Olyan furcsák az emberek,
az egyik szemük sir,a másik nevet.
A másikról azt hisszük boldog talán,
irigykedünk egy boldog szaván.

Azt hisszük a másik szeme ragyog,
gondolatai tiszták,szabadok.
Nem vesszük, ó dehogy vesszük észre,
hogy könnyek égnek csillogó szemében.

Különösek vagyunk mi emberek
az egyik szemünk sír,a másik nevet..
Hazugság az egész életünk,
hisz akkor is sírunk ha nevetünk"
(ismeretlen szerző)

---------------------------------------------------- 

Gyertyák vagyunk, kiket a Teremtő gyújtott,
Gyertyaként élünk a fényben, mit Ő nyújtott
Dolgunk az életben, őrizni a lángot,
Elűzni a sötét semmit, vigyázva e világot.

Minden gyertya külön sorsot hordoz,
Ez sercegve ég, amaz lobogva bolondoz
Egyik gyertya vékony, és tömzsi lett a másik,
De minden egyes gyertya csupán égve világít.

Együtt szép és meleg csak a fényük,
Délceg ragyogás, vagy szerény fény a létük
Éltükben lobogva egyre-egyre csak égnek,
Ők adják a meleg lelket, a hideg égi éjnek.

Ám eljő az idő, mikor testük görnyedve elfárad,
Elfogynak, mint a viasz, létük végén járnak
Apróka megfáradt lángjuk egy utolsót rebben,
Örökre elpihen bennük a fény, halkan, csendben.

De az örök fény nem pihen meg soha,
Mert éled már az új gyertyák délceg sora.
Mi kik elődeinktől kaptuk hajdan a lángot,
Értük is fénybe borítjuk, az egész világot.
(M. Laurens)

-------------------------------------------------------

 Van egy könyv egy nagy teremben, az életkönyve ez,
sok-sok kép van benne, s millió fejezet,
mely leírja az emberek életét, megmutatja mennyit érünk,
benne van, a születésünk, s az hogy meddig élünk.
Leírja szomorúságunkat, vágyainkat, örömünk,
megmondja, hogy ki lesz gazadag, s ki lesz szegény közülünk.

Vérből vannak a betűi, nem egy színes költemény,
hisz az is benne van, hogy az élet milyen kőkemény,
kegyetlen és visszataszító történetek sora,
rablók, gyilkosok és elmebetegek kora.

Egyik este arra jártam, s én is fellapoztam,
sok mindent megértettem, amit eddig nem is tudtam
Ráébredtem arra, hogy az élet nem csak játék és mese,
mert szomorú volt a könyv, bánattal volt tele.

Hátat fordítottam hát s el akartam indulni,
de zajt hallottam, s muszáj voltam megfordulni.
Kinyílt a könyv s egy sötét oldalt láttam,
egyre világosabb lett, amint fölé álltam.

Elolvastam lapjait, s megtöröltem arcomat,
egy képet láttam magamról, s mellette a sorsomat.
(ismeretlen szerző)

-------------------------------------------------------