Igazság a hit alapján Filippi 3,7–11

Ma esti igeszakaszunk egy ellentétes kötőszóval kezdődik: „De...”. Ez az

a határ, amiről tegnap este is szó volt. A határ egyik felén ott van a múlt – az

apostol a megelőző versekben tömören összefoglalja, milyen is volt ez a múlt.

Más ez, mint a korinthusiaké, akik úgymond a világból tértek meg, hiszen

sok értékes elem van benne, mint általában azoknak az életében, akik hívő

családba születtünk bele. De mint ahogy Pál apostol esetében ezek akadályai

voltak Krisztus megismerésének, úgy ma sincs más útja a megigazulásnak,

mint Krisztus hitből való elfogadása. Ez pedig nem történhet egyik életformából

a másikba való észrevételen átmenettel, hanem kell egy határozott

„de”- nek lenni a múlt és a jelen között. Mert bármennyire is jó ember valaki,

ez nem ok arra, hogy mennybe jusson. Igazságunk csak Krisztus által lehet,

semmilyen jó cselekedet nem szerezhet üdvösséget.

Ha még nem lépted át ezt a határt, tedd meg most! Ha pedig már megtetted,

akkor maradj meg Krisztusban! Hiszen a döntést ugyan meg kell hozni,

de meg is kell benne maradni. Elmondhatod-e az apostollal együtt, hogy

Krisztus megismerésének gazdagságához képest most is kárnak ítéled mindazt,

amit magad mögött hagytál?

------------------------------------------------

Isten emberszemlélete Zsoltárok 8

A jó hamisítványt alig lehet megkülönböztetni az eredetitől – éppen ez teszi

értékessé a nem hozzáértők szemében. Ha pedig nincs meg az igazi, nincs

összehasonlítási alap, akkor még azt is nehéz bizonyítani, hogy tényleg hamisítvánnyal

van dolgunk. A történelem folyamán sok vallás, mindenféle

„izmusok” próbálták az embert elhelyezni a világmindenségben. De az alapkérdés

azóta sem változott: az ember nagysága önmagában értendő, vagy pedig

valakihez mérve? Van-e az ember fölött álló tekintély, vagy pedig az ember

a legnagyobb, akinek akár úgynevezett istenei is lehetnek? Az igazi és a

hamis között nagyon kicsinek tűnik a különbség. „Kevéssel tetted őt kisebbé

Istennél” – írja a zsoltáros. Hiszen az embert Isten a saját képmására teremtette,

mindent lába alá vetett – valóban kevés a különbség. Az ember majdnem

isten – és ha ez a „kevéssel” eltűnik, akkor saját szemében azzá válik.

Hiszem, hogy akik olvassuk ezeket az igéket, helyes az emberszemléletünk,

hiszen ismerjük az egy igaz Istent. Akkor pedig mi is csak azt tehetjük,

hogy imádjuk nagyságáért, teremtő hatalmáért! Tegyük ezt a zsoltárossal

együtt, vigyázván arra, hogy mindennapi ténykedésünk során le ne taszítsuk

az őt megillető helyről!

---------------------------------------------------------

Megigazulás evangéliumhirdetés által Apostolok cselekedetei 13,32–39

Mintha összegződnének ebben a prédikációban heti leckéink gondolatai!

Ismét előttünk áll Dávid, de most nem Izrael népe történelmének egy pontján

figyelhetjük meg életét, hanem olyan patriarchaként, akinek engedelmessége

meghatározó volt a nép későbbi történelmének alakulásában, és aki

Isten részéről hivatkozási pont lett mint előtte kedves személy. Milyen

messzire mutató következménye lehet mindannak, amit teszünk! Miután Dávid

szolgálata befejeződött, ő is része lett az elmúlásnak, hiszen engedelmessége,

a törvény iránti ragaszkodása sem volt elég ahhoz, hogy megigazítást

szerezzen akár saját maga, akár népe számára. Isten azonban Dávid utódjában,

Jézusban gondoskodott a megigazításról, akit feltámasztott a halálból.

Aztán itt van előttünk Pál apostol is, aki kárnak és szemétnek ítélt mindent

Jézus Krisztus megismerésének gazdagsága miatt. Ez azonban nem zárta

ki, hogy minden ismeretét és tudását Isten szolgálatába állítsa, helyesen

hasogatva az igazság beszédét.

Isten bennünket is használni akar. Nem az a fontos, hogy honnan jöttünk,

hanem az, hogy neki engedelmesek legyünk!

-----------------------------------------