Jó döntés

 "És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt."

Lukács evangéliuma 15:20

Büszkeség, vagy józanész? Mire hallgatunk, ha tudjuk, hogy csak magunknak köszönhetjük nyomorult helyzetünket? Beismerjük rossz döntéseinket, veszünk egy nagy levegőt, és kimondjuk: "hibáztam, tévedtem, nincs mentségem"; vagy veszünk egy még nagyobb levegőt és azt mondjuk: "csak azért sem".

Jézus Krisztus jól ismert példázatában két testvér közül az egyik fiú azt hitte, megcsinálhatja szerencséjét, élheti világát. Az apja pénzéből, de nem az atyai ház számára nyomasztó szolgai légkörében. Jussát kikövetelte, el is ment, öröme, barátai addig tartottak, míg a pénze el nem fogyott. Jó ötletnek tűnt elszakadni az atyai háztól, de a moslékos vályúnál már másként látta a helyzetét. Az otthonról csábítónak tűnő "kinti" szabad világ, közelről már mocskos, üres, és kiábrándító.

Nem erre számított, de most mihez kezdjen magával? Döntött. Hazamegy. Megírta magában a védőbeszédét, és reménykedett az apja jóindulatában, hátha legalább béresként meghúzhatja magát – merthogy milyen jogon is kérhetne ezek után bármit is?

Nem ismerte jól apja szívét, de jól döntött. Elindult a helyes irányba, bár még szíve tele volt kérdésekkel, önváddal és keserűséggel.

Te hogy döntesz? Megmakacsolod magad, vagy elindulsz Isten felé, a helyes irányba? Még akkor is ha nem ismered, nem érted teljesen?

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,

 Tékozló koldus

„Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”  Lukács evangéliuma 15:32

Legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység... - hangzik a népi bölcsesség, és valóban. Irigység, az tényleg nincs benne, hiszen legmerészebb álmaidban sem kívánnád azt, amin a másik keresztül ment. És megérdemelte. Megérdemelte, mert emlékezz csak vissza, hogyan bánt veled múltkor! Igen, már öt éve volt, de azért te tudod jól mi történt azon a bizonyos „szerda délutánon”. És most végre. Most jól megkapta, ami igazán járt neki. - És vigadsz és örülsz, mert van igazság, a te igazságod. Ám egy halk hang párbeszédre hív a mennyből, és te elborzadva kapkodsz a szavak után:

- „Megbocsátás? Nem kell ide megbocsátás, Istenem. Tudod Te is jól. Tanulja meg csak a saját bőrén, hogy Veled nem lehet könnyelműen bánni! Mi? Hogy Te visszafogadtad? És ráadásul Te hívtad újra magadhoz? Miért, Uram? Miért őt? De hát nem érdemelte meg! Nézz rá! Igen, nézz csak rá! Nézz mélyen a szívébe, tele van szennyel és gonoszsággal, rosszindulattal, pletykával és bosszúvággyal.

Tudod, nem értelek. Nem értem, hogy fogadhattad őt vissza, hogyan kaphat tőled még áldást azok után, amit tett. Hogyan? Te ugyanúgy szereted, mint engem? Kegyelem? Megbocsátás? Kegyelem... Ahogy én is kaptam tőled. De...

Tudom, nincs de. Itt ennek már nincs helye, csak olyan nehéz ezt megérteni. Kegyelem. Kegyelem nekem is, Uram! Taníts meg örülni a másiknak, annak, hogy megtalált, hogy megtaláltad, hogy otthon van újból, és vezess engem is haza!”

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,