7--A hármas bizonyság bennünk.

Honnan tudhatod tehát, hogy Isten Fia vagy, és Ábrahám magva az ígéret szerint? Van-e bizonyságtételed önmagadban? Vagy inkább kérdezzem így: „Bírod-e a bizonyságtételt önmagadban?” Figyeljük meg, Pál hogyan biztatja a szenteket:

„Avagy nem tudjátok-e, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? ... Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele. Tudván, hogy Krisztus, a ki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik... Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 6:3,8,9,11).

Vajon azt kérte Pál a Rómabeliektől, hogy olyasvalamiben higgyenek, ami csak a képzeletükben létezik, vagy egyáltalán nem is igaz? Lehet, hogy a pszichológusok elvárnak az emberektől ilyesmit, de Isten mindig valóságról beszél. Az a felhívás számunkra, hogy ne csak higgyünk valamit, hanem hogy tudjuk és gondoljuk is úgy! Van ezekben, az igazságokban valami annyira magától értetődő, hogy saját emlékeinkként gondolhatunk rájuk.
Emlékszünk még a bizonyságtételekre? Az egyik a víz volt, ami a keresztség jelképe, a másik pedig a vér, ami a kereszthalálé. Azt látjuk tehát, hogy mi, akik Jézus Krisztusba keresztelkedtünk meg, meghaltunk és fel is támadtunk Ővele. Így nyer értelmet Jézus keresztsége is: nem azért keresztelkedett meg, mintha neki lett volna szüksége a bűnök bocsánatára, hanem azért, hogy a mi keresztségünk elfogadható legyen Isten előtt! Ha Ő nem keresztelkedett volna meg értünk, akkor a mi keresztségünk teljesen érvénytelen és értéktelen lenne a szent Isten szemében.
Apropó, értéktelenség: megfordult már valaha is a fejedben az a gondolat – miután sokadjára vétkeztél Isten ellen –, hogy a megtérésed esetleg színjáték volt csupán? Kételkedtél-e már önátadásodban és ígéreteidben – amelyeket újra és újra meg kellett újítanod? Én igen. Még az a félelem is felütötte bennem a fejét, hogy most már lehet, hogy Isten örökre visszavonja az Ő Lelkét tőlem. De aztán felemelte a fejemet, és akkor megláttam, milyen ostoba is voltam. Nem lett volna szabad ismét a magam erőfeszítéseire és a magam elhatározásaira támaszkodnom – nem, nem, egy fikarcnyit sem! Isten ugyanis soha nem fogadott el sem engem, sem mást ezen a világon semmilyen szín alatt, csakis az Ő tulajdon Fiában, ama Szerelmesben!
Újra meg kell tehát térnem? Igényeljem-e újra a keresztséget, mivel megcsaltam Őt? Annak alapján, amit ma olvastunk a Bibliából, azt mondanám, nem. Nekünk nem egyszerűen csak egy bizonyságtételre van szükségünk önmagunkban, hanem pontosan arra a bizonyságtételre, amellyel bizonyságot tett az Isten az Ő Fiáról 2000 évvel ezelőtt. És ez a bizonyságtétel azonnal elérhető mindnyájunk számára, amint elismerjük, hogy Isten Igéje igazság, és Ő nem hazudik! Hiszen bőségesen megmutatta már, hogy elfogadta Jézust, és nekünk semmi más bizonyosságra nincs szükségünk, csak arra, ami Őbenne van.
Emlékezzünk vissza: amikor Jézus Krisztusba keresztelkedtünk, az Ő halálába keresztelkedtünk meg – és ugyanez áll a feltámadásunkra is. Semmilyen más bizonyítékot nem kell keresnünk ezen kívül. Ez olyannyira bizonyos, hogy Pál azt mondja, ezt igazán tudhattuk volna, és tényként emlékezhettünk volna rá! És mindez a Lélek bizonyságtételére is igaz:

„A ki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerősít és megken minket, az Isten az; a ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.” (2Kor 1:21-22)

„A ki pedig az Úrral egyesül, egy lélek Ő vele.” (1Kor 6:17)

Nos, mikor is egyesültél az Úrral? Ha megkeresztelkedtél a Krisztusba, akkor ettől jobban nem egyesülhetsz vele. Akkor Isten Igéje azt mondja, hogy a Léleknek záloga ott van a szívedben!

8--Isten legyen igaz.

Egyesek talán még mindig kételkednek és hitetlenkednek. Esetleg így érvelnek: „Ó, de én úgyis megint el fogok bukni! Nem akarom vakmerő módon azt állítani, hogy megvan bennem az Istennek Lelke, főleg, ha nem is érzem. Nem akarok szégyent hozni rá.” Ha ilyen gondolataid vannak, mint ahogy nekem is voltak, akkor elmondom neked, hogy ezek olyan agyafúrtan ördögi és álszent gondolatok, hogy alig felismerhető, mennyire tévesek. De gondold csak végig: Mi tűnik ésszerűbbnek – kockáztatni az emberek előtt a hiteledet, vagy nyilvánosan hazugnak mondani Istent? Mert az Ige azt mondja, hogy ha nem hiszed, hogy Isten már mindent megtett érted az ő Fiában, akkor ezzel Őt teszed hazuggá! Nem fogadod el ugyanis azt a világos bizonyságtételt, amellyel bizonyságot tett az Isten az ő Fiáról!
Kedves keresztény Barátaim, kérlelni szeretnélek benneteket! Nincs olyan mélység, amelyből Isten ne húzhatna fel. Ő soha senkit – sem téged, sem engem – nem fogadott el a saját odaszánása vagy komolysága miatt, hanem csakis Krisztus tökéletes élete alapján. Isten kezdetben is ezen az alapon fogadott el téged, és mindig is csak ezen az alapon fog elfogadni, még a mennyei dicsőségben is.
Kételkedsz önmagadban? Akkor még nem csinálod elég jól. Ne ess kétségbe! Amíg egészen fel nem adod... Utána pedig tagadd meg a hitetlenségedet, és szóld a hit beszédét: „Nem az számít, én mit tettem. Ami számít: hogy Krisztusba, és Isten elfogadott engem ama Szerelmesben. Meghaltam Őbenne, és Isten feltámasztott Őbenne egy igazsággal teljes életre. Kitöltötte a szívembe a Fiúságnak Lelkét, amely által szabad bejárásom van az ő közvetlen jelenlétébe. Mindez azért igaz, mert Isten hármas bizonyságot tett az ő Fia mellett, és én abban a bizonyságtételben bízom, amellyel bizonyságot tett az Isten az ő Fiáról. Nem teszem többé hazuggá az Istent. Isten legyen igaz.”