„Az Úr elvette a te bűnödet!” 2Sámuel 12,1–14

Dávidnak Betsabé és kiváltképp Betsabé férje ellen elkövetett bűne ítéletet

hozott a fejére, amit Nátán tárt a király elé. A próféta szavaiban Isten panasza mély csalódottságot, fájdalmat és igen nagy haragot mutat. Az Úr felsorolta, mi mindent adott már Dávidnak – amivel akár elégedett is lehetne –, és szembesítette a saját készségességével is: „...ha ezt kevesellted volna, még sok mindent   adtam volna neked. Miért vetetted meg az Úr szavát...?” (8. v.) Milyen ostoba emberi magatartás az, amikor Isten nagy szeretete ellenére az ember a helytelen és tisztességtelen dolgok között is keres még egy kis boldogságot, mint Dávid a házasságtörésben. A mai napig Isten minden jó forrása, ezt Dávidnak tudnia, hinnie kellett volna, és nekünk is tudnunk, hinnünk kellene! Dávidot a házasságtörés után rossz lelkiismerete mardosta éjjel-nappal, napokon, heteken keresztül, annyira elvakítva, hogy – mintegy örvénybe gabalyodva – csak halmozni tudta a rosszat, még gyilkossá is vált. A bűn ilyen, velünk is ezt a játékot űzi, űzné. A bűneivel szembesített Dávid a legkritikusabb pillanatban azonban kijózanodott, és ezt mondta: „Vétkeztem az Úr ellen!” Ezt a mondatot

azonban csak mély elhatározással, a megújulás, a változás készségével lehet kimondani. Ha a bűneink ránk terhelődnek, keressük a bűnbánatban, a megtérésben, a megújulásban a kiutat, és ahogyan Dávid, ugyanúgy mi is találkozunk azzal az isteni kijelentéssel, hogy: „Az Úr is elengedte vétkedet...!”

Az igét tisztelő igeolvasás példája Jeremiás 36,11–19

A város vezetőinek az érdeklődését felkeltette az, ami elhangzott az Úr

háza kapujának a bejáratánál. A gondolkodás és a beszélgetés középpontjába került a felolvasott üzenet, hiszen Isten erre szánta azt.

Isten igéjének felolvasása hatással van az emberre napjainkban is. Van, akinek felkelti a figyelmét, és elgondolkodik rajta. Van, aki alig várja a felolvasás végét, mert legszívesebben mást tenne, máshol lenne, mást hallgatna, mert amit hall, az zavarja. A Bibliára éppen a hatása miatt van szükség. Amikor az ige olvasására szánunk időt, akkor kitesszük magunkat Isten szava hatásának. Bízhatunk annak a ránk gyakorolt erejében. Elég fontos az ahhoz, hogy komoly helyet kapjon az életünkben. Nemcsak régi korok uralkodói köreire nézve volt fontos Isten szava, hanem minden kor valamennyi embere számára az. Sokféle beszélgetésünk, megbeszélésünk, tanácskozásunk van. Egyiknek sincs azonban olyan nagy jelentősége, mint az igének, ezért fontos, hogy annak tekintélye nagyra nőhessen a szemünkben! Fontos, hogy a napi beszélgetéseinknek is szerves részét képezze az, amit kihallottunk a Bibliából, amiben felfedeztük a jelent érintő üzenetet. De egyáltalán esik-e szó köreinkben arról, amit a Biblia mond? /

-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-

Gonoszabbul, mint elődei 1Királyok 16,29–33

Az ember minden korábbi megtapasztalás ellenére is képes fellázadni Istennel szemben. Ennek csírája és lehetősége bennünk is mélyen ott rejlik.

Akháb története intő példa, amely a felelősségtudatunkat növelheti. Micsoda fordulatot vehet a személyes élete bárkinek, függetlenül attól, hogy mit tett a környezete, sőt még attól is, hogy mit tett korábban körülötte és érte az Úr! Akháb személyes rossz döntései a népet is züllésbe rántották. Aháb előtt elveszítette a súlyát Isten akarata. Ha napjainkban elhangoznak olyan gondolatok, hogy „Keresd Isten akaratát!” vagy „Ne tegyél olyat, amit rossznak lát az Úr!”, akkor a legtöbb ember csak mérges lesz, mert üres közhelyeknek érzi ezeket. Nem tartja korunk fontosnak, hogy Isten tetszését keresse. A világunk istentelenné vált. Ezen nincs is mit csodálkozni, talán ez mindig is így volt. De Aháb Isten népének volt a királya, és rá is ez a közönyösség, lázadás, szemtelenség volt a jellemző!

Mai hívők, mi, akik ma e történet fölé hajoltunk, mennyire tartjuk fontosnak Isten akaratát? Mi vajon nem teszünk semmi olyant, amit rossznak lát az Úr? Sajnos valószínűleg teszünk, és néha elfelejtjük, milyen súlyos is ez .Akháb történetével egy tragédia indul. Könnyelműségeinkkel, lázadásainkkal, bűneinkkel is tragédia indul, a mi személyes tragédiánk. Legyen fontos nekünk, még ha a környezetünk ezen jókorát derül is, hogy mi kedves Istennek, és éljünk úgy!

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,-,

Az igegyalázó király Jeremiás 36,20–26

A király azzal, hogy tűzbe veti az Isten üzenetét hordozó tekercset, azt semmisítette  meg, ami utolsó esélyként az ő szívét megbékíthette volna Istennel. Az ítélet elől menekülhetett volna meg a belátás, őszinteség és bűnbánat által. Isten üzenete tudatosította a királyban, hogy baj van vele, bűnös, aminek következménye lesz. A bűn ténye nem a papírra volt rögzítve, hanem a király szívében tanyázott. A király cselekedete semmi egyebet nem jelentett, mint a kegyelmes Isten elutasítását. Más volt ugyan a szándéka, ő az ítéletes Isten tervéről nem akart hallani, azt szerette volna megsemmisíteni, de azt így éppen hogy életre hívta. Aki a Bibliát megveti, valójában menekül: hallani sem bír bűnről és ítéletről. Ezektől a kifejezésektől szertefoszlik a nyugalom és a biztonságérzet illúziója, az

ilyesmit pedig nem szeretjük. Talán ma is van olyan ember, aki tűzbe veti a Bibliát, mások egyszerűen csak mellőzik, fel sem lapozzák. De mi a különbség? Tragédiát az okoz, ha megvetően és elutasítóan viselkedünk az igével. Mi mást utasít el korunk embere, ha nem éppen a Mindenhatónak azt a kegyelmes közeledését, segítő figyelmeztetését, mint amit a Júdai király régen. Hová lehet így jutni? El nem vitatható az .az állítás, hogy a Biblia nem egy szórakoztatóan könnyű olvasmány. Ugyanakkor szükséges a lelkünknek. De jó lenne, ha az életünk legnagyobb esélyét látnánk meg a mindenkor olvasott igében!