Vonat a mezőn 

Fekete éjszakába, fekete éjszakából,
Úgy vágtat a vonat az álmodó mezőn.
Úszik utána égő, csillagos tűzözön,
S tűzharmat hull a rétre, pirosló szikrazápor.
Nagy égő sok szemével végigbámul a réten,
Belenevet az éjbe sok égő ablaka,
És visszanézi némán az árnyas éjszaka,
Míg belevesz az éjbe, szikrázón és sötéten.
Ó mennyi ismeretlen és halovány alak.
Nem tudom, honnan jönnek, nem tudom, hova mennek,
Neki az éjszakának, neki az idegennek,
Az éjnek és a sorsnak. Hulló szikrák alatt,
Két vaskígyó között, halványan és sötéten.
Ó én testvéreim az ismeretlen éjben!

Virág a tengeren

Parttalan tenger ringat csendesen.
Kicsiny virág vagyok,
Fehér virág vagyok,
Ringó virág végtelen vizeken.
Kicsiny virág vagyok.
Nagy, feneketlen mélységek fölött,
Hűvös, temető mélységek fölött
Hintáznak a habok.
Nagy, feneketlen mélységek fölött
A tenger lelke zúg,
A mélységek lelke zúg,
S ezüst hullámok árja hömpölyög.
A tenger lelke zúg.
A végtelen víz: ez az én hazám.
Végtelenség, te vagy az én hazám,
És én a koszorúd.
A végtelen víz: ez az én hazám,
A tenger az enyém,
A minden az enyém,
A fénymámoros örök óceán.
A tenger az enyém.
  Örömtüzűnap fönn a kék égen:
Ringó virág végtelen vizeken,
Téged imádlak én.

Szikratávirat  (Juhász Gyula)
Testvérek! Emberek!
Közös veszélyben fogjatok kezet!

Bajtársak! Szenvedők!
Boruljatok le a Jóság előtt!

Bukottak! Győzöttek!
Az igazságban egyesüljetek!

Hívők! Kételkedők!
Az ember vérzik: szeressétek Őt!

Harcosok! Álmodók!
Mindnyájatokban egy bús szív dobog!

Testvérek! Emberek!
Ne öljetek már! Ölelkezzetek!
URAM,  CSAK EGY VAGYOK…  (Haraszti Sándor)

Uram,  csak egy vagyok a sok között,
Ki bár rongyos ruhába öltözött,
Vendégeid sorába híva lenni,
Királyi nagy menyegződre menni,
Szegényen bár,  de úgy szeretne!
Mégis talán,   ha meglehetne...

Rongyos ruhámra félve, hogyha még
Tekinteni olykor elfelejtenék,
Azért előttem mégis ott lebeg
Aranytermed, s a szívem úgy remeg!
Aranytermed, s az én ruhám, és
Ajkamra félve jön könyörgés:

Nem az elsõ helyre ülnék, Uram.
A meghívottak mellett boldogan
Húzódnék félre, félre, messzire:
A díszes asztalnak legvégére;
Szívem mélyén azért repesve!
Uram, talán ha meglehetne...

Uram, nem kellenének drága ételek:
Nem tennék úgy én, mint az emberek,
Akik jólétre jutnak: erre már
Kívánságuk felhőkben egyre jár.
Ily ember morzsát is ehetne!
Uram, talán így meglehetne...

Uram, tudom, sok minden útban áll;
Azért szívem mégis remélve vár...
Kegyelmednek sugára végre tán
  Dicsőn csillogva irányulna rám.
Boldoggá engem ez tehetne.
Uram, óh, bárcsak így lehetne...

Anélkül hogy tudnád, bennem élsz, mozogsz, létezel.
Az én nemzetségem vagy.
Apostolok Cselekedetei 17,28