2013. február 16., szombat





A HIT KÉPE   Lk 18,15-17.

15 Ezután kisgyermekeket is vittek, hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, 16 Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket,


akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. 17 Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek,
semmiképpen nem megy be abba."

 A HIT KÉPE
 Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek,semmiképpen nem megy be abba. (Lk 18,17)
 Kizártuk magunkat a házból. Kis unokahúgom már könnyekkel szemében azt kérdezte: Val néni, hogy jutunk megint be? Karjaimba zárva azt kérdeztem tőle: Elhiszed, hogy vigyázok rád, és megtalálom a módját, hogy bejussunk? Bólogatva és kezemet fogva jött velem a zárt háztól távolabb akció tervet kovácsolni. Nem tett fel több kérdést, hogy hogyan jutunk be. Ehelyett visszatért játékához, bízott abban, hogy én majd megoldom a helyzetet.
 Egy gyermek hite megszégyenítő. Nem csoda, hogy Jézus őket teszi elénk Isten elfogadásában a hit mércéjeként. A gyerekeknek megvan az a képességük, hogy azt is elfogadják, amit nem értenek.
A felnőttek ezt az ajándékot elveszítik, a hitet kihívásnak tekintik. Minden csalódásnál felteszik a kérdést: Ez miért történt? Hogy fogjuk ezt túlélni? Hogyan tovább? Ezzel szemben Krisztus a hit és bizalom képét tárja elénk. Bár nem tudjuk hogyan és miért, felnézhetünk rá, megragadhatjuk kezét, és élhetünk a reménység és békesség érzésével.
Istenben hihetünk, ha nem is tudjuk miértjeinkre a választ.
 Imádság: Drága Jézusunk, segíts, hogy a gyermeki hit ajándékát soha ne veszítsük el. Ámen.
-----------------------------------------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése