Megbánás

"Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel." Luk .7:38

"Visszaszívom!" "Mintha meg sem történt volna!": gesztus. Legtöbbször nem elég. Mégsem elég.

"Visszahoztam!" "Többet nem teszem!" Ez már valami: tenni is. Pedig sosem elég.

Mert mit mondjunk, és mit tegyünk, ha nem lehet visszapörgetni az eseményeket. Mert amit kimondtunk, megtettünk, az visszavonhatatlan, mint a tóba dobott kavics. Balgaság mást gondolni!

Mária széthullt életének szilánkjait nézte. A múltat, amin nem változtathat. Pedig lehetett volna másképp is... Amint hozzá ért, felsebezte az ujja hegyét. Mária érezte a rideg jelent, mert a múltnak ára volt: megvető tekintetek, bezáródó ajtók és keserű önvád. "Mi lett volna, ha..." Azután találkozott Jézussal: elfogadás, lehetőség, félszeg mosoly. "Mi lenne, ha..." Jövő!

És Jézus azt mondja, hogy meg kell halnia, mert a múltnak ára van.

És Mária könnyeivel áztatja Jézus lábát, és hajával törli. Megbánta. Megbántam.

Jézusnak mégis meg kell halnia, mert a jövőnek ára van!

Jézus nem bánta meg sose.

-,-,,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-

 A természet Ura

„Leküldi parancsolatát a földre, nagy hirtelen lefut az ő rendelete! Olyan havat ád, mint a gyapjú, és szórja a deret, mint a port. Darabokban szórja le jegét: ki állhatna meg az ő fagya előtt? Kibocsátja szavát s szétolvasztja őket; megindítja szelét s vizek folydogálnak.”  (147. Zsoltár 15-18. vers)

Valószínűleg mindannyiunk fejében megfordult már; de jó lenne, ha befolyásolni tudnánk az időjárást. Akkor sütne a nap, akkor fújna a szél, és akkor esne az eső, amikor mi szeretnénk.
Az igazság az, hogy bizonyos szinten valóban befolyásoljuk a természet rendjét. Csakhogy ez a befolyás sokkal inkább a káosz, a szélsőségesség és nem a rend felé alakítja környezetünket.
S mikor azt hisszük, már minden természeti törvényre ismerjük a választ, és tudjuk, mi miért történik, akkor újabb miértekre bukkanunk és nem várt következményekkel kell szembesülnünk.
Bizony, el kell ismernünk: Nem mi vagyunk a természet urai. S be kéne látni végre; a Teremtő elleni folytonos lázadásunk, földünk egyre gyorsuló és visszafordíthatatlan pusztulását eredményezi.
Emberi természetünkről pedig ne is beszéljünk… Ugyanazt műveljük lelkünkkel, mint a környezettel. Eltereljük vagy gátat emelünk Isten áldásainak folyamai elé. Kivágjuk, letépjük, eltapossuk az Élet fáját, leveleit és virágait.
Kizsákmányoljuk magunkat, kapcsolatainkat, lehetőségeinket, míg végül teljesen elfogy minden szeretet, hit, és remény készletünk. Mily sokszor igazolódik életünkre Ézsaiás szava: „Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!” (Ézs.1:3)
Az Örökkévaló, mint a természet Ura azt kéri ma tőled, ne lázadj tovább! Lásd be végre, hogy egyedül nem tudod jobbá tenni sem önmagad, sem a körülötted levő világot.
Borulj le elé üres szíveddel és engedd, hogy megtöltse életed sosem múló boldogsággal, örömmel és szeretettel. kőszívettestetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ez.36:26-27)

-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,