„Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” (Zsolt 103,12) Az emberi elme véges. Gondolkodásunk határait feszegetjük, mégsem tudjuk elgondolni Isten hatalmát. Mégis a lehető legszemléletesebben mutatja meg Isten szeretetét Dávid zsoltárában, amikor az érzékszerveinkkel felfogható tér végpontjainak távolságát használja fel Isten kegyelmének bemutatásához. – Uram, adj erőt, hogy ne féljek körülnézni a világban és felismerni hatalmad nagyságát! Ámen. (Gerlai Pál) 
------------------------------------------------------------
„Hangos szóval magasztalom az Urat, és dicsérem őt a sokaság előtt.” (Zsolt 109,30) Dávid azt énekli a zsoltárban, hogy azért magasztalja az Urat, mert a szegény pártjára áll. Én vajon mindig a magam pártján érzem az Istent? Amikor ezen merengek, inkább saját magamnak kell feltennem a kérdést: vajon mindig a maga pártján tud engem az Úr? Mennyire nincs merszem őt dicsérni, amikor lenne rá alkalmam! – Add, Uram, Szentlelkedet, hogy legyen erőm kimondott, hangos, hallható szóval dicsérni téged! Ámen. (Gerlai Pál) 
--------------------------------------------------------------
„Krisztus mondja: Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró!” (Jel 3,15) Sokszor megelégszünk a langyos válaszokkal, a „majdnem” megoldásokkal. „Legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem.” Előfordul, hogy a jó elbírálás érdekében simulékony válaszokat adunk, „langyos” a beszédünk – de Isten erre azt mondja, hogy „kiköplek a számból”. Vannak krisztusi alapelvek, amelyeket nem lehet feladni a megegyezés vagy a jó tetszés kivívásának érdekében. – Add, Uram, hogy megtaláljam a helyes utat, és neked tetsző legyen a szavam és a hitem! Ámen. (Gerlai Pál)