman lépegethetünk mi is, ha velünk az oltalmazónk. A zsoltár folytatódik: „Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem.” Ilyet is láthattunk, mikor a pásztor botjával visszaterelgeti a nyájhoz az elbarangoló juhot. Amikor a juh érzi hátán a bot ütését, nem örül neki. Pedig milyen jó újra ott lenni a pásztor mögött vándorló nyájban. Hirtelen új kép tűnik fel a zsoltárban: „Asztalt terítettél számomra, olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted.” Itt már nem a pásztor és a juh viszonyáról van szó, hanem egy kedves házigazdáról, aki pompás lakomát készített nekünk: poharamat csordultig, bizony csordultig megtölti finom borral, és a fejem csak úgy ragyog az illatos olajtól. A zsoltár vége pedig most már világosan beszél: „Jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.” Az idő és az örökkévalóság kapcsolata jelenik meg itt: isteni jóság és irgalom vezet egészen a végső beteljesedésig, amíg el nem jutunk arra az elképzelhetetlenül csodálatos helyre, ahol utunk végén otthon leszünk, magának az Úristennek a házában.