A hajnal trombitája harsog 

A hajnal trombitája harsog,

megint rohamra indulok.

Várnak véget nem érő harcok,

kísértés, munka, gond, titok.

Vár rám vad eszmék támadása,

szemembe csap a test tüze

s míg lelkemet a félsz alázza,

nem küzd helyettem senki se.

A hajnal trombitája harsog.

Maradnék veszteg boldogan.

de vívni kell a régi harcot,

le kell ma győznöm – önmagam!

Lehet e harc veszte halálom,

zúzhatja testem bár a kín,

de e leomló barikádon

véreznek el a bűneim.

Ezért a ma, ezért a másnap,

ezért a harcok és sebek.

Nincs itt helye sopánkodásnak,

nem mondhatom, hogy nem megyek.

Bár fáradok, lassul a vérem,

erőm is egyre kevesebb...

- Induljatok rohamra értem,

ti, láthatatlan seregek!

   Füle Lajos    (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

A róka csak játszott

Virágos bokorból lestem a tisztásra

fácánok fürödtek porba gödröt ásva.

Két kakas párbajba kezdett felugorva,

a játék eldurvult, vérük hullt a porba.

Egy kakas vészjelt adott: „Ott a róka”!

Mind elbújni készült, - de az csupa móka,

csupa vidámság volt, hátán heverészett,

mint ki a tavasz szépségétől részeg,

karikába perdült, farka körül forgott,

a fácánok lassan megszokták a dolgot.

A róka csak játszik, - gondoltak a tyúkok.

De a róka hátán egyre arrébb csúszott,

s mikor elég közel ért ugrásra készen,

elkapott egy fácánt villámgyors merészen.

A róka csak játszott, s véres lett a pázsit,

Így játszik az ördög, míg a pokol ásít.

   Mécs László  (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)