Az Ó- és Újszövetség különbsége Jeremiás 31,31–37 (32–38)

A kegyelmes Isten azt tervezte, hogy mindenképpen gondoskodik arról,

hogy aki keresi az ő igazságát és akaratát, az rátalálhasson. Azt tervezte,

hogy senki el ne vesszen, aki elfogadja a felkínált életre vezető utat, és készséget mutat akarata cselekvésére, hanem élete lehessen. Olyan rendet alkotott,amely alkalmas az ő nagyságának és irgalmának hirdetésére egyaránt. Ez a rend pedig tökéletes, nem szorul korrekcióra, kiegészítésre. A természetrendje, törvénye semmit nem változott a világ kezdete óta

A nap világít nappal, s a hold, a csillagok is a nekik adott szabály szerint róják pályájukat. A tenger, s minden, ami benne van, a szél Alkotójának törvénye és szava szerint mozdul minden körülmények között.

Egyedül egy teremtmény van, aki nem működik a neki adott törvény

szerint: az ember! Ezt az egyet elhibázta volna a Teremtő? Nyilván nem ő

rontotta el, nem ő tévedett. Az ember az, aki az Istentől neki ajándékozott

szabadsággal rosszul élt, és végzetesen elrontotta önmagát. De mert az Isten kegyelmes, ezért megesett a szíve teremtményén, és menekülő utat készített neki a pusztulásból. Olyan utat, amelyet az embernek magának kell végigjárnia, hogy emberségének meghatározó eleme, szabad döntési lehetősége megmaradjon: hogy a jót önként választhassa.

Ezen az úton Isten végig választottaival volt, és ma is velük van. Velük

volt, amikor megsokasította Ábrahám fiait Egyiptomban, s velük volt, amikor elkészítette nekik az utat a Vörös-tengeren át. Kézen fogta őket, és vezette, mint apa a gyermekét a veszélyes útszakaszon, hogy baj ne érje őket. Aztán törvényt, szabályt adott nekik, amely szerint élhetnek, boldogulhatnak, amely mellett naggyá, felnőtté lehetnek. De az emberek, a választottak ettől az útmutatástól is eltértek, nem tartották meg a szabályt, így újból bajba sodorták magukat. A kegyelmes Isten mégis hagyott maradékot, mert terve mindenre kiterjedt, és tökéletes volt már az első pillanattól kezdve. E maradékból pedig újat sarjasztott, a legszebb vesszőt, amely valaha is fakadhatott: Jézus Krisztust!

Az új rend már benne és általa köttetik. Nem, mint gyermekekkel, akik fölé

gyámot kellene rendelni, hanem mint naggyá lett ifjakkal, akikre már rábízható az örökségük (Gal 4,1–7). Ami a kezdetben elromlott, amit a törvény nem tudott tökéletessé tenni, Jézus Krisztusban teljesen helyreállt! Isten nem vét hibát – s hogy most már mi se hibázzunk, rajtunk áll: éljünk az újszövetség erejével!

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,

Kurkó Mária: Bíznunk -

Korán kelek, későn fekszem,
Nincsen időm, pénz kell nekem!
Elfáradok, erőm elfogy,
Nem is tudom Uram, hol vagy?


Megpihenek, új nap indul,
Hallom, hogy a harang kondul.
Nincsen időm, sok a dolgom;
Isten segíts! - néha mondom.


Kicsit félek: vajon mi lesz
Hogyha időm s mindenem lesz,
Csak te nem leszel Uram velem,
S a bajban egyedül kell lennem.


Megnyugodtam, most már tudom:
Jóban-, rosszban itt vagy Uram.
Csak bíznunk kell Benned végig:
Születésünktől a sírig.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,
Bács Ibolya-Katalin: ISTENHEZ ..

Versbe szólni hozzád Istenem,
Hogy mernék én, gyarló firkász,
Napszakonként csak a fohász
Volt ,mit halkan elrebegtem.

Hallgatnék szívemre,
Bíznám a lelkemre,
De méltó szóval, hogy szólnék
Én bűnös, Istenhez.

Itt vagy örömünkben,
Ott vagy mindig a gyáva,
Rettenetes, gyenge,
Fehér éjszakában.

Érezlek az erdő, mező zúgásában,
Virágban, fában, fűben,
Aranysárga pünkösdi rózsában,
Itt vagy te mindenben.

De csak tehetetlen, ni hogy megrekedtem,
Nem találok szót, hogy dicsérhesselek.
Itt állok és várok, szólni nem is merek,
Csak annyit, hogy szeretlek Istenem.-
*************************************************************************************
Bács Ibolya-Katalin: TAVASZI ÖRÖK TITKOK .---
Hallod, és érzed is leheletét.
Itt van már, cirógat a tavaszi szél.
Terád csak az vár, mentsd meg lelkedet!
Rekken a hó és indul az ár.
Elmélyülj, letérdelj, mond egy imát!
Mily nehéz az ma, csak rohangálsz akár a szél.
Életért, emberért, édesgessed megváltódat,
Nyisd ki szíved, mentsd meg lelked!
Sok kicsi rügyecske moccan a fán ,
Zsenge fű zöldül a múlt avarán.
Elindult, és halad is valami már,
Rekken a hó, jég olvad, indul az ár.
Ebben a titokban- „Előre felajánlom,
Tinéktek halálom.” Mentsd meg lelkedet!
Esedezzetek, hogy legyen kikelet!
Tegyetek érte, hogy legyen szeretet!   -