Lukács 12:22-25

Monda pedig az ő tanítványainak Jézus: Annak okáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek.
Az élet több, hogy nem az eledel, és a test, hogy nem az öltözet.
Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrűk; és az Isten eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál?
Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?

Aki életet adományozott nektek, jól tudja, hogy az élet fenntartásához táplálékra van szükségetek. Aki a testet teremtette, gondoskodik ruházatotokról is. Aki a nagyobb ajándékot adta, az ajándék teljességéhez szükséges dolgokat is megadja.
Nem hull le veréb Isten tudta nélkül, lélek sem roskad le, csak ha Jézus tudja, hisz Ő velünk van, bárhol vagyunk is. Megjegyez minden keserűen sírt könnyet, és soha el nem hagyja a benne bízó lelket.
Ha Istennek adod át magadat, hogy az Ő munkáját végezd, nincs okod aggodalmaskodni a holnap felől. Akinek szolgája vagy, kezdettől fogva ismeri a véget. A holnap előtted rejtett eseményei nyilvánvalók a Mindenható előtt.
Amikor magunk vesszük kezünkbe ügyeink igazgatását, és a saját bölcsességünkre támaszkodunk, olyan terhet veszünk magunkra, melyet nem Isten hárít ránk, s amelyet az Ő segítsége nélkül próbálunk hordozni. Azt a felelősséget vállaljuk magunkra, mely Istené, vagyis magunkat állítjuk Isten helyébe. Méltán aggódhatunk, méltán várhatunk veszélyt és veszteséget, hiszen ezek így biztosan elérnek minket. Amikor viszont valóban elhisszük, hogy Isten szeret bennünket, és jót akar tenni velünk, nem aggódunk többé a jövőnkért, s úgy megbízunk Istenben, miként a gyermek megbízik szüleiben. Akkor a bajaink és gyötrelmeink elmúlnak, hiszen akaratunkat Isten akarata magába foglalja. (E. G. White: Gondolatok a hegyi beszédről)