Értelmetlen?

Azután ezt a példázatot mondta: "Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta erre a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki." (Lukács evangéliuma 13:6-9)

Megfigyeltem, hogy a szakemberek két csoportba oszthatók egy szokás alapján. Vannak, akik gyűjtögetnek, és vannak, akik nem. “Ez még jó lesz valamire!” - mondta a vízszerelő a kicserélt alkatrészekre, és magával vitte őket. “Ez már semmire sem jó, ki kell dobni!” - mondta az autószerelő a lecserélt hibás váltóra. Szakmai okok, vagy talán személyiségi jegy, ami meghatározza a szakemberek elromlott alkatrészekhez való hozzáállását?  Vagy talán a fogyasztói mentalitás az ami kiirtja a “tegyük félre, hátha jó lesz még valamire” filozófiáját?

A gazda nézőpontja talán még a mindent megtartó ember számára is érthetetlen. Hiszen a fügefának nemcsak egyszer, de többször is teremnie kellett volna évente. Sőt, már három év telt el azóta, hogy először teremnie kellett volna. Nincs értelme tovább várni: ebből a fából bizonyosan semmi sem lesz a természet törvényei szerint. A vincellér ötlete nem állja ki a logika próbáját. Vajon mennyi az esélye, hogy jövőre terem az a fa, amit addig is minden évben megtrágyázott, körbeásott? Értelmetlen még egy évet rápazarolni.

Vannak dolgok, amiket sose dobnánk ki. Vannak fák, amiket sose vágnánk ki. Azok, amik a szívünkhöz nőttek! Bármilyen rozsdásak, bármilyen haszontalanok, bármilyen értelmetlenek is legyenek, nem válunk meg tőlük.

Isten sem válik meg tőlünk! Vár még egy évet: hátha megteremjük a szeretet, az öröm, a béke, a türelem, a szívesség, a jóság, a hűség, és a önmegtartóztatás gyümölcsét…

---------------------------------------------------------------------

Az új ember életmódja

„Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel és felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt:”
(Kolossebeliekhez írt levél 3. fejezet 9-10. vers)

Ó, de sokszor hallottam és prédikáltam már arról, hogy Jézus megismerése, a megtérés egy új életformát eredményez szívünkben. A hiú, földi célok elhomályosulnak, helyettük egy új, az örök élet elnyerése válik fontossá.

S milyen szomorú, hogy miközben annyit hallok és beszélek erről, még mindig azzal szembesülök nap, mint nap, hogy még mindig nem vagyok tökéletes. Bűnöket követek el, hibázok, gyengeség vesz erőt rajtam.

Tudom, nem vagyok egyedül ezzel, és azzal a kérdéssel, ha még mindig vissza-visszaköszön az ó ember gondolataival, indulataival, cselekedeteivel, akkor mi értelme van a naponkénti imádságnak és Igetanulmányozásnak?

Volt egyszer egy öreg néni, aki a maga egyszerűségében élte a mindennapokat, és híres volt arról, hogy sosem maradt el a templomból. Hétvégén, épp az istentiszteletről jött haza, mikor unokája megkérdezte, mi volt az aznapi Ige, de ő míg hazaért elfelejtette, csak annyit mondott: - szép volt.

Ez addig ismétlődött meg, míg az unoka egyszer kifakadt: - Mama, ha maga már hazáig sem tudja megjegyezni, miről beszél a pap, minek jár a templomba!

Tudod fiam, - válaszolt a néni - olyan ez, mikor kosárral mész a kútra vízért. Teletöltöd, de mire hazaérsz, a víz mind kifolyik. Viszont, minél többször mész, annál tisztább lesz a kosár.

A mai Ige üzenete: Sose gondold, hogy kárba vész a Jézussal töltött idő!

Mert, ha nem is érted, nem is éled azonnal, a változás nem marad el.

„Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.” (Ézs.55:11)

---------------------------------------