Mi van a templomunkban? Ezékiel 8

„Nagyon furcsa, amit művelnek, de legalább az Úr házában vannak, és

nem másutt!” – hangzik az érvelés akkor, amikor valaki szeretteinek eltévelyedett

hitgyakorlatát akarja szalonképessé tenni. Csak furcsa az, amit

tesznek? Tényleg az Úr házában teszik mindazt? Mitől istentisztelet az istentisztelet,

mitől dicsőítés a dicsőítés, és mitől az Úr háza az Úr háza? Lehet-e

istentisztelet és az Úr dicsőítése a szórakozóhely vagy rockkoncerthangulat?

Méltó-e az Úr házának nevezett épülethez, hogy ilyesmi történjék benne, és

az Úr háza-e még, ha megtörtént? Elég indok erre a „fiatalok megnyerésének

vagy megtartásának” a szándéka? Érezzük-e még a különbséget világi és hívő,

méltó és méltatlan, helyes és helytelen között?

Ezt a néhány kérdést szeretné nekünk szegezni Ezékiel látomása. Az egy

Isten templomába bevitték az egyiptomi állatistenek szobrát és azok kultuszát,

bevitték a babiloni Tammuz-kultuszt, minden nagy birodalom istenét és

kultuszát, bizonyára abban a reményben, hogy ha azokat ezek emelték nagygyá,

nyilván Isten népének is segíthetnek. Ugyan kinek is ártana az így felturbózott

Jahve-tisztelet? Isten népének!

Komolyan érdemes elgondolkodni azon, hogy az újítás címszó alatt végrehajtott

engedmények, amelyektől az ébredést várjuk, a vesztünkké lehetnek!

-------------------------------------

Mindnyájan egyek legyenek! János 17,20–26

Sok szó esik manapság az egységről. Mind a politikai kampánybeszédekben,

mind a vallási élet hasonló jellegű és értékű szólamaiban. Vannak, akiket

megtéveszt, vagyis elhiszik, hogy akik nagy hangon és szívhez szólóan

beszélnek az egység szükségességéről, azok ezt szívvel-lélekkel akarják és

munkálják is. Vannak szkeptikusok, akik már ismerik a szép szólamok pszichológiáját,

és tudják: valami nemesről beszélni lehet hátsó szándékból is. Az

egység sokak számára azt jelentené, hogy mindenki alkalmazkodjon és formálódjon

őhozzá.

A főpapi ima e részlete arról szól, hogy a keresztyén egység Krisztushoz

és Istenhez való igazodásban születhet meg, és nem a nagyhangú erőszakosok

előtti meghódolást jelenti, sem az erőviszonyok diktálta kiegyezést.

Amikor ez a fajta egység létrejöhet, összefogva az igazi hívőket, akkor tudja

az egységes egyház létével igazolni Istenét.

Egyek tudnak-e lenni a mai hívők? Miféle célokból születnek ezek az egységek,

ki hozza létre őket? Annak az eredménye, hogy a hívők állhatatosan

ragaszkodnak a hithez és Krisztushoz? Munkálkodjunk azon, hogy így lehessen!

-----------------------

Pecsét az életre vagy a halálra Ezékiel 9

Megdöbbent az a reagálás, ami manapság kíséri a megbeszéléseket, érveléseket.

A világban is jellemző, de ugyanúgy a „megújulási” mozgalmak

követőire is. Meghallgatás, elgondolkodás, mérlegelés helyett a dühödt túlkiabálás.

Vannak történelmi korszakok, amikor az ilyen viselkedés visszaszorítható,

de néha elszabadul. Amikor ez megtörténik, maga Isten veszi kézbe

a rendbetételt. Történelmi katasztrófákat zúdít a világra vagy csökönyös

és elvakult népére (pl. háború, éhínség, nyomor, elbukások, felszámolódások

stb.). De a viharban is oltalmazza azokat, akik a korszellem ellenére hívő emberhez

méltó módon hisznek és élnek. Mintha a pusztító katasztrófában titokzatos

védelem alatt lennének. Elsöpör minden magamutogatót, öntömjénezőt,

és megtartja a hűségeseket.

Ez az ígéret csendül ki a prófétai látomásból. Izrael makacs hűtlenségét

Isten a babiloni birodalomban megjelenő történelmi katasztrófával büntette.

De azt ígéri, hogy aki a korszellemmel szemben megőrizte igazhitűségét, azt

e viharban is megvédi (pecséttel megjegyzi, és nem engedi, hogy baja essék).

Vajon elszabadult már olyan mértékben a hamisság, hogy csak az Úr állíthatja

meg katasztrófával, vagy még tehetnénk valamit? Vajon elpecsételne bennünket

az Úr, hogy megvédjen, mert hozzá hűek voltunk, vagy sorsunkra

hagyna, mert megalkudtunk, vagy ami még rosszabb: erőszakos tévhitterjesztők

lettünk?