SZEPTEMBER 29. Hálaima az ígéretért 1Krónikák 17,16–27 Dávid alázata rendkívül példás, ami megmutatkozik abban, ahogy Isten- nel beszélget. „Ki vagyok én?” – teszi fel a kérdést, amit Mózes is feltett, ami- kor Isten a fáraóhoz küldte. Igen nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy Isten őt kiválasztotta. Az ígéret Dávid fiának is szól, aki majd továbbfolytatja a munkát. Amikor Isten ígéretek özönét árasztja ránk, mi is lekötelezve érezzük magunkat, és bőven árad belőlünk a hálaadás. Dávidhoz hasonlóan mi is feltehetjük a kérdést: „Kik vagyunk mi, hogy Isten minket kiválasztott?” Nagyon jól tudjuk, hogy Isten nem azért választott ki minket, mert mi valakik vagyunk, hanem azért, hogy valakikké tegyen. Jézus Krisztusban mi Isten gyermekei vagyunk, akik minden lelki áldásban részesülünk a Szentlélek által. Péter azt írja, hogy drága és nagy ígéreteket kaptunk (2Pt 1,4). Ma adjunk hálát, hogy Isten kiválasztott minket, és kérjük őt, hogy továbbra is áldjon meg, hogy ne hozzunk szégyent az ő nevére! Munkatársaink, osztálytársaink, szomszédaink vagy barátaink látják-e azt, hogy az Úr kiválasztottai vagyunk? Tegyünk ma bizonyságot nekik, és mondjuk el, hogy milyen csodálatos Istenünk van! Hadd hangozzék a mi ajkunkról is a hála! Ismétlés a tudás anyja Zsidók 5,11–14 Az ismeret egy idő után elhalványul bennünk, ha nem elevenítjük fel azt. Nyelvtanulásnál rendkívül hasznos dolog a megtanult szavakat újra átismételni és gyakorolni, hogy ne felejtsük el azokat. Egyik tanárom gyakran hangoztatta, hogy a nyelvészeknek naponta olvasniuk kell a szótárt. Ismétlés a tudás anyja. A keresztyének szótára és tudásuk forrása a Biblia, hiszen az életben való boldoguláshoz minden recept megtalálható benne. Jól élni egy- szerűen képtelenség alapvető ismeretek nélkül. Érzékszerveink akkor finomulnak ki a jó és a rossz megkülönböztetésére, ha az ismétlés folyamata rendszeressé válik. Isten azt akarja, hogy szentek legyünk, de a szentség el- érése a fáradságos, sokszor kimerítő igazságok naponkénti átélését jelenti. A tejjel való táplálkozás nem válik dicsőségünkre, ha már veteránok vagyunk az Úr követésében. Sohasem késő beülni az iskolapadba, és elővenni a könyveket. Mást tanítani eredményesen úgy lehet, ha mi is rendszeresen képezzük magunkat. Drága Tanítómesterünk, bocsáss meg, ha olykor elbukunk a vizsgákon!

-,-,,,-,-,-,-,-,,,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

Zsoltárok LXXI:1-13.

Könyörgés Isten kegyelméért a hajlott kor küszöbén

Amikor erőm elfogy, ne hagyj el engem Isten. A zsoltáros idősen foglalja össze hitének, élményeinek, bizonyságtételeinek summáját. Felirat nélküli zsoltár talán a fogság után keletkezett.

1-8. vsz: Rád támaszkodtam az anyaméhtől fogva. A zsoltár a sokszor megtapasztalt isteni kegyelemről, szabadításról szól. Születésétől Isten szövetségében él, ismeri az ellenséget, az álnok elnyomókat. Ezekkel szemben Isten az oltalom. (Lásd zsoltárok 31:2-4).

9-13. vsz: Ne vess el engem az öregség idején. Ellenségei ellen kér oltalmat, akik úgy vélik, hogy Isten is elhagyta.

Napi gondolat:

„Te vagy az én reménységem” (Zsoltárok 71:5)

A zsoltárost idős korában utolérik a betegségek, a testi legyöngülése. Ellenségei gúnyolódnak, hogy vénségében még Isten is elhagyta.

A zsoltáros hittel áll meg: Nem hagyta el Isten, sőt ő sem hagyta el Istent, aki a reménysége.

Emberek az elmúlást látják, a zsoltáros hitében még a jövő reménységét látja Jézus Krisztusban. Ámen.

Imádság:

Minden reménytelenség fölött reménységet adó, szabadító Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy Te még az elhagyatott állapotunkban is velünk vagy, nem hagysz el. Vigyázz ránk, add a reménységet a szívünkbe, adj erőt, hogy jövőnk reménysége Te légy. Ámen.