„Talitha, Kumi!”

A tenger hulláma csapkodja a partot,

üvegcsengettyűvel kacagva hegedül,

cseppjén ezer színre törik a napsugár,

szikomorfa őrzi a fövényt egyedül.

Sötét, komor lombját lágy szellő borzolja,

Susogó, halk hangon az Urat dicséri.

Akinek bárkája sziklához simul már.

A hajó futását de sok szem kíséri!

Kiszáll a Megváltó, földre lép a lába,

Végig fut a tájon szelíd tekintete.

Hangja gyógyítgató, örökös szeretet.

Pétert és Jakabot magához intette,

Azután két karját áldásra emelte.

A szívekbe béke, megváltás költözött.

„avé”–t zeng a lélek, peregni kezd a könny,

A határ napsugár-ruhába öltözött.

A zsinagógafő, név szerint Jairus,

Lábaihoz esett: „Óh, könyörülj rajtam!

Küszöbömön halál, házamban siralom.

Segítségért kiált Tehozzád bús ajkam.

Mester, rajtad kívül nincs megtartó erő!

Egyetlen kisleányom rettentően harcol,

Megtört már a két szem; az elmúlás szele

Pirosló arcára sápadó gyászt rajzol.

Jöjj velem, tenyered vesd a haldoklóra,

Gyógyítsd meg, hogy éljen!” - És indult a Mester,

A vén szikomorfa intett még utána,

Búcsúztatta halkan, dalolva a tenger…

Nem haladt két singnyit, érkezett a hírnök:

„Jairus, jelentem, meghalt a gyermeked,

Ne fárassza Urunkat!” - De parancsolt a hang:

„Ne félj, csak higgy, s akkor megtartom neked!”

A zsinagógafő reménykedve bízott,

A kételkedésnek árnyékát megveti.

Sietve sietnek; vele jön, mért félne?

Meggyógyítja kincsét majd a Názáreti.

A ház elé érve, jajszó sikoltott fel.

Kezeket tördeltek, zokogás hallatszik.

Neheztelő a szó: „Ne sírj, édesanya,

Nem halt meg a lányka, nézd hiszen csak alszik!”

Bent a nagyszobában lágyan kézbe veszi,

A hideg ujjakat szelíden ébreszti:

„Kelj föl, most, gyermekem!”  - Enged a merevség.

Megnyílik a két szem, a Krisztust keresi,

És azonnal feláll, járni tud az élő!

Jairus lelkéből a hála kiárad:

„Áldott légy, Messiás! Szolgád az elmúlás!

Egyetlen szavadra a halott feltámad!”

Aztán csodálkoztak, hogy indulni készült.

Szomorúság önti el a Krisztusi arcot,

És kiméne onnét, hogy folytassa tovább

Az elkezdett, súlyos, nagy megváltó harcot.

Fű sarjadt nyomában, virágok kinyíltak,

Kísérte lépését ezer könnyes ima,

Míg haladt csendesen a Golgota felé

Kis keskeny ösvényen az Embernek Fia.

            Balogh Margit