Mindenekben Krisztus Kolossé 3,5–11

Azt mondtuk, az egység kulcsa Krisztus. A hozzá való idomulás teremthet

egységet az oly különböző háttérből érkező keresztyének között. De mit

jelent idomulni a Krisztushoz elvben és gyakorlatban? Megtanulni kegyességi

szakkifejezések tömegét, és felvenni valami látványos, ám annál tartalmatlanabb

kegyességi viselkedést? Félő, hogy bár legtöbben nemmel válaszolnának

e kérdésekre, sokak tettében mégis ez látható.

Mert Krisztushoz idomulni azt jelenti, hogy a megtérés után megpróbálom

megismerni Istennek a személyemre vonatkozó átformálási szándékát,

és annak aktívan alávetem magam (vagyis egyszerre hagyom, hogy Isten formáljon,

és ugyanakkor azzal egyetértve, a magam lehetősége és képessége

szerint munkálom is, részt veszek a formálódásban – 10. v.). Ez a formálódás

pedig nem lényegtelen szóhasználatra vagy társadalmi érintkezésben használt

modorosságra vonatkozik, hanem lényegi, erkölcsi, etikai, hitelvi változtatások

foganatosítására (5–9. v.).

Látható-e rajtunk, hogy Krisztus bennünk és köztünk van?

-------------------------------------------------------

Az Isten megemésztő tüze Ezékiel 10,1–17

A mai, nyugati kultúrában élő ember ritkán érez olyasmit, hogy valami félelmetes

pusztulás közeleg, és képtelen bármit is tenni ellene. Ilyen szörnyű kiszolgáltatottságot

kell megélni minden nagy katasztrófa vagy történelmi világégés alkalmával.

Ezeket akkor szabadítja a világra Isten, amikor sárba tipornak mindent,

ami jó, helyes, tisztességes, becsületes és az életnek lelki értéke. Az ítéletről szólnak

a prófétai látomás képei. A földi világ erőinek szimbólumai jelennek meg

bennük: az oroszlán, amely a szárazföldön roppant erő; a sas, amely a levegőt

uralja; az ember és a kerub, akik a földi és a mennyei világ erőinek jelképei. Ezek

egy katonai képben egyesülnek olyan harci eszközt sejtetve, ami elől sehová nincs

menekvés, kiegészítve a tűz képével, amely elől elbújni lehetetlen.

Minden korban, amikor elszabadul a gátlástalanság, ilyen készülődés folyik.

Az emberi szemnek láthatatlanul, de valóságosan az Istennél. A készülődés

idején van lehetőség megtérni és elhárítani a veszélyt. Amikor elindul

a katasztrófa, már nem.

Ahogy a világ eseményeit vizsgálom, ahogy a vallásos szféra haladási irányát

nézem, mindig az a kérdés jön elém: vajon hol tart jelenleg Isten ilyen irányú készülődése?

Nem lenne bölcsebb megelőzni? Nem lehetne kivédeni a helyesen

gondolkodók nagyobb felelősségvállalásával, összefogással?

---------------------------------------------------

Mindenkinek ugyanaz az Ura Róma 10,4–13

Mi teszi lehetetlenné a hívők egységét? Az, amikor különböző urakat szolgálnak

mind, de ezek közül egyik sem Krisztus, vagy ha valakik más urat szolgálnak,

mint Krisztus, és ezt rá akarják kényszeríteni a többiekre is. A keresztyének,

ha bálványoznak, nem valami jól felismerhető pogány istent fognak Krisztussal

felcserélni. A keresztyének hitfogalmakat, hitgyakorlatokat emelnek üdvözítői

rangra. Olyan dolgokat, amelyek a helyükön kezelve hasznosak és szükségesek.

Lássunk néhányat! Itt van mindjárt a hit. Amikor valaki az önmagában való és Istent

is kényszeríteni tudó, mindenható hitben hisz, akkor a hitet észrevétlenül

magasabb rangú istenné tette a Mindenhatónál. Amikor úgy kezelik a böjtöt vagy

imát, mint amivel Istent saját akaratuk végrehajtására lehet kényszeríteni, szintén

bálványt készítenek. Amikor valaki az üdvösségét nem Isten megbocsátó szeretetétől,

hanem kegyességi teljesítményeitől reméli, ugyanezt teszi.

Amikor a zsidók a törvénymegtartásban látták az üdvözülést, ugyancsak

egy bálványt formáltak Isten jó ajándékából azzal, hogy Isten helyébe tették.

Mivel a törvény megtartásában vallásos hatalmat láttak, ezért nem értették

meg a Törvény bizonyságtételét az igazi Üdvözítőről (4–7. v.).

Amíg nem az igazi Krisztus az urunk, nem lehet egység. Vigyázzunk a

keresztyén köntösű bálványokkal!

-------------------------------------------------------