„Ne mondd: az én erőm szerezte ezt” 5Mózes 8,11–20

A jólétnek nagyon sok kísértése van. Amikor megvan minden, ami a testnek kell, akkor a lélek nagyon háttérbe szorul. A magas technika által pénzen majdnem minden megvehető, és az emberek nem érzik szükségét Istennek. Sőt, megalázónak tartják, hogy meghajoljanak és hálát adjanak a mindenség Urának. Persze mindennel lehet élni és lehet visszaélni. Éppen ezért az Úr fel akarja fegyverezni az ő népét az ilyen csapdák ellen.

A kulcsfontosságú dolog, hogy vigyázz, ne feledkezz meg az Úrról, mert „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jak 1,17). A feledékenységgel felfuvalkodottság jár, ezt pedig az öndicsőítés követi.

Pedig az Úr az ő dicsőségét másnak nem adja (Ézs 42,8). Engedjük most, hogy Isten igéje emlékeztessen minket, hogy honnan hozott ki, és milyen türelemmel, gondviseléssel hordozott idáig! Valljuk meg Pál apostollal együtt: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok”, és kérjük, hogy az Úrnak hozzánk való kegyelme ne legyen hiábavaló (1Kor 15,10).

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,,,

A jövendő örömei Jeremiás 31,7–9 (8–10)

Egy bűnös ember felett is, ha megtér, óriási öröm van a mennyben (Lk

15,10). Itt most tömegekről, nagy gyülekezetről beszél az ige, akik sírva jönnek, mert megtérnek, és igaz rájuk, hogy: „boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak” (Mt 5,4 – Károli). Ez az ígéret. Gondolhatunk itt az Isten teljes népére zsidók és pogányok közül egyaránt, mert a kiválasztás szerinti maradékot összegyűjti Isten, és hazahozza (Róm 11,5.7). Milyen csodálatos!Lesz köztük mindenféle ember: vak, sánta, terhes, szülő asszony egyaránt. Pont, mint a királyi menyegző példázatában, ahol a szolgáknak be kellett hozniuk a szegényeket, nyomorékokat, sántákat és vakokat, akiket csak találnak (Lk 14,15–24). A meghívottak nem jutottak be a menyegzőbe: „Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak” (Mt 22,14). A világ gondja, terhe, ígérete ma is sokakat lefoglal, és háttérbe szorul a mennyei hívás. Te elfogadtad már a meghívást? Az evangélium terjedése, emberek megtérése ad örömet? Imádkozzunk ez ígéret beteljesedéséért, hogy tömegek térhessenek az Úrhoz

ebben a mostani időben is! Tehetsz-e még valamit ezért az imán túl is?

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-

A fölfuvalkodott megítéltetik Példabeszédek 16,1–9

Ebben az igében Isten mindenhatóságával, szuverenitásával találjuk

szembe magunkat. Mindent előre elkészített, eltervezett, „még a bűnöst is: a veszedelem napjára”. Mindent az Úr irányít, az emberek útját is. Mindent lát és megvizsgálja a lelkeket. Meglátja a szív felfuvalkodottságát is. Vannak emberek, akikről messziről látszik, hogy gőgösek. Mások egy-egy szavukkal árulják el magukat. Az is előfordul, hogy nem nagyon mutatkozik, csak a szívben van ott. De Isten mindezt látja és megbünteti!

Az Isten iránti szeretet és hűség elfordítja az ő haragját. Milyen jó, hogy

a benne való bizalom által valósulnak meg legnagyobb vágyaink, nem pedig az önbizalom által. A felfuvalkodottság mindig Istennel próbál rivalizálni. Ezt jól példázza Nebukadneccar esete, akit az Úr megalázott, és

el kellett ismernie, hogy az Úr a mindenható Isten (Dán 4,27–34).

Ha az Úr az őt megillető helyet foglalja el szívünkben, ez megóv a felfuvalkodottságtól is, mert az Úrnak félelme tart távol a rossztól (6. v.). Vigyázzunk, mert a sötétség angyalai is felfuvalkodottság miatt lettek kiparancsolva a mennyből (Ez 28,13–18)!

-,-,-,-,-,,-,-,,,-,,-,,--,-,,,,-,

ÉJSZAKA

Csend van. Csend, mély. Sötét az éj.
Minden pihen.
Én virrasztok, mert a gondok
súlya nyomja
a lelkemet. Szívem remeg.
Fiam beteg.
Csend van. Csend, mély. „Ne félj! Ne félj!”
– Rezdül belül.
Lassan virrad. „Bízd rám magad –
és a fiad.” Almási Mihályné -

 

AZ ERŐ

– Ugye, édesapám, amikor a sziklát
véres zivatarban villámok hasítják,
viharok rárontanak, habok ráomolnak,
s magas szikla volt ma, s kőszirt marad holnap;
ha a századok nem tudták porrá tenni,
sziklánál erősebb nincsen is tán semmi?
– Nem, fiam. Ott nem lelsz sem érzést, sem eszmét,
csak makacs a szikla. Az erő nem ez még.
– Akkor, édesapám, az a hősi ember,
aki egymaga vív gyilkoló sereggel,
s küzd, ha hősi teste csupa vér, merő seb,
ugye, a világon az a legerősebb?
– Nem fiam. Nézd a föld valamennyi hősét,
mind csak bátor ember. Ez nem az erő még.
– Hát a zsarnok, apám, ki népeket tör le,
s előtte mindenki csak térdelő törpe,
és amerre halad, hervadás a lábnyom,
ő a legerősebb ezen a világon?
– Fiam. Bár ha a föld mind neki teremne,
a zsarnok hatalmas, nincsen erő benne.
– Édesapám! Akkor nincs is erős ember?
– Kedves kicsi fiam! Egy bús, őszi reggel
– kicsiny gyermek voltál, sápadt, apró, gyenge –
az édesanyádat temettük el csendben.
Szép, sápadt arcával, fekete szemével
betegágyad mellett lelte minden éjjel.
Kétes hajnalórán lázas álmod leste,
fáradt volt szegénynek a gyönge, kicsi teste.
Téged sötét árnyak hallgatózva vártak,
ám ő elébe állt a rideg halálnak.
Virrasztva, ápolva, ringatva becézett,
s halovány arcodra visszatért az élet.
Őszi napsugárnál már te ránevettél,
betegséget, könnyet, fájdalmat feledtél.
S őszes sötét felhő könnyét, hogy kisírta,
szegény édesanyád leroskadt a sírba.
Nem volt erős szikla,
nem is termett harcra.
Hervadó virág volt szelíd, sápadt arca.
Maga hunyó napfény,
kettétörött nádszál,
s mégsem volt nagyobb hős az édesanyádnál.
Tudod már fiam, hogy az erős ki lehet?
– Tudom, édesapám: aki nagyon szeret. Muraközy Gyula

OLY JÓ

Oly jó betegnek lenni akkor,
mikor még él a jó anyánk,
és érezzük a messzeségből;
két szem vigyáz jól mireánk.
S mint angyalszárnyon szálló jóság,
két gyöngéd kéz míg betakar,
a lelkünk száll a csillagokba,
meggyógyulni nem is akar,
mert jó pihenni fehér párnán,
nézni a furcsa felleget,
megcsókolni szelíd anyánkat,
megáldani a két kezet.
Vadul lüktető lázas fejjel
néha jól esik pihenés,
vagy föld porából csillagokba
valakiért az elmenés.
Mert csak úgy jól betegnek lenni,
ha föntről Isten néz le ránk,
és ágyunk mellett fáradhatatlan
virraszt az édes jó anyánk.  Kárász Izabella